Professzionális forgatókönyv, aminek egyetlen dologhoz van igazán köze, a mai magyar filmgyártáshoz, de engem például egyáltalán nem érdekel, támogatta-e a magyar állam ezt a filmet, vagy sem. Legyen ez az alkotók problémája. Őket sem érdekli, nekem miből telik szezámmagra.
Látom a szemem előtt, ahogy a szponzorált kávéhegyek mellett ötletelnek, mi legyen a filmben: egyenlőtlen háztartási munkamegosztás pipa, kihívásvideó pipa, simlis nős ember pipa, a pornó rossz, pipa, a politikai korrektség is rossz, pipa, macska és kutya pipa, de a házasság a főpipa.
Nem is tévedtek, egy friss közvéleménykutatás szerint a magyarok szerint a házasság a legjobb életközösség. A férfiaknak egészen biztosan. "Gyerekek, az egészből az jöjjön le, hogy a család mindenek előtt." A film egyébként egy 2019-es cseh film – Nők, ha futnak – magyar változata.
Szóval, ezek az újkommersz törekvések felfedezik és kielégítik a közönség igényeit.
Jelenet a filmből
A szinopszis a következő: Udvaros Dorottya által játszott Hajdúné Vera férje meghal – Csuja Imre (Hajdú) rövid szerepe –, de maradt még egy kipipálás nélküli bakancslistás tervük, a maratoni futás. Csuja Imrét elnézve ez igazán lenyűgöző, ám kevéssé hihető.
Asszonyka harmincnyolc év házasság után kitalálja, majd a lányaival teljesíti a kihívást. Mások vágyát beteljesíteni, mi lehet jobb dolog a világon?
Tenki Réka, Lovas Rozi és Trill Beatrix játsszák a csajokat, és nyilván, semmi kedvük ehhez a hülyeséghez, de aztán mindegyik valamilyen jó okot talál, hogy mégis rávegye magát. Udvaros az egyik legpusztítóbb anyatípust személyesíti meg, azt a félművelt nők lapjás típust, akinek fékezhetetlen narcizmusa évtizedek óta pusztítja a környezetét, de a filmben kedvelhetőre kalapálják, nehogy fél Magyarország magára ismerjen.
Szerencsére Coelho magasságú jellemfejlődésen is keresztülmegy a végére. Amilyen hihetetlen, hogy Csuja Imre maratont akart futni, legalább olyan hihetetlen, hogy Lovas Rozi (Kata) meg gyerekkönyveket ír.
Tenki Rékának (Dr. Hajdú Dorina) pedig kellett volna egy kaszkadőr, mint Csujának és Udvarosnak, aki elmondja, a jogtudomány nem paragrafust mond, hanem szakaszt.
Jelenet a filmből
Lovas Rozi Katája van a leggázabb helyzetben, már elköteleződött, van két gyereke, civilizált Stockholm-szindrómában él, innen kibúvó nincs, legfeljebb annyi, mint a mélybe szakadt chilei bányászoknak, akik mentőcsapatra várnak.
Egy nagycsoportos is világosan látja, a kizsákmányolás és a rabszolgaság nem szűnt meg, csak átalakult, házasságnak, élettársi kapcsolatnak, vagy eufemisztikusan családnak hívják. Nem akarja megoldani a helyzetet, nem akar háztartási munkamegosztást, durcás verbalitással veszi tudomásul, hogy többfunkciós cseléd lett abból a hajdani lányból, aki romantikára vágyott a lelke mélyén.
Valaki elmondhatta volna neki, hogy a romantikának is pont ugyanez lesz a vége. Abba bezzeg energiát fektet, hogy elvegyék feleségül, még fogadást is köt, ő erre használja a maratont. Nagyon romantikus.
A két női forgatókönyvíró, Divinyi Réka és Miklya Anna ennyit mert megkockáztatni, nehogy feministának bélyegezzék őket.
Szóval a maraton ötlete csak ürügy, hogy kortárs problémákat lássunk és tanuljunk mások hibáiból. Paulo Coelho dörzsölhetné a kezét, és ezt nem pikírtségből mondom, ha kommersz módon is, de például artikulálódik egy csomó nemi szerepekhez köthető valós probléma.
Nem kell mindig Sátántangó.
Jelenet a filmből. Középen Ember Márk Máté futóedző szerepében
Most legalább megtudjuk, a nők egész estés érzelmi projektje a férfi. Nem tudják magukat megkülönböztetni tőlük, sőt, nem is akarják. Átveszik a hobbijukat, motoroznak, várakat nézegetnek, horgásznak és megtanulnak mandarin nyelven.
Ha a férfi hegyet mászik, ők is. Lovas Rozi karaktere azt mondja futóedzés közben az anyjának: "Ha legközelebb megmásztad a Himaláját feltétlenül szólj."
Ha forgatókönyvíró lennék, beleírtam volna, hogy ez nem olyan egyszerű, körülbelül hat milla, amit a nepáli turisztikai hivatalnak kell befizetni, per koponya, meg azt is, ha anyuci mászik meg egy csúcsot, azonnal leértékelődik, mert csak egy nő mászta meg.
Három respekt a filmnek, amit nem is gondoltam Herendi Gábor rendezőről. A filmekben a karakterek közötti összetett erődinamikát leginkább szexjelenetekkel ábrázolják, de mindig a nők intim testrészeit látjuk, vagy többnyire azokat, és most végre két pucér férfifeneket (testdublőrök).
Meg aztán nem emlékszem, láttam-e olyan kortárs magyar filmet, ahol legalább egy mondat erejéig tematizálják, hogy valaki esetleg, talán, ne adj isten nem eszik húst. "Vagy vega vagy?" – kérdezi Máté (Ember Márk) Emmától (Trill Beatrix).
És végre, nem férfiak a főszereplők, mint a Valami Amerikában.
Pattogatott kukoricás családi mozi, felhőtlen kikapcsolódás több, mint másfél óráig. A gomolyfelhőket kizárólag a gonosz kritikusok hajtják előre az égen, hogy elsötétítsék azok elől, akiket a bárányfelhős megoldások érdekelnek, és ezért még fizetnek is.
Egy dolog tetszett nagyon – szerintem ez a karakter volt a legjobb az egész filmben – Csányi Sándor által játszott figura, ahogy fáziskéséssel reagálja le Tenki Rékát, akarom mondani Dr. Hajdú Dorinát. Ez tényleg vicces, és jól van megcsinálva. Pipa.
Egyetlen dolog még, nem akkora baj, csak ha már eszembe jutott. Miért szól mindig minden filmben a mobiltelefon standard csengőhangon? 5/3
∗
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
