A Harangvirág utcai fotelszakértő Csintalan Jozefin két dolgot imád a filmekben. Ha a patriarchátus kap egyet a pofájára, és ha irodalommal kapcsolatos dolgokra fókuszál akkor is, ha a két jelentésrendszer összeeresztése problémás (könyvből film). Ebben a filmben mindkettő jelen van, azonban Csintalan Jozefinen kívül senki sem fogja észrevenni. Ezért kell írni róla.

Ha valaki olyat mond egy filmben – megfelelő körülmények közt persze –, hogy Dickens túl szentimentális volt, valószínűleg azért, mert szavanként fizették, és mindezt egy kétéves gyereknek mondja, az alkalmas levenni a lábáról a nézőt. De az a legjobb, amikor egy filmben saját karaktereddel találkozol, azzal az undok, utálkozó típussal, akinek semmi sem elég jó, ha művészetről van szó. Milyen igaz, valakitől nem azt kell megkérdezni, mit szeret – ugyan –, hanem azt, hogy mit nem. Ez ugyanis energetizál, szárnyakat ad, a fantázia a negatív tartományba repülhet. Miért? Mert az ember ilyen gané, a jó unalmas neki, abba hosszú távon belehal, igaz, a rosszba még hamarabb. A főszereplő A. J. Fikry az a kortárs, reflektív és kritikus karakter, aki nem veszi be a mások által felállított kánont és marketinget, és ennek hangot is ad. Mindjárt az elején felsorolja azokat a műfajokat, amiket utál, a Harangvirág utcai fotelszakértő Csintalan Jozefin pedig a sorozatok kivételével tökéletesen egyetért vele. Azért bevallani, hogy utálod a posztmodern irodalmat (egy részét mindenképp) és a meséket, különösen ha árva gyerek van benne, maga is irodalmi tett. Szóval, napjaink, Massachusetts, Hyannis környéke, és egy fiktív sziget (szimbolikus hely), nem kell keresni a térképen – Alaszkában van ugyan egy Alice nevű sziget, de nem ott forgatták a filmet. Itt él A. J. Fikry (Kunal Nayyar) könyvesbolt tulajdonos.

Jelenet a filmből

Füles fotel, asztalka, réz állólámpa, ha valaki meg akar pihenni, vagy bele akar olvasni egy könyvbe. A hely mesés, otthonos – kicsit rendetlen – de ettől barátságos, nem úgy, mint A. J. Fikry. Egy nap eltűnik az értékes, első kiadású Edgar Allan Poe kötete, és innentől az élete gyökeres változáson megy keresztül. Nem lehet nem észrevenni a dialektikát: minden rosszban van valami jó, még ha az elején nem is tudjuk. És milyen már, hogy azt mondja Poe Tamerlane című könyvéről, hogy vacak. Miért hiszünk neki? Legalábbis Csintalan Jozefin. Mert Jozefin sznob, és ha valaki azt mondja, a Princeton Egyetemre járt, elalél, és onnantól nincs ember a földön, akinek elhinné, ez a Poe kötet jó. Néhány kijelentés olyan, mint a kiskacsák, azt követik, akit először látnak. A. J. Fikry élete lassan rendeződik, nyárra tél, télre nyár következik, és persze eljön a szomorú fordulópont is a narratív felépítésben. Önálló novellát érdemelne, amikor a néző azon könnyezik, hogy a főhős sír, mert egy szomorú részhez ér a könyvben, amit olvas. Milyen drámai, milyen érzelmi íve van, csak nagyon nehéz megírni. Egyáltalán, van egy csomó bölcsesség a filmben. Azt a tételt, hogy minden időzítés kérdése, más filmekben is mondták, de könyvekre vonatkoztatva még nem. "Néha a könyvek nem a megfelelő időben találnak ránk." Persze, van egy csomó könyv, aminél soha sincs megfelelő idő, mert hiába remekmű, valamiért nem érdekel akkor sem, ha öt évre lecsuknak, ha nem olvasod el. A börtönben persze ráfanyalodnál. Csintalan Jozefinnek is van ilyen, soha, semmilyen körülmények között nem olvasná el a Moby Dick-et. Miért? Mert elviselhetetlenül maszkulin, például nincs benne egyetlen női szereplő sem. Ennek a filmnek nemcsak a bölcsességek csepegtetése az egyetlen erénye, hanem az a bizonyos szubtilis pofon a patriarchátusnak. Minden filmben – hacsak nem totálkáros valamiért a férfi –, mindig ő vezeti az autót. Itt nem. Soha egyetlen filmben sem hallottam, hogy egy nő sokévi házasság után egy autóban, amit ő vezet (szimbolikus) nagyon higgadtan azt mondja a férfinek: "Rossz ember vagy." "És ami még rosszabb, engem is azzá tettél." Amelia (Lucy Hale) könyvügynök figurája, akinek köze lesz majd A. J. Fikry-hez, tökéletesen egyenrangú partner, semmilyen hatalmi egyensúlytalanság nincs közöttük – ezt hívjuk romantikának –, egy közösen eltöltött vacsora után például a férfi szedi le az asztalt. Gabrielle Zevin (1977) könyvéből készült a film, 2014-ben első helyen vezette a The New York Times bestseller-listáját, és harminc nyelve fordították le. Belegondolni is rossz. Egy még fiatal nő, nem elég, hogy a Harvardra járt, és ha nyaralni megy, mindenhol ott lesz a polcon egy könyv, amit ő írt. Remélem, legalább Kínában nem találja meg mandarinul. Harminc nyelvre lefordított alkotás magyar szerzőnek egy párhuzamos univerzumot jelent, mert minden kisebbségi érzésünk alapja a nyelvünkben lapul. Jó, angolul, németül, még franciául vagy spanyolul csak-csak. De oroszul, arabul, malájul esetleg hindi nyelven, azért az valami, a finnről, dánról, meg a máltairól nem is beszélve. Még jó, hogy belgára meg brazilra nem lehet. Az A. J. Fikry-t játszó Kunal Nayyar az Agymenőkből lehet ismerős, ő volt az asztrofizikus, de még Csintalan Jozefin sem ismerte fel a film végéig, akárcsak a rendőrnyomozót alakító David Arquette-et. Lám, hogy megváltoztat valakit egy hátrafésült haj. ∗∗∗∗∗

The Storied Life of A. J. Fikry, 2022 Hans Canosa