Minimum ambivalens vagyok a társkereső alkalmazásokkal. Végül is, ha neked megy valaki a postán, és kiesik a kezedből a bevásárlószatyor tartalma, amit négykézláb segít összeszedni, majd megisztok egy kávét, az sem nagyon különbözik az internetes társkereséstől, csak van benne egy történet, amitől érdekesebb az egész.

A végeredmény úgyis mindig ugyanaz, akár Tinderrel kezdődött, akár nem, a vonzalom elkopik, ezért kell magas hőfokról indítani, hogy legyen idő a kifutásra. A randiappokkal szerintem ez problémás. Mindjárt a lényegre térni? Hol marad a kaland? Nem mindenkinek van olyan szerencséje, hogy egy bankrablásnál órákig feküdjön a földön egy vonzó idegen mellett, amíg a rendőrség meg nem érkezik. A szerelemben való hit hasonlít a valláshoz, direkt a racionalitás ellen dolgozik. A szerelem pedig egy túlértékelt kulturális-szocializációs termék, ami a nőket többször vezeti tévútra, mint a férfiakat. Ez saját megfigyelésem, nélkülöz minden tudományos módszertant. Nem lehet ellene küzdeni, senkit nem lehet lebeszélni róla, mert ugye ez maga a csoda.

Azért a lányok szocializációjában igen jelentős veszélyforrás, ha olyan kulturális termékekkel (mesekönyvek, könyvek, filmek) találkoznak, amelyek azt sugallják, a szerelem integráns része a bántalmazás, a passzivitás, az elfogadás (feltétel nélküli szeretet), és a ragadozók idealizálása. Gondoljunk A szépség és a szörnyeteg című alkotásra. A feltétel nélküli szeretet mérhetetlen energiaelvonást, az energia rossz irányba történő elfolyását eredményezi, az egyik legnagyobb veszély, ami a lányokra leselkedik. A feltétel nélküli szeretet tartogassuk inkább a szüleinknek és a gyerekeinknek, úgyis olyan nehéz munka szeretni őket. A The Tinder Swindler című dokumentumfilmben, pont erre a rajzfilmre hivatkozik az egyik áldozat, elmagyarázva nekünk nézőknek, milyen szerelem-narratíva dolgozik a fejében. Világos lesz, mi vezetett oda, hogy egy fekete öves manipulatív csaló áldozata lehessen. Három nő narratíváját halljuk, de a valóságban sokkal többen estek áldozatul a Tinder csaló néven elhíresült pszichopata szemétládának, Simon Leviev-nek (1991). Mind a három nő traumatizált áldozat, ez nem kétséges, azonban a végeredményt nézve, tehetünk néhány megjegyzést.

Az első megszólaló áldozat Cecilie Fjellhøy lelkesen meséli, milyen fontos az azonos érdeklődési kör. De mióta azonos érdeklődési kör egy tengerpart, vagy egy kellemes vacsora? Ezen az alapon a fél világgal találkozhatnánk, Oszama Bin Laden is biztosan kedvelte ezeket. Cecilie Fjellhøy és Pernilla Sjöholm – a másik megszólaló áldozat – szájából a továbbiakban is olyan elképesztő mondatok hangzanak el, mintha a drégelypalánki öt napos íráskurzus után elmesélnénk, most írjuk első Nobel-díjas regényünket.

 A csajok..

A nők által elbeszélt retrospektív narratívák hatalmas akadályt jelentenek a megértésben, főleg abban a fénytörésben, hogy kevés önreflexív megnyilvánulásuk van, amikor visszatekintenek a történtekre, mert csak a sírás nem elég. "Ezek után sosem leszek a régi" – mondja Cecilie, a norvég áldozat. Talán ez a legjobb, ami történhet veled, mondhatnánk. "Mintha egy filmbe csöppentem volna", mondja. Igen, egy romantikus filmbe a gazdag ifjúról és a szegény lányról, de csak egy valaki nyerhet, és az nem te leszel.

"Az, hogy hozzá tartozom, a legjobb érzés a világon", mondja szegény. Milyen emberi kapcsolatai lehettek eddig, ha egy pár napja megismert, minden felé irányuló valódi érdeklődést nélkülöző kapcsolatot ennyire magasra értékel? Ha valaki ezt mondja egy kölcsönösen kielégítő, jó ideje tartó kapcsolatban, teljesen rendben van, két hét csetelés és hangüzenet után nem annyira. "Ami köztünk van, az komoly", mondja, és ha néző ekkor nem húzza föl a szemöldökét, akkor sosem. "Úgy éreztem, ismerem" – mondja Cecilie pár nap után. Itt már a szemöldök felhúzásnál több kell, az értelem, ami egyelőre csak a nézőben van. Amikor a "Mennyire szerettem Simont" jön, már meg sem lepődünk, de azért a néző kezéből ekkor esik le a kávéscsésze a betonpadlóra.

