Direkt nem fogok Ábrahám Róbert nevére rákeresni a neten, ha ennyi ideig megvoltam nélküle, ezután is menni fog. Ő fújta össze a társaságot, remek alkalmat találtak – hála a háborúnak –, hogy visszamásszanak az ablakon. Ábrahám álmos hüllőszemekkel magyarázza azt az arcpirító na(r)cizmust, ami most elkapta őt, és néhány joggal elfelejtett jó hangú, ám tehetségét bullshitre elpazarló pop énekest. 

"Nem akarunk politikai állást foglalni" – mondja Ábrahám Róbert, és már ebből tudod, állást foglalt. De, hogy jó szórakozást is kíván, az a cinizmus netovábbja. Szívszaggató képek síró, gyerekeiktől búcsúzó katonákról, amin nekem szórakoznom kellene. Hova hányjak, hogy ne legyen feltűnő? Egy hideg január este épp a tökeit vakarta a fotótapétás nappaliban a lávalámpa mellett, és azon agyalt, mit csináljon, hogy nevét az egész ország megismerje végre, már nem fiatal, mikor, ha nem most? Érezte, csak ő nem lesz elég, nem tud olyat produkálni, ami érdekelné az embereket, ám ekkor bekapcsolta a magyar egyet, éppen a híradó ment, és felkiáltott. Magyarország békét akar! Igen, a meleg víz melegebb, mint a hideg, jónak lenni jó, és a nyúl szőrös. De miért van útbaigazítás a zene előtt? Hogy lássuk őt, a retinánkba égessük, ki ez a jó ember, aki ennyire akarja a békét. Ahelyett, hogy világossá tenné, ő és hasonszőrű zenésztársai valójában örülnek, hogy Ukrajna és Zelenszkij végre megkapja a magáét, aljas gazemberek, akik elnyomják a fehér bőrű ukrajnai magyarokat. Nem, ennyire nem bátrak, ők békét delirálnak, mert ez a szó a jolly joker, mindent el lehet vele adni, a hazai popipar másodrangú előadóit is, ezeket az ideológiai homeless-eket, akik most egy visszhangkamrából tátognak. Békéért küzdeni kizárólag az Európai Unióban lehet politikusként úgy, hogy kiállnak Ukrajnáért és szankcionálnak egy pszichopata diktátort. Énekelni a békéért tét nélküli cselekvés, semmi köze a békéhez, ezek belemanipulálnak bennünket abba, amit akarnak, megmutatni magukat. Háborúban nem énekelni kell, hanem fegyvereket küldeni egy szuverén országnak, akit megtámadtak, és minden fronton kinyilvánítani a politikai hozzáállásunkat: szolidaritani az áldozatokkal és elítélni az agresszort. Emlékszik még valaki Bedy-re (Moór Bernadett) a Bestiákból? Most rézvörös hajjal kampányol, mint egy Krúdy novella szereplője valamelyik pesti bordélyházból. Fekete hangon akar énekelni, de ez kulturális kisajátítás inkább, mint zene. Curtis, alias Széki Attila is bejelentkezett, akinek botrányos életvitele mindenről szól, csak nem a békéről. Vehetné már valaki a fáradságot, hogy összeszámolja áldozatainak számát, hogy drogabúzusai és elvonói alatt hány családtagja, szomszédja, rokona, rajongója, és munkatársa szenvedett tőle. Nagyon hiteles békeharcos, tényleg. És a Kozsó-féle Shygays? Most itt van belőle Julian, aki szintén békét akar. Nem is gondolta volna róla az ember. Azért van, akit saját jogán ismerünk, a gyönyörű hangú Király Linda, aki ócskábbnál ócskább popslágerekre fecsérelte a tehetségét, pedig milyen szépen indult annak idején Presserrel. Itt van Bebe, akiről már végképp tudjuk: ha nevét adja ehhez a performance-hoz, az biztos nem véletlen. Pély Barna megemberesedett, Szőcs Reni terhes (vajon ki ez a nő?) és, hát itt van két slusszpoén a magyar közéletből, az egyik arról híres, hogy mindenről van véleménye, és lássuk be, ha megoldotta a szülés után elhízott feleségek négyismeretlenes egyenletét, akkor a békéről is lehet mondanivalója. Miért baj, ha odaáll és felemel egy zászlót, amire angolul van odaírva, hogy Magyarország mit akar. Miért nem magyarul? Mert Brüsszelnek üzenjük. Hogy Tihanyi Tóth Csaba hogy került ebbe a bagázsba, nagyobb rejtély, mint annak idején, amikor Rodolfo előhúzta a nyulakat a kalapjából. Vagy Ábrahám Róbert nagybátyjának a nagynénje lenne? Szóval, innen-onnan összeszedett énekesekkel elénekeltet egy amcsi dalt – rettenetes hangszereléssel –, ami annyira volt meggyőző, mintha aláírást gyűjtenénk a bengáli tigrisek ellen, hogy többet ne egyék meg a gazellákat. Szép gesztus, de tök felesleges. 10/0.