Végre sikerült megnéznem. Nagyon szeretem Hajdu Szabolcs filmjeit, de ez a film most olyan, mint egy újdonsült séf alkotása, van pár ötlet a fejében,  főzött már finomat, megdicsérték, aztán variál kicsit, brokkoli helyett karfiolt tesz bele, de alapvetően ugyanazt az ételt készíti el. 

Ismerős fazon ez a Kálmán. Értelmiséginek látszó férfi-típus, biztosan van legalább egy főiskolai diplomája, de csak ettől nem lesz valaki értelmiségi. Ott hemzsegnek a médiában, meg a közszolgálatban, műsort vezetnek, okoskodnak, producerkednek, újságot írnak, híreket olvasnak, osztályfőnökök vagy színházat igazgatnak. Jogosultságtudattal vannak felvértezve, a világot úgy hajlították meg, hogy nekik csak rá kelljen feküdni. Valójában végtelenül unalmas emberek, akik nem képesek a fejlődésre, mert konformisták. Lusták érvelni, lusták végiggondolni miről szól az életük. Kommunikációjuk káros, mások gondolatait leegyszerűsítő panelekből építkezik. De hát nem lehet mindenki érdekes és különleges. 

Az van, hogy olyan sokszor találkozik a befogadó ezekkel a problémákkal rengeteg kortárs és (nem kortárs) regényben, színdarabban és filmben – az ember egzisztenciális helyzete –, amiben maga is él, és mindenről saját referenciái vannak. Ezeket kell művészileg besűríteni – mint séfnek a krumplifőzeléket –, ez az alkotó dolga. Hajdu besűrítette, de a finom fűszereket elfelejtette belerakni. Mi lenne a fűszer ebben a filmben? A magas kvalitású színészi munka mondjuk, és valami olyan mélyen megrázó, átütő létprobléma, ami kisszerűségében is úgy mutat valamit, ahogy még nem láttuk. Ez van, te is tudod, én is tudom, mindenki tudja, mondja Hajdu Szabolcs.

Tóth Orsi és Hajdu Szabolcs mint Orsi és Kálmán

Kálmán (Hajdu Szabolcs) és felesége Olga (Tóth Orsi) névnapot tartanak, Kálmán nap október 13-án van, onnan tudom, hogy két barátom is ezen a napon ünnepli a születésnapját. A kertben buja vegetáció, látszik, itt alapvetően biofil emberek élnek, nem akarják túl rendszabályozni a természetet, nem a nekrofília és a fűnyírógép vezeti a kezüket. Igényesen kivitelezett faház, ízléses enteriőrrel. Azonnal látszik, melyik társadalmi réteg lakik benne.  Harmonikus, barátságos és szép, nemcsak a tárgyak, a téralakítás is izgalmas, kis zugolyok, intim lépcsőfordulók, és egy kicsit bohém, barátságos konyha, ami nincs elválasztva a tér egyéb funkcióitól. És hát a pianínó a sarokban, (talán kézműves) burkolattal, szerencsére a film egyik jelenetében Hajdu Szabolcs felcsapja a tetejét és egy picit pötyög rajra. De ismerjük az önmagát értelmiséginek, polgárinak vizionáló réteget, ahol a zongora csak díszlet a nappaliban, státuszjelzés, hova kalibrálják magukat anélkül, hogy olyan attribútumokkal rendelkeznének, hogy komolyan vehessük őket. 

Értelmiségi enteriőr

Ebbe az enteriőrbe érkezik meg Zita (Földeáki Nóra) és Levente (Szabó Domokos), a baráti házaspár, akik nemcsak névnapot jönnek köszönteni, hanem kérésük is van, adminisztratív, ám jogszabályellenes némiképp. Nem egy hű, de nagy dolog, de nem is magától értetődő. Már a film elején látjuk Kálmán karakterét, közhelyes, cinikus hőzöngő, okoskodó, verbális bántalmazó. Hétköznapi hímsoviniszta, akit még félünk néven nevezni. Kálmán szerint egy gyereknek – ezzel a polémiával indul a film – igenis kell a szenvedés, hogy jobban értékelje a későbbi sikereket, Olga viszont ezt nem tartja szükségesnek. Látjuk, két ellentétes paradigma ütközik, de Olga nem kezd fejtegetésbe, hogy ez a szenvedősdi a keresztény tanok lecsorgása a hétköznapi etikába: hogy a nagy dolgokért meg kell szenvedni, a szépségért, a gyerek születéséért, mi mindenért még. Majd szépen kibontakozik házassági válságuk, amiben semmi személyes nincsen, ez társadalmi jelenség, nem nagy kutatómunka kell hozzá, hogy lássuk, a nyugati értékek átalakulása a házasság intézményét is érinteni fogja. Vannak alternatívák persze, de ez nem ennek az esszének a tárgya.

Földeáki Nóra alakítja Zitát

Még mindig nincs kimondva, a házasság, az örök életre esküdött, de főleg hazudott házasságok ideje lejárt. Nem működik ez az intézmény. Diszfunkcionális. Megbetegít. Tönkretesz. Nem alkalmas a lelki fejlődésre, ami az emberi élet értelme normális embereknél. A többieknek meg játszóház, ahol kiélik beteges énjüket. Férfiaknak remek lehetőség: konform zónát cserélnek, anyu helyett egy fiatalabb nőt kapnak, akit meg is lehet dugni. A nőknek viszont a legveszélyesebb hely a világon. Benne maradunk, mert nincs hova menni, tényleg nincs. Minden mókus odú tele van, ha üres, mindjárt jön valaki, akivel elölről kezdődik az egész. Olyan tabusított dolog ez a társadalomban, amitől rettegünk. Rettegünk, hogy igaz, és még pompásabb esküvőt rendezünk, hátha elűzzük vele az igazat, mint a busók a telet. 

