Enteriőrök, melyek felbosszantanak, vagy asszociációkat keltenek, de nem közömbösek. Szubjektív képkritikák

1. Ez a ház Párizsban van, ahol állítólag ritka a ház jellegű épület. Van egy helyes kis kertecskéje is a boldog tulajdonosoknak. Engem viszont két dolog akaszt ki, a bőrkanapé, és a tetejére dobott leopárd mintás tárgy, és akkor még nem beszéltem az elefántagyarról, meg az óriásteknős kellékről a háttérben. A lakás olyan, mint az élet, nem szigorú szabályokat követ, sokszor rációellenes, esetleges, frivol, ironikus vagy szenvedélyesésen felhalmozó, és játéktérként sokszor olyan, mint a színpad, az önkifejezés és az egyéniség megmutatásának terepe. Nem mindig kell komolyan venni, engem mégis felbosszant, hogy egy láthatóan értelmiségi család képes fejet hajtani a gyilkolás ethosza előtt. Nem hiszem, hogy Kittenberger Kálmán (1881-1958) vagy Széchenyi Zsigmond (1889-1967) leszármazottai laknak itt, akik kulturális hagyományőrzésként tekintenek ezekre a tárgyakra. Semmilyen etikai megfontolás nem vezeti őket, amikor legfőbb dolgaink egyike pont a környezet- és állatvédelem?* Nem, ezek odadobnak a bőrkanapéra – ami önmagában skandalum – egy leopárdmintás, teljesen funkciótlan izét, aminek egyetlen elfogadható oka, ha Neandervölgyinek öltöztek farsangkor, és még nem rakták el. Megöltek hat millió zsidót a második világháborúban, a bőrükből lámpaernyő készült, több millió állatot gyilkolnak meg naponta, és akkor valaki Párizs belvárosában ezt lakberendezésnek, meg dekorációnak hívja?

* Michael Lind professzor másképp gondolja

 2. Egyszer régen olvastam Aldo Alvarez autofikcióját, a Házasság után-t. Regényes képzelőereje sok évig nem hagyott nyugodni, ahogy a moly.hu írja: "Elemzi D. H. Lawrence és Frieda szenvedélyes kapcsolatát, mely döntő hatással volt saját romantikus házasság-eszményére is". Elvette  Frieda Lawrence* (1879-1956) egyik lányát, és már az első reggel tudta, hibát követett el. Amikor ágyba szervírozta a pirítóst, a nő így szólt: "A héját le kellett volna vágni." Vannak emberek, akik ha szerelmesek lesznek, mindenbe beleszeretnek, amihez a másiknak köze van, Tolsztoj is ilyen volt, Alvarez is, és én is. A kiteregetett konyharuha sem közömbös, ha a vágy titokzatos tárgyának udvarán szárad. Alvarezt megigézte Frieda és D.H. Lawrence kapcsolata, a nő idősebb volt, nem standard szépségideál, de ahogy Georgia O' Keeffe festő írta róla, volt benne valami különleges. Frieda első férje (gyerekeinek apja) egyetemen tanított, Lawrence a tanítványa volt, és egy reggel elhívta magukhoz, viszont nem tudta megvárni, ezért Frieda asszony látta vendégül, annyira, hogy nemsokára Új-Mexikóba (Taos környéke) szöktek. D. H. Lawrence előre ment, és mindig ilyennek képzeltem a helyet. Az életrajzi adatok persze helyre tettek, Angliából először Németországba mentek, de képzeletem egyből az Új-Mexikó-i sivatagba helyezte őket, persze kevesebb vízzel.

*Három néven élt: Frieda von Richtofen (ab original), Frieda Lawrence (első férj), Frieda Weekly (második férj). Augusztus 11-én született és akkor is halt meg.  

