A gonosz kritikus

Habszivacs Szemle

Habszivacs Szemle

Anyám és a Dress shaming

Életkritika

2022. szeptember 23. - Csintalan Jozefin

Anyámnak fogalma sincs, mi a dress- és hair shaming, ő csak megállás nélkül gyakorolja.

Akkor néztél ki normálisan, mikor még én öltöztettelek, mondja még ma is. Emlékszem a pofonra a Pötyi áruházban, nem tetszett semmi, amit fizetés után akart venni nekem. Bementünk a fülkébe, de nem próbáltam föl semmit, minek, ha nem tetszik, és úgysem fogom soha felvenni. Kinézett egy szandált, ugyanolyan volt mint egyik osztálytársnőmé, semmi szín alatt nem akartam olyat. Érzelemátvitel, mondanám ma. Akkor is kaptam egy átszállót. Anyám így hívta a pofont. Volt egy félhajléktalan a városban, állandóan összehajtogatott dobozkötegeket hurcibált, olyan volt, mint Pipás Pista, egy XIX. százdi crossover, csak még nem így hívták, hanem Dobos Mancinak. Nem tudta szegény, hogy nálunk ő az állandó referencia. Úgy nézel ki, mint a dobosmanci, mondta anyám, és a név jelölő helyett eposzi kellék lett, állandó jelző, a Hókarú Nauszika inverze. Elöltözöl, mint a Nani. Az öltözni szónak ezt a változatát csak tőle hallottam még, és, hogy ki volt a Nani, senki sem tudta, még ő sem, ezek a kollektív, familiáris, karneváli nyelv részei voltak. Esztétikai értékítéleteit csak akkor függesztette fel, ha aludt, de hát olyankor én is aludtam. A hosszú szoknya cigányos, a lapostalpú cipő nanis, és az oldalt átvetett táska miatt postásnak néznek majd. Apám néha besegített anyámnak, megkérdezte, kihordtam-e a leveleket, vagy nem néznek-e palesztin menekültnek? Mért nem tudsz kecsesen és nőiesen öltözködni? Miért nem fésülöd ki a hajad? Egyszer tett egy ajánlatot – akkor még nem tudtam, ez egy szóbeli szerződés –, azt mondta, minden alkalommal, amikor kifésülöm a gubancokat, pénzt kapok. Ráálltam. Nagyon sokáig tartott, és mindig nagyon fájt. Mért nem vágatsz frufrut? Mért nem fogod össze, nem látod, hogy a szemedbe lóg? Hogy látnám, ha nem látok? Akkor még nem tudtam azt az egyetlen mondatot, ami elhagyhatta volna a számat, pedig annyira egyszerű: Mit számít, hogy te mit gondolsz, ez az én testem, az én életem. Marika, úgy néz ki a lánya, mint egy cigánylány, konfabulálta anyám egy ismerőse soha el nem hangzott mondatát. Hátha mások hatni tudnak rám. Úgy szégyellem magam miattad, mondta egy virágos nylon otthonkában. A nyilvános képéhez tartozom ma is, mint a virágos kertje, amit mindenki csodál, és amikor felhorkan, mennyire gazos, mi apámmal ugyanolyannak látjuk, mint amilyen mindig is. Májusban, amikor a görögök megérkeztek, egész nap nem szólt hozzám, mert a piros Convers tornacipőmbe mentem. Kérdeztem, mit hozzak az Aldiból. Nem nézett rám, nem válaszolt, pedig onnan mindig kell neki valami. Mikor elmentek a rokonok, mondom neki, Ez a Convers többe került, mint az összes ruha, ami most rajtad van, de hiába. Az igazi konfliktusokat nem lehet megoldani, és a család az egyetlen hely, ahol minden pszichológiai trükk hatástalan, ez még Thomas Gordonnak se menne.

 

gpbukqd86yzuyalgb1tm_1.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://habszivacsszemle.blog.hu/api/trackback/id/tr3517938110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása