A gonosz kritikus

Habszivacs Szemle

Habszivacs Szemle

Kaliforniai álom (La la Land)

Filmkritika

2022. augusztus 04. - Csintalan Jozefin

Végre úgy mondhatok hangzatos féligazságokat a Mulholland Drive-ról, hogy közben a Kaliforniai álomról beszélek. A Mulholland Drive (David Lynch, 2001.) megnézése óta engem Los Angeles-szel helyzetbe lehet hozni, két teljes hét és egy kockás füzet ment el értelmezéssel, jobban ismerem a város térképét, mint a helybéliek, a végeredmény mégis a nullával konvergál.

David Lynch előkotorta a régi forgatókönyvet, átnyújtotta Damien Chazelle-nek, aki megrendezte a Mulholland Drive nézőbarát változatát, a Kaliforniai álmot. Oké, kicsit túloztam..

Vannak filmrendezők, akik világot teremtenek és vannak, akik ügyesen variálják a már meglévőt. Damien Chazelle animátorként egyszerre mozgatja a zene, a mozgás és a dialógus szentháromságát, szépek a ruhák, és nincsenek benne sivár foglalkozású emberek. A művészet derivatív de azért időnként újat is mond. Nem pont a musicaltől várnám ezt, de valamiben azért meglepett. Nem abban, hogy új kontextusba helyez régi kulturális képzeteket, filmes reminiszcenciákat, mint a Casablanca, Haragban a világgal, benne az art decós Griffith Obszervatórium Los Angeles tetején.

Nem tudom hanyadik generációs musical a Kaliforniai álom, de az igazi musicalekben állítólag nincsenek prózai betétek, szerencsére ebben vannak. Azért szerencse, mert a Cherbourgi esernyők-ben azt is énekelve kérdezik egymástól, beborult-e az ég. A Kaliforniai álomban nem kínos, hogy felnőttek énekelve beszélnek, mert interaktívvá válik, én is felidézek valamit régi filmélményeimből, szóval ez egy érzelmi dolog ám. A musical a fény játéka, mert a Föld egy szánalmas és nyomorúságos majomház, ezért a világ aranytengelyére néha fel kell húzni valamit, ami a csillagok fényére emlékeztet. Ezt az illúziót a musical vállalja magára, mert nem lehet mindig, hogy a csillagok háborúzzanak. A musical a fény metamorfózisa, vörös riasztás az emberi élet nyomorúsága ellen, segít elhinni, nem élünk teljesen elidegenedett világban. Az idegen civilizáció sincs ám olyan messze, ebben a filmben is ott vannak, világoskék színű medencébe ugrálnak ruhástól, úgy hívják őket, hogy felsőosztály. Soha sem fogjuk közelről látni, tényleg ugyanolyanok-e, mint mi, földi halandók.

A musicalek és a filmek szerelmi kapcsolatokon keresztül mutatnak meg valamit az emberi életből, mert a szerelem és a szexualitás intenzíven kapcsolódik a már-már transzcendenshez, halálhoz, az identitáshoz, a ki legyek és hogyan éljek kérdéseihez, és mindig a fénynél kötünk ki, mert a fényből ered az egész élet és a kultúra minden szeglete. A pillantások milliárdjai, amellyel megsokszorozzuk a létünket a híressé válás akarásában. Ez is a fény játéka. Ezt a fényt akarja foglyul ejteni Mia Dolen (Emma Stone), a film főszereplője. Hat évet fog át a történet. Los Angeles forgalmas színpadán próbál két ember, Mia és Sebastian (Ryan Gosling) boldogulni a  művészettel, szerelemmel és dönteniük kell, hagyják-e, hogy elsodorja őket egymástól az élet.

Jól startolnak jó irányba. A női szereplő Emma Stone egyszerre hasonlít Michael Jacksonra és Anne Hathawayre, de ettől még nagyon is helyes. Története hitelessé van téve, semmi bedobós külső, van kellően alátámasztott előélet az iszákos nagynénivel, akitől elörökölte a színjátszás szeretetét, azaz nem a semmiből jön. A szépség már-már transzcendens élményét a filmművészetben keresi, és el is hisszük neki. Lehet ezt a felkavaró formát, a szép esztétikai minőségét olyan majomházban keresni, amit filmiparnak hívnak? Persze, hogy lehet. A Mulholland Drive-ban Naomi Watts jár castingokra, már az első másodpercben lehet tudni, hogy igazán jó. Persze, ő Naomi Watts, és így könnyű. Emma Stone castingjai is ütősek a Kaliforniai álomban, persze, ő Emma Stone. Normális csaj, még nincsen teljesen kész, ezért is izgalmas. Színészet és drámaírás a két műfaj, amiben sikeres szeretne lenni, azonban egy iránykorrekció után belefásul a próbálkozásba, és a mizöri indexe magasra szökik. Ryan Gosling (Sebastian) a nem verbalizálhatóért van oda, a free jazz felkavaró élménye hat rá, ez alá szeretne infúziós állványt tolni, és saját klubot nyitni.

A film szerelemkoncepciója meglepő. Musical, és mégsem hányingerkeltően szenvedélyes benne a romantikus szerelem. A szereplők között valódi intimitás és kölcsönös sebezhetőség van. Az önfeltárás a cél, és a másik valódi megismerése. Megnyílás, nem csak érzelmi ventillálás. Nincs projektív identifikáció, de a másikkal való teljes összeolvadás sem. Emma Stone nem érzelmi segéderő és nem közérzetjavító segédeszköze egy férfinek. Itt nincsenek trubadúrok, és nincs a nem létező női princípium, ami szenvedélyesen egyesül a szintén nem létező férfi princípiummal, hogy majd a hatalmi különbségek idővel felüssék fejüket. Normális emberek egy nem normális városban, akikre normális mennyiségben hat a külvilág, egészséges libidóval rendelkeznek és normális mederben is tartják. Mind a ketten a másikat látják jónak, de mind a ketten a másikba is vetítik saját félelmeiket.

A szerelem a legkisebb közösség. Két ember között a legtöbb, ami történhet, és a személyiségfejlődés előfeltétele, meg az öröm öntőformája, mert kapcsolatunk lesz a dolgok végső forrásával. A kozmikus csillagközi szeretet érzése működik, megismerjük és megértjük a múltunkat, mindennek értelme lesz. Két egyenrangú, autonóm ember találkozik, akik nem azért szeretnek egymásba, mert ugyanaz a dolog érdekli őket, hanem mert ugyanaz a lendület hajtja őket, és azonosak a reményeik. Mia és Sebastian kapcsolatából azonban hiányzik két elengedhetetlen összetevő, amitől nemcsak valódi, de igaz szerelem lehetne. Nem tudják kialakítani saját ökonómiai rendszerüket és nincsen közös jövőre vonatkozó tervük. Ez van, de a fényt is be kell keretezni. Az álmokat megvalósítani áldozattal jár, és minden csillagfényes éjszaka után eljön a reggel. Elkönyvelt veszteségekkel is lehet boldogan élni, vagy ahogyan G. G. Márquez írja, szerelem nélkül is boldog lehet az ember, sőt a szerelem ellenében is. Azt írta valaki, hogy a narcizmustól mentes fájdalom lehet csak valódi áldozat. A film végén egy katartikus jelenet olyan atmoszférát teremtve mutatja ezt meg, hogy csak nézünk, mint a moziban. Mennyire jó volt Nemes Takách Kata és Zámbori Soma magyar hangja. 10/10

KALIFORNIAI ÁLOM (La La Land), 2016. Damien Chazelle

Teljes film: videa.hu

 

A filmben felbukkanó újrahasznosított elemek

1. Lány a szomszédból. Unalmas kisvárosból jött rendes lány, mackó alsóban, lófarokkal. Már majdnem feladja, amikor nagy nehezen, első szóra enged a nyomásnak, és tesz egy utolsó próbát, a vesztesek nyugalmával. 

2. Ellenszenvből szerelem. Többször egymásba botlanak véletlenül a többmilliós megapoliszban, kellemetlenkednek egyet, továbbállnak, majd nem tudnak egymás nélkül élni. 

3. Közeli családtag kéretlenül szeretne sínre tenni egy életetBe akar mutatni valakit, ki akar takarítani, a gázcsapot szeretné elzárni, és lejjebb venni a bojlert. Rendszerint az egyik főhős anyja vagy a nővére. 

4. Egymástól függetlenül látott filmélmény közös megnézése. Soha nem jön össze, mert vagy másik filmet tesznek a gépbe, vagy elszakad, vagy tűzriadó lesz, vagy el is szakad a tekercs és tűzriadó is lesz. Az elmaradt program helyett sokkal jobbat fognak csinálni. 

5. Valamelyik fél már jár valakivel, de félszívvel van jelen, mert az esze máshol jár. Lelkétől távol eső beszélgetéseket kell végighallgatnia mosolyogva, de végül szakadó esőben gyalogol vagy szalad, hogy megkeresse azt a másikat, aki éppen otthon egyedül a lepukkant konyhájában tojásrántottát süt.

 

 

 

 


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://habszivacsszemle.blog.hu/api/trackback/id/tr8617900179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása