Meg kellett néznem, kik alkották ezt a csodát. Kábé nyolc staff writer, akik a legjobb egyetemeken tanulták a drámaírást, fiatal, középkorú, fehér, fekete nők és férfiak. Húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Ma azonban valóság.

Jelenet a sorozatból. Jeremy Allen White (Carmy) és Ebon Moss-Bachrach (Richie)

A hatodik epizód a csúcspont, klasszikus flashback dramaturgia, íróiskolák vizsgadarabja: "Karácsony az asztal körül." Hogy néz ki egy sok szereplős ünnepi este, ha koncepcionális puccsot csinálnak belőle? A legnagyobb filmek jeleneteire gondoljunk, de ehhez még Fellini is kevés lenne, ez Tasnádi István színvonala. Kellettek hozzá A-listás színészek – szó se róla –, Jamie Lee Curtis (Donna Berzatto), Bob Odenkirk (Lee bácsi), Sarah Paulson, Oliver Platt és a többiek. A központi dráma ebben az évadban Carmy séfé – azon kívül, hogy közeleg az újragondolt bisztró megnyitása, amire egy lavór hitelt vettek fel –, és itt van az egyetlen hiba a sorozatban. Amikor az első évadról írtam, volt egy prekoncepcióm, Carmy-nak a második évadban lesz valakije, csak én egy kezdetben ellenszenves kétgyerekes anyát képzeltem el. Nem az én verziómat írták meg, pedig jobb lett volna. Behozták a "Nő, aki megtanítja érezni a férfit" karakterét, ami hiba volt. Claire (Molly Gordon) szabálytalanul viselkedik, telefonon hívogatja Carmy-t, nem veszi észre magát. Rácsatlakozik a férfi érzelmi perspektívájára, majd elolvad az igyekezettől, hogy megfeleljen, helytálljon, hogy az jöjjön le róla, mennyire lehet rá számítani, és mindent, de mindent megért. Kacagni való, ha nem lenne végső fokon tragikus. Rövid távon nagyon sikeres stratégia, de nem vezet sehova. Annyira abszurd, és kevés filmben van ennyire implicit módon kifejezve, miért felesleges az erőlködése. Ráadásul Carmy környezete el van olvadva a nőtől, ami megint a taszítás faktort erősíti. Nemcsak egy rossz kapcsolattól lehet szenvedni, hanem egy jótól is, épp az összetett emberi jellem és az élet bonyolultsága miatt. Paradox dolog, mégis így van. Én ennyire kreatív férfihisztit még nem láttam, mint amit a sorozat végén Jeremy Allen White vág le. Vágások, időzítések, karakterek, struktúra, zene (Bon Scott & AC/DC), készülő ételek hihetetlenül gyönyörű képei, de annyira, hogy az ember azonnal elszaladna cikóriáért a sarki zöldségeshez, narancságyra fektetné a lángrózsák felett, miután kitépte a kertből az összes rozmaringot tövestől, és a serpenyőbe dobta. Jön a harmadik évad jövőre. ∗∗∗∗∗

Bechdel-teszt pozitív

The Bear, S02, Christopher Storer, FX Productions