Ússzék ár ellen, mondja Mr. Keeting a Holt Költők Társasága című filmben Knox Overstreet-nek, amikor szembe megy a többiekkel egy testgyakorlaton. Az Elfogy a levegőben egy középiskolai tanár csinálja ugyanezt, ár ellen úszik, aminek a lényege a következményekben rejtőzik, amit a nézők majd bátorságnak definiálnak. 

A filmek néha olyanok mint a könyvek, nem történetekről szólnak, hanem két-három dolog találkozásáról, ami beindít egy folyamatot. Most egy újsághírből lett film, a többit a korszellem adta hozzá, és pár aktuálpolitikai esemény. Bauch Ana (Krasznahorkai Ágnes) középiskolai tanár magyarórán Arthur Rimbaud költészetét tanítva, a Teljes napfogyatkozás (1995) című filmet ajánlja, ami Rimbaud Paul Verlaine költővel való szexuális- és bántalmazó kapcsolatát ábrázolja. Nézőként érezzük, ez necces lesz, ez nem a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium a III. kerületből, hanem egy átlagos erdélyi középiskola. Ezt a filmet majd meg kell beszélni, el kell magyarázni, hogy integrálható legyen Arthur Rimbaud költészetébe. Ana karaktere biztosíték rá, nem a szenzációhajhászás miatt ajánlotta, hanem mert valami többet akar mutatni a diákjainak, mint a tananyag. Rimbaud annyi idős, mint a diákok, és egy film rendkívül alkalmas lehet határsértő narratívák bemutatására, mivel az irodalom így vagy úgy, de mindig határsértésekről szól, és a megismerés egyik formája. Az egyik diák – Viktor (Sándor Soma) – apja (Bölönyi Zsolt) azonban veszélyesnek tartja a tanár viselkedését, és feljelenti az igazgatónál (Skovrán Tünde). Innen kumulálódnak az események. 

Az Elfogy a levegő roppant szelíden ábrázolja a rettenetet, a levegő lassú kipumpálását a rendszerből, a csontokból, az életből. Mindenki a rendszer része, ha hagyja, hogy a semmi kiabáljon, és segít fokról fokra berendezni a sivatagot. Lassú, alamuszi folyamatként természetes módon lesz minden steril, középszerű, kicsinyes és korlátozott, ami élő, burjánzó és ellentmondásos is lehetne, ha hagynánk, de a torz és szikár rendpártiság mindig fél mindentől, ami szabálytalan, kiszámíthatatlan és kontrollálhatatlan. Nem kell ehhez gimnáziumi igazgatónak vagy szülőnek lenni. Elég füvet kaszálni, elvenni a méhecskék elől az élelmet, elég fehér murvával felszórni a kerteket, kivágni a fákat, és támogatni a modern kapitalizmus fogyasztói őrületét. Mi magunk pumpáljuk ki az életet a világból. A levegő, mint filmes metafora többjelentésű, egybe van mosva egyrészt az egyéni ellehetetlenülés, az elfogy a levegő valaki körül narratívájával, a biofil etika óhajtásával – igen, az is biofil etika, ha nem fűnyírózom le valaki munkáját és szakértelmét saját nekrofil hajlamaim miatt. Másrészt a levegő az általános szabadság képzete, és már József Attila is tudta. Az oktatás konzervativizmusa azért minden korban kitermelte a maga tanáróriásait, nagy formátumú pálya elindító példaképeit, nagy egyéniségeit, és egyszerűen az van, hogy ütésállónak kell lenni, mert mindig kisebbségben lesznek a bátor, szabad, autonóm és jó szándékú emberek, és mindig lesznek, akik főfoglalkozásban nyirbálják mások szabadságát.

Bauch Ana tanárnő az etikai bizottság előtt 

A történet lineáris, különösebb csavarok nélküli, tele van fáradt arcú, esztétizálatlan férfiakkal és nőkkel. Az esztétizálatlanságnak jelentése van, olyan valóságreferencia, ami a szerzői filmek sajátja. Siralmasan átlagos benne mindenki, az embernek Woody Allen egyik filmje jut eszébe, ahol Allen karaktere éppen azt magyarázza az unokahúgának, hogy a tanárok öltözékéből az életükre lehet következtetni, ezért semmit nem szabad elhinni nekik. Bauch Ana karaktere is kétségbe ejtően átlagos és szürke, fantáziátlan outfitjei – kivéve a földet söprő fehér lenvászon (vagy napszövet) nadrágját – éppen nem azt erősítik, hogy lehengerlően kreatív ember lenne, persze, a maga módján igyekszik, és nagyon tisztességes. De ennek a biofil embernek nem látjuk a hátországát vezérlő egyéb etikáit, a magánéletében is roppant unalmasnak, egydimenziósnak tűnik. De hát akkor ő egy ilyen ember, nem kell mindig romantikusan rebellis és agilis szereplőt társítani a bátorsághoz, mert néha a semmi különös álruháját ölti magára. A visszafogott Bauch Ana senkit nem minősít, senkivel nincs konfliktusa, de olyan dialógusok sincsenek, amelyek közelebb hoznák a személyét, a film tárgyilagos, távolságtartó nézőpontból ábrázolja. A film vizuális retorikája a nürnbergi per kamerák és tömeg nélküli látványát idézi, amikor a tárgyalótermi jelenetre összpontosít. Krasznahorkai Ágnes eszköztelen játéka Moldovai Katalin elsőfilmes rendező keze alatt szemmel láthatólag nem a method acting módszerét képviseli, hanem a magyar szerzői filmek stílusát, hangja azonban nem veti le magáról a klasszikus színészi beszéd hagyományát sem, teljesen hihető, ő az a magyartanárnő, akit egy idióta szülő csesztet. ∗∗∗∗∗

 Elfogy a levegő, 2023 Moldovai Ágnes