Vilmányi Benett nem hagyta magát kifaggatni. Ez nem beszélgetés volt, hanem színházi és filmes munkáinak promótálása vagy marketingje, a fene tudja. Biztos életkori sajátosság, még csak huszonkilenc éves. Húsz év múlva egy közlékenyebb és konformistább Vilmányi Benett-tet kapunk. Csak tudjuk kivárni.
Nagy-Kálózy Eszternél éreztem ugyanezt, annyira elment a beszélgetés a munka felé, hogy nem jutott idő megmutatni az embert, aztán rájöttem, ez direkt volt így.
Biztos vagyok benne, Vilmányi Benett megkérte D. Tóth Krisztát, ne kérdezgesse a magánéletéről. De akkor miért kellett beleülni az autóba?
Nem az a beszélgetés célja, hogy árnyaltabban megismerjünk valakit? Milyen közegben él, mik azok a paraméterek, amelyek meghatározzák jelenlegi életét?
Van egészséges határhúzás, anélkül mondjon valamit, hogy túlzottan feltárná a dolgokat. Nem mindenki lakik a Radnóti Miklós Színház tőszomszédságában, nem vagyunk bennfentesek, legtöbben a moziból és a televízióból ismerjük.
Belekaptak egy csomó témába, ami érdekes lett volna, aztán "coitus interruptus" lett belőle. Meglebegtetett valamit, aztán úgy hagyott bennünket. Nem szép dolog.
Végighallgattam majdnem egy órát és nem tudom, melyik politikai oldalon áll, pedig politikus alkat, ő mondta magáról. Most akkor elköszönt a szélsőjobbos arculattól vagy ott lappang még a mélyben?
Ok, már antirasszista, de hogy jutott idáig? Nem ez lett volna az érdekes, ha már beszélgetnek?
D. Tóth sokat javult, már egyáltalán nem idegesítő, talán az elmúlt nyarat egy indiai ashramban töltötte, ki tudja. Nagyon jókat kérdezett, és bár nagy az életkori távolság, amit ki tudott húzni a filmes és színházi ipar fenegyerekéből, azt kihúzta.
Vilmányi Benett nyilván nem akar, és nem tud a rutinos középkorúak bölcsességével megszólalni, ő még avantgard titanizmusban szenved, tele sérelmekkel, de ezeket a sérelmeket nem a színház és a film okozza, hanem az élet maga.
Erről sem tudtunk meg semmit. Elváltak a szülei. Ok, majdnem mindenkinek elválnak. A sötétben tapogatózunk, milyen traumák érték, amelyek ma sem gyógyultak be?
Kórházba került a Larry forgatása után? Ha valaki ismeri az életnek azt a szegletét, ahol lelki sérült, mentális problémával küzdő fiatalembereket elkapja a gépszíj, az sejti, ezek leginkább két ok miatt történnek: alkohol, drog abúzus, vagy szerelmi bánat (ez a kettő gyakran összefügg).
Lehet erről úgy beszélni, hogy nem lépünk át bizonyos határokat? Nem tudom.
Bezzeg az Exotic és a Manhattan együttesből ismert apa neve csak előkerült, és van ebben valami szomorúan ismerős.
Az egész beszélgetésben a 10:37 kor elhangzott mondat volt a legérdekesebb, én is gyakran szoktam erre gondolni, pedig elég abszurd ötlet. Na, mindegy, Vilmányi Benett ezen munkálkodik most, és bár semmit sem tudtunk meg róla, sok sikert a további munkáihoz.
Engem különben végig a Hollywood Ending (2002) egyik karakterére emlékeztetett, Woody Allen filmbeli fiáról+/ van szó, Tony Waxmanről (Mark Webber). Neki is hasonló véleménye van a kritikusokról, mint Vilmányinak. 5/3
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