 3. Halálom, amikor egy ablak elé tesznek valamit. Ez a szett simán elfért volna a fal előtt kicsivel jobbra és balra, el lehetne venni a könyveket is, meg lehet szagolni a virágot, ha jól látom, Lavandula, a másik meg talán Anethum graveolens. A fatálkában lévő Negró se szalad el. De így, hogy oda van tolva ez a két benga szék az ablak alá, garantáltan nem tudunk oda ülni a mélyedésbe nézelődni, pedig nagyszerű a kilátás. Nagyszerűsége abban áll, hogy már nagyon messziről látjuk, ha valaki vendégségbe jön, és van elég idő bezárni az összes ajtót, és még gyorsan le is tudunk zuhanyozni. 

 4. Van valami, ami még annál is jobban idegesít, ha az ablak elé tesznek valamit. Az ilyen szőnyeg. Persze, nagyon tetszetős az ablakdekoráció, meg ezek a depresszív színek, amik feldobják az embert, ilyen környezetben lehet mélyen gondolkodni, nem vonja el semmi a figyelmet. A párnakiállítást ezek sem tudták kihagyni, de egyszerűen az van, ha az ember beszabadul a Jysk-be vagy az IKEA-ba, minimum három párnával megy haza, plusz a párnahuzatok, amik tízszer annyiba kerülnek, mint maga a párna. Na most, ezeket rakni kell valahova. Megfigyelte már valaki, hogy amikor leülünk, azonnal arrébb dobjuk őket, vagy ez csak egy Alföldi népszokás? Mi a baj a szőnyeggel? Nem tudnék szabadulni a gondolattól, hogy ott lapul pár fanszőrzet elbújva, és a legalaposabb porszívózás sem tudná eltávolítani. Horror. A mai napig emlékszem gimnazista koromból egyre, ott volt az otthoni cipőtartó mellett a földön. Évente legalább egyszer eszembe jut.

 5. Na, kezd arra hasonlítani, ami tetszik. A struktúra tetszik, archaikus, gerendák, faajtó, a padló, mind rendben vannak. Szuper a függönyözés, a nádroló nagyon unalmas már, és a fehér textíliában óriási potenciál van, nagyon megy a gerendás old fashion stílushoz. A kis hányaveti konyha is csinos a fehér függönyökkel, barátságos, főleg a székekkel és az asztallal. Hogy mégsem érezném a magaménak, annak egyszerű oka van, velőtrázóan irritál az ételszag, nem tudnék a konyhához ilyen közel aludni. (Ki van nyitva az ablak, ok). Azonnal leakasztanám a falról a barna műanyag virágtartót a kiszáradt Howea forsteriana-val, amire nincs magyarázat, miért nem tették inkább a szekrény tetejére? A könyves polcra viszont állíthattak volna egy hatalmas méretű grafikát vagy lenyomatot. Annak ellenére, hogy nincs bennem horror vacui, a szemnek jól esne, mert valamivel ellensúlyozni kell azt a ronda műanyag termosztátot.

 6. Nem bírom, amikor több funkciót akarnak egyesíteni egy szobán belül, holott biztosan van elég hely máshol. Most vagy legyen nappali, vagy étkező vagy dolgozó. Egy kis ez, egy kis az, pedig a kevesebb mindig több, nincs ennél nagyobb igazság. Látszik a székeken, hogy nem az étkező funkciót akarták erősíteni, mutatós, de egy kicsit nyüzüge székeket tettek az asztal mellé, ami a szoba legszebb éke, stabil, gyönyörűséges struktúrával. Milyen szépen áll neki a bekeretezett plakát, melynek a nagyságában és a színeiben van a titok. Semmi baj nem lenne ezzel az enteriőrrel, ha nem állították volna be azt a dolgozós szekrényt, pedig önmagában szép, de feleslegesnek tűnik, volt egy berendezetlen sarok, egy szabad hely, ez félelmet keltett bennük, rögtön oda kellett tenni valamit. Kár. Mindjárt megpakolták két idétlen képpel egymás mellé, nyilván hogy ne féljenek, meg két lanyha cserepes virággal, ahelyett, hogy fém kis kotyogó, színes csöbrök, tányérok lennének, ami visszajátssza az étkezés funkciót.

                                                A képek a planète-deco blog oldaláról származnak