Ha egy író érdekes személyiség, vagy remekműveket ír, nem garancia semmire a magánéletével kapcsolatban. Nem lesz tőle jobb ember, vagy nem feltétlenül csinálnak jó filmet róla.

A Frici & Arankával alapvető baj van, közhelyeknél alig többet tudtunk meg róluk. Túl nagy a merítés, 1917-ben kezdődik a történet, 1944-ben ér véget, és ez túl hosszú időszak a film számára, nem tudott vele mit kezdeni. A narratív szál nagyon domináns, mindenből akart egy kicsit mutatni, de semmiben nem tudott elmélyülni, nem tudott kínzó lelkiállapotokat felismerhetővé, átélhetővé tenni, olyan gyorsan elsimított lett a redőzet, hogy nem érint meg senkit. A legerősebb narratív vonalvezetés az életörömmel és a halállal való szembesülés lett volna, ez utóbbi Kosztolányi kapcsán még éppen jó lehetne, remek ötlet fekete-fehérben, a többi halottal együtt az égi kávéházban látni, de a végére érdektelen lett. A Frici & Aranka nem is igazán életrajzi film, nem sok energiát pazaroltak például a gyerekekre, pedig volt belőle három is, köztük a közös gyermek, a későbbi író, Karinthy Ferenc Cini, de Kertész Tamás (Böhm Aranka és Kertész Tivadar közös gyermeke), és Karinthy Gáborka ha pillanatokra is, de megjelenik.

Azt hogy Karinthy (Bölkény Balázs) képes a szeretetre, az elején látjuk, vagy inkább betudjuk neki, Judik Etellel (Tenki Dalma) egészen másnak tűnik a dolog, mint a második feleségével, Böhm Arankával (Szakács Hajnalka). Megígértetni valakivel, hogy sosem hagy el, és mindig együtt lesztek, elképesztő naivitás még egy olyan zsenitől is, mint Karinthy Frigyes. Persze, nem kell szó szerint érteni, ez amolyan szómágia, azt hisszük, ha kimondjuk, úgy is lesz, miközben mindenki tudja, ez botorság, de jól esik a szívnek, mert visszaigazolás arról, hogy fontosak vagyunk.

A legelejétől érezni, Böhm Arankával semmi sem stimmel. Hivatalos diagnózist nyilván nem állíthatunk fel, csak amolyan hétköznapi értékelést, egy ember, aki az igazi arcát el akarja rejteni, mert legfőbb félelme, ha valaki igazán megismerné, nem tudná szeretni. Ez a legnagyobb tévedések egyike, de mindenki elhiszi. Naplója valamiféle önintegrációnak tűnik, az idő csapdába csalása, leuralása, konfesszió, ide írja a félelmeit, mi is ezért tudunk róla. A káosz felpörgeti, de képtelen a szeretetre, ezt a film narratív szálain követhetjük végig, és örülünk, hogy nem vagyunk Karinthy Frigyes helyében. Böhm Aranka narcisztikus személyiségzavarban szenvedő embernek tűnik, aki jópofáskodásba és gőgbe oltja agresszióját, és azt a metafizikai unalmat, amit egész életében érez.

Mindenki életében legalább egyszer feltűnik egy ilyen érzelmi ragadozó, aki lelki fondorlatait egy másik ember rovására követi el, és mindig három lépésben ad mattot. Látszólag hamar elköteleződik, vagyis ledobja a szerelem-bombát, amivel többnyire lenyűgözi a mit sem sejtő áldozatát. A következő lépés a trianguláció (háromszögesítés). Behoz a képbe egy harmadik személyt, aki nem mindig az előző partnere, de rendszerint az. Böhm Arankának ez a valóságban Zuchmann Béla hegedűművész volt. A harmadik fázisban elérkezik a leértékelés, ami előtte csodás volt, az hiba lesz, rendellenesség, ellenérzés tárgya. Az ilyen kapcsolati dinamikákra szokták azt mondani, hogy szenvedélyes szerelem, holott egy blöff, narkotikum, játszma, valójában egy érzelmileg ócska és kiszámítható élet mozzanata. A valódi vágy igen ritka, rendszerint be kell érnünk a másolat másolatával, és ez kiborító az olyan manipulatív embereknek, mint amilyen Böhm Aranka volt. Csak drámai amplitúdóval tudott élni, és ettől biztosan ő szenvedett a legjobban. Az ilyen kapcsolatokban a szerelmi bánat, ami mindkettejüknek kijutott – giccses életérzés lesz, mert nem valódi premisszákon alapul. Karinthynak meg mintha nem is Böhm Aranka lenne a lényeg, hanem az általa keltett hangulat. Karinthy ütésálló személy ebben a kapcsolatban, de a teljes fókuszváltás egy másik nőre neki sem sikerült, pedig próbálkozott rendesen (Kiss Diána Magdolna). A gyanakvó befogadó elgondolkodik, mennyit nyomott vajon a latba, hogy Böhm az egyik Ady-múzsa volt a sok közül? Ha igen, megérte-e tizennyolc évet eltölteni egy szociopatával? A jelentéktelenségtől való félelemnél kevesebb önveszélyesebb érzés van, ezt érezhette Böhm egész életében, és ha azt nézzük, olyan korban élt, amikor nem volt még egyenlőség a nemek között, megértjük ezt az érzést –,  hiába az ember normál állapota, ha az univerzum felől nézzük. Ha nem volt Böhm Aranka számára szörnyűbb dolog a szürkeségnél, 1944-ben lett ennél sokkal nagyobb baja is.

