Ez a film nem Tuza Tóbiás Benjaminról szól, hanem a családjáról, akik szeretik és elfogadják úgy, ahogy van. Menet közben persze olyan kérdéseket tesznek fel, amire nincs egyértelmű válasz, mert ezeket még Tobi sem tudja, vagy nem akarja elmondani 

Tobi tizenévesen nem tudhatta, milyen elméleti vita dúl a kortárs feminista diskurzusokban a transzpolitikáról, hogy a két tábor, a transzpolitikát támogató és a transzokat kritizáló oldal hogyan esik egymásnak, milyen jelzőket aggatnak az ellenoldal képviselőire, milyen elméleti és gyakorlati érveket használnak álláspontjuk megvédésére. Tobi csak azt tudta, hogy nem akar lány lenni, vagy ahogyan a transzpolitika fejezi ki, a "születésekor kijelölt nemével" nem tudott azonosulni. A film egyik érdekessége, hogy Tobival nincs mély, feltáró beszélgetés arról, hogyan jutott el ahhoz a vágyhoz, hogy fiú lehessen. Bakony Alexa, a film készítője a családi kontextusra fókuszál, aminek két oka lehet. Egyik, hogy sem az alkotó, sem a már nagykorúvá érett Tobi nem tudta volna a közönség számára hihető érvekkel alátámasztani az átalakulás vágyát, anélkül, hogy ne hétköznapi és közhelyes érvekkel hozakodna elő. A transzkritikus feminista elmélet ugyanis igen erős érvekkel rendelkezik a valódi okokról, vagy mondjuk úgy megkérdőjelezi a transzneműség premisszáit, és az alkotók nem akartak egy elméleti vita filmes változata lenni. Úgy döntöttek, maradnak a gyakorlat és a valóság talaján, mert egy vágy mindenképpen valóságos; valaki a biológia nemével ellentétes nemhez szeretne tartozni. A másik, hogy nem ennek a filmnek a kompetenciája a transzpolitika vitáját eldönteni vagy belefolyni: homoszexualitás transzformálásáról, vagy a férfi nemi szerepek elsajátításának vágyáról van-e szó. Bakony Alexa filmje azt mutatja meg, milyen szerepet tölthet be a szülői támogatás, és a család ilyen határhelyzetben. A film minden kockáján szerepelnek a szülők, nem véletlenül. Tuzáék nem a kozmopolita vagy a nyugati kultúra emblematikus figurái, nem a high society liberális elitje, hanem egy nyírségi falu (Gyulatanya) polgárai, akik a tárgyi és habitusbeli körülményeket tekintve a Kádár-kori Magyarországon szocializálódott kisemberek, akiknek sem hatalmi, sem vagyoni helyzetük nem engedi meg alapjáraton a határátlépés politikáját. Mégis megteszik, és ez a film lényegi mondanivalója. A szülők átlépik a határt az elfogadással, Tobi azonban végül nem lép át semmilyen megváltozhatatlan határt. (Mi történt vele azóta, nem tudjuk).

Tobi a Pride-on. Jelenet a filmből

A Tobi színei egy lázadás története, a nemi szerepét elfogadni nem tudó lányról, aki a nem-csere okait azonban mélyen a homályban hagyja. Kezdetben nem az általában vett nemi szerepek ellen lázad, hanem csak a női szerepkészletet utasítja el – főleg a kinézetre vonatkozó normákat. Mivel a film nem foglalkozik az okokkal, hiszen ez rendkívül érzékeny és támadható terep, a néző saját képzeletére van bízva. Saját megközelítésemben a falat borító dél-koreai fiúbandák rendkívül feminin megjelenése alapvetően hatott Tobira, nagyon is elképzelhető, hogy egy érzékeny korban lévő lázadó kamaszra akkora hatással voltak, hogy miattuk (k)öltözött egy időre a másik nem birodalmába, vagy fordítva, a falra posztolt banda ennek az érzésnek a következménye. Ennyire  kifinomultan femininnek lenni – dél-koreai fiúbandák – paradox, parodisztikus és felforgató politikai-művészi tett, a transzvesztita szubkultúra volt ilyen illegális határátlépő annak idején. Más élettörténeti tapasztalatot, amit vissza lehetne fejteni, nem prezentál a film. Tuza Éva, Tobi anyukájának narratívája ugyan bekúszik a képbe, "természet vagy Isten tévedésének", kvázi fejlődési kudarcnak tételezve a helyzetet. Tuza Éva nehezen kódolja Tobi színeváltozásait, a befogadó pedig érzékelheti egy lehetséges és tudatos stratégia halvány körvonalát is, az elfogadással párhuzamos összezárás törzsi gesztusát, azt az egységfrontot, ami az ellenségesnek tételezett külvilág kivédésére is szolgál. "Nem akarom, hogy téged bántson bárki is", mondja Tobi anyukája. Egész társadalmunk különbségekre és kategóriákra épül, így van a nemekkel is, mondta Michael Foucault francia filozófus egykor. Tobi a női nemi szerep elutasításától a nemi szerepek általános megkérdőjelezéséig jut el – mely fordulópontot a film szintén homályban hagyja. Tobi megérkezik egy legitimálható állomáshoz, a nem-bináris felfogáshoz, ahhoz, hogy valaki nem helyezi el magát a kétosztatú (bináris, azaz vagy nő vagy férfi) skálán, a nemi és egyéb identitást spektrumnak képzelve, nem szorítja önmagát önként és dalolva egyik kategóriába sem, amit minden heteroszexuális is megtehet: viselkedését sem maszkulin, sem feminin présbe nem helyezi, vagy legalább  átjárhatóvá teszi az utat. ∗∗∗∗∗

Tobi színei, 2021, Bakony Alexa