"A Bergman szigete egy igazi főhajtás a legendás rendező munkássága előtt", írja a MAFAB ismertetője. Egy nagy fenét. Pont az ellenkezője.
Ha egymondatos kritikát írnék, azt írnám, "Ez a film olyan, mint Kemény Lili Nem című könyve, arról szól, milyen undorítóak az alkotóművészek magánemberként."
Egyrészt nagyon tetszett, hogy Mia Hansen-Løve leemeli a piedesztálról Ingmar Bergman-t mint magánembert, másrészt nagyon elidegenítő a sok ...
A világ a feje tetejére állt
Pályafutásának egy pontján G, a festő elkezdett fejjel lefelé festeni – talán azért, mert másképpen nem tudta értelmezni a történelemben elfoglalt idejét és helyét. Az avatatlan szemlélő első pillantásra azt hihette volna, véletlenül rosszul akasztották fel a képeket, ám a jobb alsó sarokba pingált szignó egyértelműen hirdette az új valóság eljövetelét. G felesége úgy vélte, G akaratán kívül is a női lét ...
Magam is túlzásnak tartok még egy kritikát a műsorról, de ezt most nem lehetett kihagyni, mert Bakács Tibor annyira szimptomatikus, annyi mindenre példa, és hát zsenge lánykorom egyik ikonja volt.
Nem tudom, hogy nem vettem észre, hogy ő is vendég volt, több mint négy hónapos csúszással reagálhatok csak, még jó, hogy Mester Tamással való beszélgetés miatt észrevettem.
Ha valaki annak idején azt mondja: egyszer sokkal több pénzt fogsz kapni egy ...
Kadarkai óvatos duhajként vág bele különböző című műsorokba, nem azért, mert mert ne kérdezhetne bele bármilyen témába ha vendéget hív, valószínűbb, hogy a szponzorálások miatt szabdalt fel valamit, ami egésznek jobban nézne ki.
Most Mester Tamás a vendége, akihez engem semmilyen viszony nem fűz, nem ellenszenves, nem szimpatikus, bár a műsor közepétől kifejezetten az utóbbi felé hajlottam el.
A nemek mentették meg, amikor Kadarkai kérdezett ...
Aki látta a "Girls" című sorozatot és tetszett neki (akinek nem tetszett azzal más baj is van), az remélem, ezt is meg fogja nézni, mert ez a metafiktív sorozat a női sisterhood-ról szól elsősorban.
Miért metafiktív ? Mert állandóan utalás történik más sorozatokra, amelyekre a szereplők hivatkoznak, erőt, bátorságot, érveket merítenek saját életükhöz, hisz már Shakespeare megmondta: Színház az egész világ.
A Girls , amit szintén Lena Dunham ...
Óriási megkönnyebbülés egy kritikus számára, hogy Somát nem érdekli, mit mondanak róla vagy a tanításairól. Steiner Kristóf, akit nem szoktam kímélni, most annyira aranyos és természetes, hogy képtelen vagyok kritizálni, főleg azért, mert értéket teremt. Azt érzem, letisztulási folyamatban van, letépte modoros maszkját és maga mellé helyezte az ágyra.
Szóval, összehozták a Brody House (Budapest, Bródy Sándor u. 10.) marketingjét egy finom ...
Annak idején (2002-2003) nem láttam, asszem akkor már nem volt tévém, és nem azért, hogy fanyalogjak, hanem, mert meguntam, hogy állandóan kapcsolgatom és függő vagyok. Egyszerűbb volt kitenni a ház elé, másnap a szemben lévő kollégium diákjai elvitték.
Előbb láttam a húsz évvel későbbi folytatását, az And Just Like That (2021) című immár három évados sorozat első két szériáját, mint az alapszettet. (Kritikám a linkre kattintva.) Most ...
Nagyon vártam ezt a filmet, és amikor végre lecsaptam rá és megnéztem, majdnem nem volt kedvem írni róla, mert félek – még egy saját blogban is – leírni, valójában mit gondolok. Talán nekem is terápiába kellene mennem, hogy egyensúlyt találjak, mennyit tárjak fel a provokatív gondolataimból, hiszen borítékolható, hogy fejcsóválást, ellenérzést vált ki másokból.
Norvég film, a rendezőnek ez a tizenkettedik filmje, szerintem nem sokan hallottak ...
A Kádár-korban azt mondták volna, hogy rétegfilm, nevében a jelentése, kevesen tudnak rácsatlakozni a témára és a vizuális látásmódra, más szóval megosztó. Nekem is ambivalens érzéseim lettek, nem a filmtől, inkább William S. Burroughs (1914-1997) életétől, és visszaemlékeztem, a Meztelen ebéd című filmet annak idején nem bírtam végignézni. A forgatókönyv a Queer című regényéből készült, régóta feszítette a rendezőt, és nagyon jó filmet ...
Ha filmrendező lennék, engem is csak a végső kérdések érdekelnének, és olyan vizuális megoldásokkal élnék, mint Fellini, Antonioni és Sorrentino, mert az életről nem lehet olyan körülmények közt beszélni, mintha egy kávéházban ülnénk, és kimondanánk néhány ellenőrzött igazságot az életről, amit másoktól hallottunk.
Parthenope Di Sangro-t (Celeste Dalla Porta), a fiatal nőt lenyűgözik a kész válaszok , de hát mindannyian így vagyunk ...
