Ez az önbizalmat sugárzó kijelentés egyszerre imponáló, és igaz. Igaz, mert a közönségfilm tényleg kezdettől fogva a néző körül forog, szinte beleíródik a vállalkozásba, még akkor is, ha az Old School-féle romantikus vígjáték helyzetkomikumra épülő műfaja nehezen mozduló monolit tömb, ami le van maradva az élettől, úgy kétszáz évvel. Glamourizált szerelmi romantikát tematizálni 2020-ban már-már anakronizmusnak tűnik. Mi a baj a romantikával? Az a baj a romantikával, hogy a kultúra rejtett forgatókönyvét legitimálja, amikor olyan valóságot közvetít, ami sosem volt, de tíz körömmel kapaszkodik bele a filmipar, noha hagyományos, lejárt és riasztó ideákat kényszerít fiatal és kevésbé fiatal nőkre.

A film az Arany fantázia (Golden fantasy) bekapcsolása, mely szerint az összes problémát meg lehet oldani egy tökéletes párkapcsolattal, amiből a valóságban a szokásos redisztribúció marad; férfiaknak a pornó, nőknek a romantika. Simonyi Dóra (Kerekes Vica) cukrászdája nem azért megy tönkre, mert sok pénzt költött habverőre, hanem azért, mert olyan ideákat kerget, amely megfosztja emberi méltóságától. A Hab című film a romantikát a felnőtté válás kontextusába ágyazza, ami úgy látszik, még harminchét évesen sem késő, de a masszív élethazugságoktól megszabadulni azért tényleg jobb későn, mint soha. Mi Simonyi Dóra élethazugsága? Hogy a beteljesületlen szerelem az igazi. Simonyi Dóra a szerelmi csalódáson átesett cukrász, hogy elkerülje a csődöt, belevág egy vállalkozást segítő ezoterikus csapatjátékba, ahol négy család küzd egymás ellen a harminc milliós támogatásért. Dóra a cél érdekében mindent megtesz, ám a valóságot csak ideig-óráig tudja kicselezni.

Szóval, van ez a cukrász, aki tulajdonképpen egy hatás alatt álló nő, és minden ebből kumulálódik. Nem szabad a hatás jelentőségét lebecsülni, ebből világok épülnek fel, képzeletből anyagot lehet formálni, ahogy a filmben Dr. Iván Szentmihály (Szikszai Rémusz) Buddha-imitátor mondja. Az irodalom, a film, és a többi művészet létezése hatásmechanizmus, néha élet-halál kérdése. Mi másért ragadott volna tollat sok ezer J. D. Salinger rajongó Amerikában, ha nem ezért? David Chapman elolvasta a Zabhegyezőt, majd öt lövéssel kivégezte John Lennon-t.

Nem az a baj ezzel a filmmel, hogy glamouros reminiszcenciákra építve a magyar Audry Tautou-t vagy Juliette Binoche-t akarja eladni, ezzel semmi baj, Kerekes Vica legalább olyan jó, mint ők. Az a baj, hogy Simonyi Dóra cukrász belső és külső folyamatainak transzformációja olyan rendszerszintű, reflektálatlan tartalmi sajátosságokkal bír, amit nehéz szó nélkül hagyni még egy szórakoztatónak szánt, és nem társadalomkritikus film kapcsán is. A cukrászkisasszony önmagát hibáztató lelki diszpozíciója a következő: „Megint sikerült egy olyat választani, aki nem lehet az enyém”. „Pedig milyen szép volt”, mondja hangos narrációval a nézőknek. Olyan férfiről mondja ezt – Dr. Pataki Dávid (Bányai Miklós) –, aki úgy tartott kapcsolatot vele, hogy közben valaki mást már eljegyzett.

Mint amikor valaki megkapja: „Te mindig a lúzereket vonzod”, aminek a jelentése valójában az, hogy a felelősség terhét a nőkre pakolják, hogy saját magukat hibáztassák ahelyett, hogy az érzelmileg bántalmazó férfi tetteire fókuszálnának. Egyszer azt hiteti el vele a világ, hogy mindenről ő tehet, aztán meg, hogy tulajdonképpen gyámolításra szoruló ember, akinek az életterve, sajátos elképzelései túlzott kontrollmániából fakad, és ha ezekről lemond, léte igazolva lesz az univerzumban. Tehát kétszeresen is kicselezi a patriarchátus rideg rendszere, amikor azt üzeni, a vágyai és törekvései semmilyen formában nem elfogadhatóak. Ezt a narratívát Dr. Ádám Márton (Mátray László) képviseli a filmben.

Jelenet a filmből. Kerekes Vica

Romantikus zsánerfilmek örök kérdése, némely karakter mit akar a másiktól? Dórába vajon miért szeretett bele Dr. Ádám Márton? Megfelelő korúak és összefújta őket a szél? Vagy elbűvölte a nő infantilizmusa, mely felüdülést jelent számára a mindennapok unalmas racionalitásában? Nem tudjuk, mert erre nem lehet válaszolni, hacsak azt nem, hogy összepasszolnak a Firminó skálán. Dr. Ádám Márton, „Marci” a jóindulatú szexizmus mintapéldánya – homlokára éppen csak nincs ráírva fekete filctollal: „Women are wonderful” – amivel a filmalkotók újradefiniálták a romantikus lovageszményt, de inkább csak a mansplainingelő (megmondja a nőknek a tutit) férfit hozták helyzetbe.

A Szentmihály Camp-on (Pusztazámor, Öreg Tölgy Kastély) összegyűlt csapatjátékosok – ahogy a rendező Lakos Nóra fogalmaz: „archetípusok” – a mai magyar középosztályos valóság kirakata, legyalult karikatúrafigurák, itt tényleg a színészi kvalitás menthetné a menthetetlent, és bár majdnem mindenkinek van jó pillanata, csak rossz humorú nyelvi panelekkel dolgoztak, a dialógusok meg statikussá tették a színészi játékot. Ha a negyvenötödik percben Kovács Lacika (Gyarmati Erik) választ kapna a „A szerelemtől nem jön álom a szememre” mondatára, vagy Dr. Ádám Márton a „Szerinted én nem tisztelem a nőket?” kérdésére, akkor ez a film sokkal jobb lett volna. De a forgatókönyvírók erre nem akartak mondani semmit, és ami még érdekesebb, három női forgatókönyvíró nem ír egyetlen párbeszédet sem, ahol két nő beszélget valamiről, ami nem férfiakról szól. A fantasztikus sütemények, a Hab nevű cukrászda, Kovács Lacika figurája, és pár vizuális megoldás remek ötlet volt, de nem tartott ki a film végéig.

Kerekes Vica jó, Mátray Lászlóra nem csak a cukrászlány hatott, hanem az Anthony Hopkins-féle ravaszkás félmosoly is, a hangja viszont az utószinkron (?) miatt nem élt igazán. Robusztus alkata azonban elhitette a nézővel, hogy tényező. A legjobb színészi teljesítményt Zsigmond Emőke megcsalt Ritája nyújtotta, Lányi Fruzsina kosztüm designer-ként inspirálóan és üdítően esztetizálta Kerekes Vicát. Szegény Buddha forog a sírjában még akkor is, ha a vulgár buddhizmusnak ironikus felhangja van a filmben, és senki sem veszi komolyan. Nem elviselhetetlen ez a film, de inkább emlékeztet egy fékezett habzású nagymosáshoz, mint élvezhető mozihoz. ∗∗∗∗∗

A film Bechdel-tesztje negatív

Hab 2020, Lakos Nóra