Ebből a filmből nagyon hiányzott valami. Böhm nagyon okos ember volt, szellemi partnere Karinthynak – így mondják –, de egyetlen beszélgetés sincs a filmben, ami ezt alátámasztaná vagy igazolná. Miért? Mert Vajda Anikó forgatókönyvíró nem írt jó dialógusokat. Megint egy érdekfeszítő párbeszédek nélküli film, és az nem számít, amikor elcsattan a "Maga gyereke meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket" szállóigéje.

Rövid időre feltűnik Desiré, alias Kosztolányi Dezső (Hajdu Tibor) és felesége (Páder Petra), vagy Déry Tibor (Sütő András), akik nem kaptak igazán színészi lehetőséget. Én Bölkény Balázsnak elhittem, hogy ő Karinthy - ez a mise en scène legfontosabb eredménye –, baltával faragott arca még hasonlított is hozzá. Egy árnyalattal derűsebbre vette a figurát, mint kellett volna, de nekem kifejezetten tetszett. Szakács Hajnalkáról is elhittem Böhm Arankát, ennél több nem is nagyon kell, nem a színészek hibája a film koncepcionális baklövése.

Jelenet a filmből

A Frici & Aranka a mise en scène esztétikájára épülő igényes illusztráció olyan jelenetekkel, mintha színházban lennénk, a díszlet és a beállítások világa egy célt szolgál, minél teljesebben megidézni a korabeli világról való képzeteinket. Éppen ezért, van benne egy jó adag kulturális felszínesség, a közönség túlzott kiszolgálása, az ennek való ellenállás képtelensége, melyre Karinthy Frigyes bonmot-jára (jó mondás) felépített dramaturgia az eklatáns példa. Én hányok ettől a bonmot-tól, de ez nem Karinthy hibája, hanem azoké, akik úton-útfélen visszaélnek vele. "Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába”. A 20. század elején még bátran leírhatta ezeket a mondatokat, ma azonban ezt a "szellemes" szöveget is kritika alá lehet venni.

Milyen érdekes, van a filmben egy három tagú barátnő-network Böhm Aranka körül (a Karinthy Színpad művészei; (Balázs Andrea, Erdélyi Tímea, Eke Angéla), de nem sikerült a forgatókönyvnek egy beszélgetés foszlányt megírni, ami ne férfiakról szólna, amivel azonnal ugrott is a pozitív Bechdel-teszt lehetősége. Elég szomorú, hogy egy irodalmi közegben játszódó filmben egyetlen mondat nincs, ami bármilyen irodalmi diskurzusra vonatkozna.

Bölkény Balázzsal és Szakács Hajnalkával van egy nem régi beszélgetés a Nők Lapjában, ahol Bölkény azt mondja: "Ez a két ember nagyon szerette egymást, annak ellenére, hogy mindketten nehezen alkalmazkodtak a másikhoz. Szerelmük nemcsak fellángolás volt, hanem egy életen át tartó házasság annak összes hullámvölgyével." Az a helyzet, hogy ez a két ember egyáltalán nem szerette egymást, ez nem szeretet volt, hanem traumás kötődés, ami élethazugságra és narcisztikus manipulációra épült kezdettől fogva. Azt mondja Karinthy a film elején, hogy szereti az életet. A kérdés, vajon Karinthy-t is szerette az élet? 10/5

A film Bechdel-tesztje negatív.

Frici & Aranka, 2021, Tóth Tamás