Habszivacs Szemle

Alig vártam, hogy végre valamelyik filmes csoportba feltegyék – sokat kellett várni rá annyi szent –, és mégis egy régi marhaság jutott eszembe miközben néztem. "Még nem jó, már nem jó..."

Árnyékba, Gyuri

Láttam már Reisz Gábor filmet, arra emlékszem, hogy hosszú címe volt. Elképzeltem, ahogy Reisz azon agyal, mi legyen a következő projekt, hiszen van már annyi kreditje, hogy komolyan vegyék. Az mindenképpen benne lesz, hogy egy srác a biciklijével olyan zenére száguld hosszú perceken át, amit a rendező maga komponált, katartikus lesz, a vizuális asszociációja pedig akkora, mint a budapesti agglomeráció. 

Ha regényt írt volna azt mondanák, kulcsregény, mert valós politikai kontextusa van, valós emberekkel, ami azért egy kicsit zavarba ejtő. Nem voltam felkészülve Varga Mihály és Szíjjártó nevére, de Emmanuel Macron-éra sem, a Fidesz szóra meg végképp nem. Ennek a szociális-politikai valóságnak a vágólapra helyezése orrba vágott, de végig nézve a filmet, úgy tűnik, ez volt a legérdekesebb benne.

Egy átlagos magyar család

Magyarországon két nagy politikai szekértábor van, a demokraták meg az autoriterek, és nem férnek el egymástól. És akkor mi van? Nem lehet az ellentmondásokkal együtt élni? Dehogynem. Az egész életünk ellentmondásokról szól. Ez az élet rendje (legyen már ez is egy Reisz film címe).

Jó, Reisz bemutatja, hogy az egyik oldalnak kicsit jobban van igaza. Kinek hogy. Ki hol szocializálódott, honnan jön. Nem kell egyformán gondolkodnunk, de az érdekérvényesítésért küzdhetünk, megmutathatjuk, miért van nekünk igazunk. Nemrég voltak a választások Nagy-Britanniában, elképesztően színes a pártok sora, még én is találtam benne olyat, amelyhez szívesen odacsapódnék.

Hogy csekély számú olvasóim fel tudjanak háborodni, meg is keresem a nevüket: ökobaloldali, wokeista Zöldek (most már egy olvasom sem maradt), de a Munkáspárttal is szimpatizálok, és örültem, hogy ők nyertek. Miért? Mert olyan társadalmi közegből jövök, amely megveti a kizsákmányoló kapitalistákat, de a proletárokat is, és nekünk nincsenek rokonaink Erdélyben.

Ábel azt az apolitikus embertípust személyesíti meg, aki  nem érti a történelmet.

Reisz Gábor filmje a felelősségvállalás és a multiplikátor hatás* összefüggésének mozgóképes illusztrációja, hogy egy srác végig nem gondolt döntésének milyen hatása lesz. Trem Ábel budapesti fiatalember nem tanul a történelem érettségire, amit az egyik politikai oldal a maga hasznára próbál majd fordítani.

Személyes és társadalmi traumák összefonódnak, és csak magyarázat lehetséges, megoldás nem, mert az élet legnagyobb konfliktusait nem lehet megoldani. 

Az a baj ezzel a filmmel, hogy folyton elcsúszik benne valami. Van ez a Trem Ábel, ez a szarul öltözködő, offtrendet képviselő srác, akinek nem megy a fejébe a történelem, pedig kéne, mert itt az érettségi. Az hagyján, hogy nem tanul, de olyan  rövid ujjas inget hord, amit ha Schiffer Miklós látna, hátizsák nélkül teljesítené az El Caminót. Ábelt érintetlenül hagyják a trendek, nincsenek gondolatai a világról, amelyben él, csak azt tudja, hogy végre ki akar lépni a barátzónából, ha Szabadi Jankáról (Kizlinger Lilla) van szó.

Ábel a szerelmi dolgokat sem érti jobban, mint a történelmet

Baj, hogy Ábelnek nincsenek gondolatai? Nem, sőt. Apukája a Gyuri, jobber archetípus, és mint ilyen, szereti az egalitáriánus dolgokat: egy látogatás a Holokauszt Emlékmúzeumba, egy látogatás a Terror Házába. Így gilt. Znamenák István játssza, a nevét régóta ismerem, de most láttam először. 

