Utolsókat rúgja a nyár, estefelé sincs még hideg. A szegedi Jazz Kocsmába igyekszünk, este nyolckor kezdődik a felolvasás. Időben érkezünk, gyalog jöttünk, nem siettünk, még tart a kerthelyiségben a work shop, egy hosszú asztalnál Kemény Lili ül fiatalokkal. Lassan megtelik a belső helyiség is, a jótékony félhomály külön öröm. Sikerült a legjobb helyet elcsípni a kis pódium előtt, ha minden igaz, pár centire leszek Kemény Lilitől.

Andrea barátnőm a kis asztal másik oldalán ül, remek a pozíciója neki is, kicsit nyűgös a levegőtlenség miatt. Viszont pont ez a levegőtlenség adja a különleges aurát. Ásványvizet és kávét fogyasztok, egyre többen jönnek, már hárman-négyen is a lábam előtt ülnek a padlószőnyegen, ők még nálam is közelebb lesznek Keményhez. Megérkezik az író, szürke ingben, fekete nadrágban, sportcipőben. Olyan vékony, mint azok a nők, akiket csodál. Mint például Kristen Stewart, de ezt csak azok tudják, akik olvasták a könyvet, vagy indultak a Ki tud többet Kemény Liliről vetélkedőn. Azonnal az a kérdés ugrott be, amit Queen Latifah kérdez sorozatbeli lányától: "Mit üzen ez a ruha?" A szett megfosztja Keményt minden sztereotip nőiességtől, teljes mértékben gendersemleges, no smink, ad hoc módon feltúrt kis konty frufruval. Milyen más volt, mint nem sokkal később Karafiáth Orsolya a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Behind the book című blokkjában. Nekem különben tetszettek Karafiáth szettjei, bár a göndör fürtök kulturális kisajátításnak tűnnek – fehér, privilegizált nő hordja úgy a haját (parókáját), mint a fekete nők, de nem vagyok aktivista, úgyhogy hagyjuk a témát.

Work shop a Jazz Kocsma teraszán. Fotó: Fakan Csaba

Szóval az androgün jelenség belecsap a lecsóba és elkezdi a könyvének egyik részletét olvasni. Nem jól, nem rosszul, ahogy egy író olvas. Drogos trip-et jelenít meg, annak minden bekalkulálhatatlan vizuális dimenziójával, ott vagyunk, átérezzük, mi is voltunk már beszívva, bespeedezve, legalább egyszer. Ebben a részletben olyannal drogozik, akibe szerelmes, de nem kéne, és van benne valami szomorú melléktermék, ami nem a drog hatása, hanem valami másé. A belátásé, ami még nem az övé, de közel van már, és egyszer utoléri a narrátort. Bánom, hogy nem írtam a kritikámba erről a részletről, de olyan komplex könyv, a karakterszám viszont kötött. Két zenész – a nevüket nem jegyeztem meg – olyan hangzást állít elő, ami egy buddhista templom és Kurtág György között van félúton. Andrea barátnőmnek baromian nem tetszik, nekem igen. Egy cintányér, egy citera és egy elektromos kávéhabosító nászából született zene.

Kemény Lili író. Fotó: Fakan Csaba

A részlet felolvasása után Veszprémi Szilveszter blogger, költő, közösségszervező irodalmár jelenik meg, és elkezdődik a beszélgetés. Veszprémin érződik, eredeti dolgokat akar kérdezni, de úgy, hogy ne derüljön ki, nem olvasta a könyvet. Ha igen, itt kérek alázatos bocsánatot. Túl általános, túl messzire vezető kérdések, és én aki kiolvastam, kicsit konkrétabb dolgokra gondoltam. Nyilván nem arra, kik vannak a fikciós nevek mögött. Azért nem várom ezt a kérdést, mert nonszensz, meg hát tudom a választ. A kiadók általános kritikája közben megtudom, magánkiadásról van szó, és a homlokomra csapok. Persze, csak képletesen. Hát ezért beszerezhetetlen. Ezért nem tudja egy barátom megrendelni a könyvesboltból. Nem mindenki olyan szerencsés, mint én, hogy a kiadó su\cure-sale ("szükürszál") bedobta neki a recenziós példányt az Írók Boltjába. Azt is megtudom, Kemény tanít a Freeszfe-én, ami nem ad diplomát, mert nincs akkreditálva. Ezt nem tudtam, és nagyon meglepődök.

Veszprémi nyakatekert, messziről induló kérdéseire és meglátásaira Kemény Lili szintén nyakatekert módon válaszol, érzésem szerint túlzottan hosszan, de az is lehet, csak dekonstruálni akarta az ilyen beszélgetéseket. Új mederbe akarta terelni  a kérdező és válaszoló dinamikát. Kicsit lehangol, hogy minden kritikámban írt felvetésnek pont az ellenkezőjét domborítja ki, egészen más magyarázatot adva az általam tematizált szövegtartalomnak. Ó, hogy mindennek alapvetően Shakespeare Sok hűhó semmiértjéhez van köze? Hogy mindennek más a módusza, mint amit én oly éles szemmel megláttam? Imposztor-szindrómám már akkora, hogy a Holdról is látszik, este enni kér majd. Égek, mint a Reischtag.

Kemény Lili íróval Veszprémi Szilveszter beszélget. Fotó: Fakan Csaba

Most már akkor sem kérdeznék tőle semmit – nehogy kiderüljön, ki vagyok –, ha lehetne. De nem lehet, mert Veszprémi nem adott szót a közönség soraiban ülőknek. Helyette egy befőttesüveget – persely – emleget, annak az irodalmi közösségnek gyűjt, amit ő szervez. Automatikusan kérem Andreától a táskámat – az ő székén csüng –, és azon gondolkodom, van-e nálam készpénz. Majd zsongás, fészkelődés, Kemény szavai: lehet venni és dedikáltatni a könyvét. Bosszús vagyok több soron. A saját példányom egy író barátnőmnél van, éppen olvassa vagy nem olvassa, a lényeg, hogy nincs nálam. A perselyezés és a kommercializálódás miatt kellemetlen érzésem támad, az országjárás célja hát ez lenne? Nem vitatom a jogosságát, csak elmegy a kedvem. Ezt kell majd tennem egyszer a saját könyvemmel?  Szó sem lehet róla. Felcihelődünk, kótyagosan megkeresem a kijáratot, megcsapja az arcom a hűvös levegő. Lelkiismeret furdalásom múlóban, nem tettem pénzt Veszprémi befőttes üvegébe. Másnap reggel amikor felkelek, kész válaszom van, miért nem adtam pénzt. Egyfelől semmi közöm Veszprémi Szilveszterhez és a közösségéhez, engem kizárólag Kemény Lili és a könyve érdekelt, ráadásul sikerült megtennem, amit állandóan másoknak propagálok. Tudtam nemet mondani. 

∗

 Szeged, Kálmány Lajos utca 14./Jazz Kocsma/2024.09.23.