Nem állhat mindenki mellett egy pszichomókus, aki megkopogtatja a vállát és azt mondja, "Figyelj, nem őt szereted, hanem a saját vágyálmaidat, amit pont most vetítesz ebbe a nyikhajba", mert ekkor megkérdezné, mit mondtál tulajdonképpen, úgy, hogy inkább hagyjuk. Nagyjából egy hónapja ismerték egymást, és kétszer találkoztak.

Jelenet a dokumentumfilmből

Ha nevetségességig viszem az önkényes kategória alkotási szenvedélyemet, azt mondom, kétféle habitusú ember(nő) van, ebben a heteronormatív, patriarchális mátrixban, az euroatlanti kultúrkörben. A szabályos és a szabálytalan. A szabályos az első randevú másnapján nem kíséri el üzleti útra Tinder ismerősét, nem létesít vele szexuális kapcsolatot, hogy másnap reggel feltegyék az első hazatartó gépre. Nem vesz Valentin napra ajándékot, és nem puszilja meg a férfit egy videó kedvéért sem, főleg, ha meg sem kérték rá. Lawrence Durrell Alexandriai négyesében egy Mountolive nevű fickó szakít egy nővel, mert az megérinti a tarkóját nyilvános helyen. Igaz, ez a harmincas évekbeli Egyiptomban történt, nem a kifinomult Európában. Nem mindenkinek van olyan szerencséje, mint Pataki Áginak és a férjének, akik találkozásuk másnapján már együtt éltek, és a mai napig boldogok. Cecilie Fjellhøy története a Tinderen megismert álomférfivel nem Bali homokos tengerpartján mezítlábas esküvővel ért véget, hanem a pszichiátrián.

Pernilla Sjöholm, a második megszólaló áldozat a – Barát szorult helyzetben – narratívát használja a Tinder svindlerre, valószínűleg azért, mert a férfit alacsonynak találta, és nem tetszett neki. Pár centin múlik a szerelem? Nagyon heroikus. Cecilie-hez hasonlóan gyors fraternizáción esett át, röpködnek a szerelem, ismerem, barát, hiányzik szavak, melyeket helyénvalónak tartott pár hetes online ismeretség után. Akkor ezek a szavak átmentek valami rapid féregjáraton? Ezek szerint Simon Leviev alias Shimon Yehuda Hayut izraeli fiatalember is ismerte a szavak féregjáratát, mert amikor pénzt csalt ki, gyakran használta a "Mellettem álltál a legnehezebb pillanatokban" mondatot, amit még Hemingway sem merné leírni. 

Az ember azt gondolná, ennek a mondatnak csak akkor van értelme, ha valaki az általános iskolai osztálytársának segít vakbélműtétre gyűjteni, akivel harminc éve barátok. "Simon a barátom, hogy tehetett ilyet?" "Fontos nekem, megszerettem" – mondja Pernilla, nekünk meg röhög a még bent lévő vakbelünk. A kávéscsésze akkor esik le másodszor, amikor azt mondja a lebukás előtti percekben: "Csak most az egyszer légy őszinte velem, elvesztettem mindenemet." Igen, ilyenkor szoktak mindent bevallani a pszichopaták.

Ayleen Charlotte talán a legtalpraesettebb áldozat, narratívája nem a kétségbeesésre és a kesergésre fókuszál, meg a romantika kifeszített gyöngyvásznára, hanem a turpisságra. Visszaszerezni pénze legalább egy részét.

Elkapták

Az esetet utánkövetve, nagyon ismerős dinamikákkal találkozunk. Simon Leviev aktuális barátnője természetesen nem hiszi el a sok csúnya dolgot, a sok csúnya néninek. Ő kivételes, nála másképp lesznek a dolgok, őt nem verik át ő a Kivételes Hópihe Szindrómában szenved, Simon Leviev meg perli a dokumentumfilmeseket, ő nem cégéres gazember, hanem egy srác, aki csak ismerkedni akart. Majd ha szabadlábon lesz, ajánlom, menjenek el a barátnőjével egy ismeretterjesztő kurzusra, és amikor Ockham borotvájáról^* lesz szó, jegyzeteljenek.

Simon Leviev alias Shimon Yehuda Hayut karaktere is megérne pár keresetlen szót, de tartom magam ahhoz, hogy ne az elkövető indítékait keressük, ne rá fókuszáljunk, hanem az áldozatokra. 5/4

^{* Mindig a legegyszerűbb a lehetséges legjobb magyarázat. Aki csalónak látszik, az csaló William Ockham (1285-1347), angol teológus, filozófus)}

^{Netflix produkció, magyar felirattal}