Annyira magyar. Ez volt az első gondolatom a Larry nézése közben, ami nem pejoratív jelző, mégis kihívás. Az ember egy idő után nem tud mindenre azonnal rácsatlakozni, aminek nincs köze saját életének premisszáihoz. Olyan ez, mint amikor a férfiak nem olvasnak széles körben női szerzőket, mert nem fedi le azokat a hagyományokat, amelyekben az identitásuk képviselve van.

Ez a törésvonal nemcsak a férfi-nő oppozíciós tengelyre vonatkozik, hanem a generációk és társadalmi csoportok közötti különbségekre is. Persze, az ideáltipikus néző olyat is be tud fogadni, át tudja magán szűrni, ami nem primer tapasztalata, nem kíséri kézen fogva a mindennapokban, nincs róla első kézből való információja. A filmművészet számít is arra a second hand befogadói élményre, amikor a néző el tud vonatkoztatni saját életétől. Minden filmrendező magából indul ki, vonzalmait, világlátását, és a buborékait szeretné megmutatni, amelyben él. Bernáth Szilárd is ilyen, lassan érett filmrendezővé – lehet, a titulus ellen ő tiltakozna a legjobban. Karakán figurának tűnik, aki tudja, hogy még sok mindent kell tanulnia. Bernáthnak Tarr Béla-i értelembe vett kiállása és társadalmi érzékenysége van a társadalom peremére kényszerült emberek felé, vagy akárki felé, ez nem földrajzi kérdés, de Magyarországon Borsodban él a legtöbb kiszolgáltatott ember. Bernáth Szilárd filmje mégsem róluk szól. Ebben a filmben az igazi kiszolgáltatottság nem egzisztenciális, inkább személyes, drámai és mélyreható. Larry (Vilmányi Benett) ugyanilyen kiszolgáltatott lenne könyvtárosként vagy bolti pénztárosként. Az, hogy Bernáth összehozta Borsodot egy személyes defekttel, filmesztétikai hiba. A kettő együttes tematizálása miatt a giccs határán egyensúlyoz, elveszi, eltereli a figyelmet valamiről, amit ő és munkatársai, forgatókönyvírója, a fővilágosító és a szereplők sem tudhatnak igazán, hogy 

a dadogás olyan mély lelki sérültség, és trauma, hogy egy szintén nagyon mély társadalmi probléma mellé tenni, legyöngíteni csak alkotói mohósággal magyarázható.

A két fajsúlyos kérdés ebben a filmben nem erősítette egymást, hanem gyengítette. Borsod is, a nehéz sors is csak vázlat maradt. Borsodot magyar filmben ábrázolni olyan, mint a szegregált cigányokról forgatni, tuti befutás a filmiparba, életművet lehet ráapplikálni anélkül, hogy mondana róla valami igazán revelatívat, vagy tematizálna valamit, ami jó mélyen van elásva, és a rendező tárja fel nekünk. Bernáth filmje a borsodi felszínt csak kapargatja, semmit nem tudtunk meg, amit eddig ne tudtunk volna. Nem tudott újat mondani, mindenki tudja, nehéz ott az élet, el kell menni külföldre pénzt keresni, mert ami itt bőrszínnel jelölt sztereotípia és hátrányos megkülönböztetés, az nyugatabbra multikulturalizmus. Szóval, Bernáth semmi sem mondott Borsodról, amit eddig nem tudtunk volna, amit meg mondott, az a VIII. kerületben is megtörténhetne, vagy akárhol. A filmben egyáltalán nem Larry éppen beinduló rapperes karrierje és kezdeti sikerei az érdekesek, hanem valami egészen más. A film eleje közepénél megismerünk egy helyi rappert, CsalaDo-t, (amatőr szereplő). Az egyik panelházban lakik a párjával és a gyerekével, fiatal srác, nem lehet még harminc. Olyan természetes elánnal ismeri el Larry tehetségét, ami lenyűgöző. Neki köszönhet majd mindent, bevezeti a helyi rapper közösségbe, fellépési alkalmat biztosít neki mellérendelő, segítő attitűddel. Teljesen szembemegy azzal a cigányokkal kapcsolatos sztereotípiával, hogy csak egymást segítik, a gadzsókat, meg a gadzsikat nem. Azonnali bevonódás élmény Larry számára, hogy ezek a képzett rapperek technikailag is segítik. Csalado egészen rendkívüli különben, egyszerűen él a jelenetekben, szemernyi hamis vagy civil hangja nincs, amikor beszél. Többször visszanézős a lakótelepi nagyszobában felvett jelenet, hihetetlen teljesítmény, különösen ha képzett, kortárs magyar filmekben szereplő színészekre gondolok, akiket egy értelmezhetetlen energia olyan hamis magasságokba szokott emelni, hogy a néző csak kapkodja a fejét. Minden színészként kimondott szavuk hamis, civil, ügyetlen és üres, mint egy piaci szakajtó, amiből eladták az összes tojást. És akkor itt van egy vagány, nagyszájú borsodi cigány csávó, aki hitelesebb, mint a magyar kortárs filmipar fél szereplőgárdája.

