Ti West (1980) olyan horrort akart forgatni, amelynek van mondanivalója. Talált hozzá egy kiváló színészt Mia Goth személyében, akivel összeszokott párost alkotnak, nem ez az első  filmjük, sőt, a Pearl forgatókönyvét közösen írták

Pearl (Mia Goth) nem kaphatott volna kevésbé kifejezőbb nevet, Pearl ugyanis tőrőlmetszett szociopata. "Az élet megrémít. Durva, sivár és kimerítő", mondja a film vége felé. Talán nem veleszületett mentális betegségről van szó, hanem az életkörülményei alakították ilyenné, de kétségtelenül ragadozóvá vált, akinek bárki áldozata lehet, és aki jobban hasonlít a közeli folyóban élő hüllőre, mint embertársaira. Áldozat, préda és ragadozó egyben. Ettől izgalmas a film. Pearl tragédiája igazából nem az, hogy hová született, és hogy nem támogatják a vágyait, hanem, hogy maga a megtestesült üresség.

Ti West egy első világháborús gótika keretei közé szorítja Pearl allegorikus történetét. Az első világháború oltárán feláldoztatnak az emberiség vágyálmai, a rút való fertelmes mocskában vergődik az emberiség akkor is, ha a távoli Észak-Amerikában él. Az emberiség vágya a békés megélhetés, Pearl-é pedig a revütáncos pálya, melytől nem is állhatna távolabb. Az első világháború végén járunk, lassan szállingóznak haza a katonák az európai hadszíntérről, Pearl férje Howard (Alistair Sewell) is hamarosan leszerel.

Mia Goth, mint Pearl

A Farm, ahol Pearl és szülei élnek a mindennapi rutinmunka terepe, állatok, gazdaság és a sovány, kukoricát krumplival variáló vacsora. Pearl anyja Ruth (Tandi Wright) német származású, apja (Matthew Sunderland) pedig tolókocsihoz kötött magatehetetlen beteg, aki a nap huszonnégy órájában ápolásra szorul. Nem sok szövegkönyvet kellett megtanulnia, egyetlen mondata sincs a filmben, paralízises figurája csendes kívülállóként figyeli és szenvedi el az eseményeket.

Gyanítható, ha aktív, egészséges férfiként élne, Pearl-nek még több szenvedésben lenne része, bár a filmben kifejezetten törődő az apjával, ez csak azt sejteti, már kora gyerekkorától lehetett béna, nem volt ideje és alkalma gyötörni a lányát fizikailag, verbálisan és talán szexuálisan. Sokkal inkább valószínű ez a forgatókönyv, mint a támogató és szerető apa figurája, hiszen már egykori feleségválasztásából következtethetünk a jellemére.

Aki olyan szerencsés, hogy a középiskolai történelmet avatott és hozzáértő tanártól ismeri, az tudja, Észak-Amerika helyzetét a világégések során nagyban befolyásolta bevándorló jellege, az Európából érkező mindenféle náció miatt az USA jó ideig a népek olvasztótégelye (melting pot, ma már inkább salátás tálhoz hasonlítják). A háború végkimenetele feletti öröm sem olyan egyértelmű, Pearl anyja, Ruth jellemében inkább a jóval későbbi nácizmust vetíti előre, mintsem a béke iránti vágyat.

Nem szereti a lányát, bár felismeri annak patológiás jellegét, nem tud nevet adni neki, talán azt gondolja, a szigorú vasfegyelem eltéríti a szándékaitól. Több soron téved, végzetesen, bár nem abban van igaza, amiben gondoljuk. A néző valahogy arra orientálódik, hogy Pearl tényleg tehetségtelen, a táncosnői pálya frivolsága, mondén jellege és a világháborúba való beágyazottsága ezt az érzést erősíti.

A világháborús táncosnők mai szemmel a nőket gyarmatosító és tárgyiasító háborús ipar termékei, tulajdonképpen korabeli állami prostitúció akkor is, ha majd a második világégésnél Marilyn Monroe személyesen fogja az életörömöt és a vágyat generálni a heteroszexuális frontkatonák ágyékában. Ez volt a korabeli OnlyFans. De az a helyzet, hogy Pearl nagyon is tehetséges, és ez a film egyik nagyszerű leleménye. Semmi érdekes nem lenne a slasherségben*, ha Pearl nem lenne veszettül tehetséges.

Mia Goth (1993) Lars von Trier Nimfomániás (2013) című filmjében debütált, sehova nem passzítható külseje predesztinálja a karakter szerepekre. Van a filmben egy hosszú monológja, ha valakiben lenne parányi kétely színészi adottságait illetően, az végleg megnyugodhat. Szándékosan maníros játéka tökéletesen megfelel a korabeli női vágyálmoknak, a valóságtól elrugaszkodott giccses álomvilágnak, mellyel egy igazi tehetség mégis tud kezdeni valamit. Ez legalább annyira érdekes, mint amennyire ellentmondásos. Ti West sokat áldoz a vizuális és zenei megjelenésre, képi- és hangzás világa a hamis világra való rájátszás érzését adják, a mintha életérzést, amely nem áll annyira távol mai valóságunktól, mint amennyire szeretnénk. 5/4

* darabolós, testet felhasító horror elem. 

Kritika megjelenése: Litera-Túra Művészeti Magazin