Birsalma pálinkával ünnepelnek

Kálmán gyáva ember, nem mondanám grandiózus narcisztikusnak, ehhez keveset látunk belőle, de egy Moravia regény hőse lehetne éppen, olyan megalkuvó. Mint a viktoriánus regények moralizáló gonosza, csak hétköznapi és banális. Pedig a rendszerből való kitörés egyetlen módja a bátorság lenne. Zita a középosztálybeli nők ismert figurája, minden reflexív embernek van róla tapasztalata, karaktere összesűrítette mindazt, ami megint csak hétköznapian aljas, ostoba és szintén  banális. Hogy van felöltözve például. Poliuretánból készült bőrnacija van, de mi az üzenete egy poliuretán bőrnadrágnak? Inkább bele se gondoljunk. Önreflexió nulla, a környezetét semmibe veszi, verbálisan megállíthatatlan, tapintatlan bántalmazó ő is. Nosztalgikus típus, nem tudja, hogy az élete olyan, mint egy sorozatgyártó gép, minden pillanat csak egy másik pillanat megismétlése. Azt hiszi például, a férjével való megismerkedése egy soha látott és hallott történet, pedig már egy Romana regényfüzérbe sem engednék beleírni, annyira sablonos. Olga sokkal intelligensebb, reflektál a környezetére, és önmagára. Tizenöt vagy tizennyolc év után nincs mindennap kedve kufircolni, talán, ha nem fáradna bele, hogy Kálmán után pakoljon, még kedve is lenne. Gondolom, ő viszi a hátán a gyereket és a háztartást, meg aztán, hogyan ébredne valakiben vágy, ha verbálisan bántják? A szexuális defektek indikátorok, indexek, amik jeleznek valamit.

Az ilyen emberi kapcsolatokat, magát az életet csak úgy tudjuk túlélni, ha birtokolunk bizonyos felszínességet, nem akarunk belegondolni, mert akkor cselekedni kellene. Pont azt, amit nem akarunk. Tudjuk, hogy nem vágyunk, nem szeretünk, minket sem szeretnek. A társfüggőség csalóka szó, nem egy másik embertől függünk, őt már időtlen idők óta utáljuk. A mókus odútól függünk inkább.

Gelányi Imre és Tóth Orsi mint Ernő és Olga

Van ebben a filmben valami, amit nem nagyon szoktak fókuszba állítani. Nehéz egy kamaradarabban árnyaltan mutatni filmes karaktereket, de ez most nagyon el lett találva. Azt mondom, ezeknek az embereknek az egyik jellemzője, hogy használnak másokat, de nem nyílt tranzakcióval, hanem manipulatív módon. Itt van Ernő figurája, Gelányi Imre játsza. Ő Kálmánék mindenese, őrá szokták mondani, hogy egyszerű ember. Nem érti azt a félértelmiségi nyelvet és modorosságokat, amit a névnapot ünneplő kompánia tagjai. Mert, hogy Ernő is elmegy megköszönteni Kálmánt. Ahogy bánnak vele, az mond el a legtöbbet róluk, pedig a szó klasszikus értelmében nem is bántják.

Itt nem az van, hogy nincs szex, meg rutinos és unalmas a házasság, hanem, hogy nem tudnak lelkileg fejlődni,  nincs valódi érzékenységük, szolidaritásuk a másik ember felé, akit maguknál kevesebbre tartanak. Értelmiségi polgárok, akik a varrónőjükkel, meg az autószerelőjükkel úgy beszélnek, mintha egyenrangúnak tartanák őket, miközben lenézik őket. 

Szabó Domokos alakítja a gyomorbajos Leventét

Fűszerezés. Ez a film akkor lenne nagyszerű, ha nagyszerű színészi munka lenne benne, de sajnos nincsen. Nem akarom Földeáki Nórát bántani, aki Zitát alakítja, de a színészi dikció most nem sikerült. Nem sikerült a Sztanyiszlavszkij-módszer, nem sikerült élő, hihető, jó ritmusú verbális megoldást találnia. Színpadon egészen más lenne, de ez most egy film. Hadaró, felolvasás jellegű amatőr színjátszó csoportokból ismerős megoldás, nincsenek benne karakterfestő jegyek, ami jellemezné a figurát a szavakon túl. Tankszerűen lehengerlő, de ettől nem lett hihetőbb, hogy ez egy manipulatív ember, aki tele van megtévesztő árnyalatokkal, nem egy vallomást olvas fel a rendőrségen, amin túl akar lenni. Tóth Orsi is felolvasó estet tartott, akárcsak Szabó Domokos. Nem sok szövege van, a szomatizáló lelkiismeretfurdalásost kellett volna megelevenítenie, de olyan darabos, hogy csak a betanult és felmondott szövegre támaszkodhattunk. Aki színészileg is jó, az maga a rendező, és Gelányi Imre (Ernőként), aki a DNS-ig mutatta meg a kisembert.  5/3

∗