Bernáth Szilárd kameramozgása vizuálisan rímel Nemes Jeles András Saul fia című filmjére, a lépéseket, a szívdobbanásokat és a vérkeringést hátulról követő kameramozgás nagyon közeli bensőséggel akarja ábrázolni Larry figuráját, de a pastiche (utánzás) érzése erősebb esztétikai volumennek tűnik.

Ez a magyar áldokumentarista stílus igen régi, leülepedett állóvizet kavart most fel, Mészáros Márta filmjeiben Monori Lili volt hasonló kaliber, mint most Larry, esztétizálatlan megjelenése hitelességgel árasztotta el a filmet a hetvenes években. Larry figurája azért nem tud Mészáros Márta filmjeinek hitelességével bírni, mert Bernáth Szilárd eltúlozta a kontrasztok ábrázolását, a birkapásztor bibliai figurája (Dávid) a nyers természetből éppen kiemelkedő fiatalember, és az A 38-as hajó kontrasztja nem bír el ennyit. Sokkal érdekfeszítőbb lenne egy kulturális közegben mozgó Larry. Dávid és Góliát küzdelme a mai magyar valóságba helyezve inkább tűnik félresikerültnek, mint bravúrosnak.

Jelenet a filmből

Larry az apaseb hordozója, hallgatása nemcsak a dadogás miatti stratégia, hanem, egy megoldatlan egzisztenciális helyzetre adott válasz is. Az bántalmazó apa (Thuróczy Szabolcs) borsodi hegyeken átívelő karakter, igazi toxikus macsó, az ilyen ember mindenkit megmérgez a környezetében, nemcsak a fiát. Thuróczy Szabolcs nagyon jó, nem lehet a teljesítménye felett elsiklani, annyira hozza az esszenciális vidéki bunkót. Vilmányi Benett-tet (Larry) legelőször a leírhatatlanul hosszú című Horvát Lili filmben* láttam mellékszerepben, azonnal kitűnt a többi színész esetlen alakítása közül, színészi beszéde, filmbeli karaktere hozta, amit kell, azonnal jelölt eset lett, ez a srác nem semmi, vajon látható lesz-e további filmekben? Most itt van, és ő a főszereplő. Szandtner Anna (Noémi) játékát igen dicsérte a rendező az egyik interjúban, nem látom ennek okát, bárki eljátszhatta volna ezt a nem különösebben önreflexív, a magyar társadalom alsó rétegeiből származó tipikus nőfigurát. Jó is, esendő is, de függő személyiség, aki végső fokon megalkuszik, belenyugszik abba a traumás kötődésbe, amiben Larry apjával él. És hát ez a Bernáth film is hozza a szokásos maszkulin filmes ábrázolást, Szandtner Annán kívül nincs több nő Borsodban, ha van is, azzal szexszel a főszereplő, más funkciójuk nincs: szex és gondoskodás. Ezt a formai és tartalmi elemet nem lehetne egyszer dekonstruálni a kortárs és posztmodern filmiparban?

Az intragenerációs mobilitás beindítását megalapozó tehetség és próbálkozás az A 38-as hajó megidézett imázsával, Puzsér Róbert és Borbély Alexandra cameo szerepével (saját magukat alakítják), olyan, mintha A kis hableány című rajzfilmben felbukkanna Walt Disney, és ő játszaná az egyik cápát. Zavarba ejtő gesztus, ennek a filmnek sem tett jót egyikük jelenléte sem. A filmnek azonban van erénye is, a túlnyomóan korporét, középosztályos közegre komponált felnövekedés és sikertörténetek most több emelettel lejjebb csúsztak, felhangosítva azt a rejtett tudást, hogy a tehetség nem csak felső középosztálybeli szülők privát tehetséggondozásának eredménye lehet. Akkor is előjöhet, ha le kell fúrni érte a mélybe. Larry történetének első, felemelkedő fázisát látjuk, és semmi jót nem ígér az elképzelt folytatás, mert ez nem sikertörténet. 10/6

* Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, 2020