Szabadi Jankának (Kizlinger Lilla) az esze a fogselyem fényességével ér fel, de sajnos szerelmes a történelem tanárba, Maár Jakabba, akit Rusznák András játszik, és deklaráltan a demokrata oldalt képviseli. Na, ezek a fő karakterek, akik között csúszkál a film, hogy véletlenül se tudjunk azonosulni senkivel. Mondjuk a történelem tanárral lehet, főleg morálisan, de hogy ez mit jelent, ahhoz meg kell nézni a filmet. Rusznák András akkor jó, amikor mérgesnek kell lennie.

Azt mondtam, az élet minden szegmense örökké változó preferenciák és ellentmondások erdején át vezet. Amikor Rusznák karaktere azt vágja a fideszes apa fejéhez, hogy ebben a rendszerben mindent meglehet úszni, akkor a néző – aki el van idegenítve mindenkitől – de a pozíciója miatt többet lát, legszívesebben azt kérdezné: "Tanár úr, ön megússza a gyereknevelést, amikor futni jár." "Ön a játszóteret a rekreációhoz használja, a felesége meg a gyerekekhez." "Lesz következménye, hogy nem találja a hűtőben a vajat?" "Ha igen, milyen?"

Reisznek talán megtetszett a brechti V-effekt, a teatralitástól megfosztott játékstílus, nem akarta, hogy érzelmi viszonyba kerüljünk a karakterekkel, ezt csak neki és a forgatókönyvírónak szabad.

Csak ezzel magyarázható az állandóan felcsendülő inadekvát és idegesítő kórus, bár sokkal jobb a kivitelezése, mint Szabó István utolsó nagyjátékfilmjében (Zárójelenetés, 2020), de hajlamos vagyok inkább Reisz Gábor manírjának betudni, mint Bertold Brecht-nek.

De mit tudtunk meg a világról, amit a film megnézése előtt nem tudtunk? Tudjuk, hogy a magyar közbeszédet és társas viszonyokat áthatja a szekértábor logikán alapuló cancel culture? Tudjuk. Tudjuk, hogy mindkét oldalon vannak seggfejek? Tudjuk. Na, jó, az egyik oldalon nyilván többen vannak. 

Fodor Tamás (Hargitai Elemér) színészóriás, mégis nagyon gyengére sikerült a jelenete, de nem az ő hibájából. Ez a fantasztikus orgánum, amelyen Jeremy Irons 1992-ben megszólal a Végzet című filmben, többet érdemel. Znamenák István apafigurája nekem akkor is civilnek tűnt, ha sejtem, része a V-effektnek. Kocsis Gergely paródiája nem jött be, de érződött, hogy mindent ki akar hozni a gimnázium igazgató figurájából.

Vannak a filmes iparban olyanok, akiknek pár pillanat adatik a zsenialitás megmutatására. Ilyen az egyik Stanley Kubrick filmben a szállodaportás**, volt kábé egy perce, hogy felejthetetlenné tegye magát. Kizlinger Lilla olyan, mint Mia Goth brit színész, tud valami különlegeset, és működik is, csak nem kapott elég teret. "Lány a szomszédból", akit leginkább úgy tudunk elképzelni, hogy bár sokra vihetné, de nem viszi, mert túlzottan önérzetes és őszinte, ami nem szerencsés kombináció.

Ábel érettségizik

Bár a Trem Ábelt játszó Adonyi-Walsh Gáspáré volt a főszerep, inkább csak bekeretezte a multiplikátor hatást, Adonyi-Walshról visszaverődött minden szakmaiság, és elnyelte a sötétség. A Kutya karmai közt (2021) című Jane Campion filmben volt ilyen karakter, Kodi Smit-McPhee játszotta, csak fényévekkel jobban. Reisz Gábor helyében megkerestem volna Vilmányi Benettet, hátha ráér.

A rutinos filmnéző tudja, a profi színészi beszéd hiánya a magyar szerzői filmek sajátja, úgy félnek a profizmustól,  mint ördög a tömjénfüsttől. Egyáltalán nem leszek meglepve ha két év múlva azt olvasom majd az Index.hu hírportálon, hogy Adonyi-Walsh felvételt nyert egy híres amerikai egyetem színész szakára. Csak vicceltem. 5/3

* A kezdeti változások egy idő után makroszinten is megjelennek

** Alan Cumming, Tágra zárt szemek, 1999

A film a 44. Magyar Filmszemlén  "A legjobb film" díját kapta.