A gonosz kritikus

2025. március 26. 23:40 - Csintalan Jozefin

Partizán – Halálról, felelősséghárításról, pszichiátriáról és médiáról – kritika

Interjú Csernus Imrével

Döbbenetes volt. Már akkor lehetett sejteni merre megy a dolog, amikor Gulyás Márton Csernus sztrókja kapcsán a "dermesztő" szót használta, amit beszélgetőpartnere azonnal visszautasított. Annyira klisés volt, mindenki pontosan így viselkedik, aki kekeckedő, manipulatív, és tele van agresszióval. Nem kellene már kiásni a mélyből azt a durcás kisfiút, aki egykor volt?

Megint csak azt mondom, ha valaki leül egy majdnem kétórás beszélgetésre, akkor abban az is benne van, hogy a befogadó is belepofázhat a dolgokba. Egymás pandanjai lesznek. Mindjárt az elején szó van arról a sztrókról, amit Csernus Imre tavaly nyáron kapott. Minden energiája két dologra ment el, bármit mondjon Gulyás – mondjuk a sztrókról –, az nem úgy volt, és arra, hogy hamis narratívába helyezze saját életét. "Nem volt bennem félelem", mondja a sztrók kapcsán, amit nem hiszek el, ezt csak utólag, az élet biztos tudatában lehet így elmesélni. A mosdatlan tömeg, akiknek nincs akkora átláthatósági együtthatója, mint neki, az nyilván bepánikol. Ő természetesen nem.

Amikor Gulyás az eutanáziáról kérdezi Karsai Dániel kapcsán, már majdnem teljesen világos, mi a stratégiája: az, hogy nem hagyja magát. Egyrészt, róla aztán nem fogja se a Mariska néni, se a Józsi bácsi megmondani, hogy a kormánypárttal vagy az ellenzékkel szimpatizál-e. Rajta még a híres Gulyás Márton se talál majd fogást. Azt hinnénk szakemberként értelmes mondanivalója lesz a témáról, és nem úgy járunk, mint amikor Steiner Kristóf beszél az Izrael-Hamasz háborúról.

Nincs magas érzelmi intelligenciája az országnak, mondja Csernus, de nem mérte meg, csak így gondolja. Én is szoktam gondolni dolgokat, amiből messze menő következtetéseket vonok le, ami vagy igaz, vagy nem, például, hogy az exem azért nem írja ki a Facebook-ra, hogy kapcsolatban van, mert engem szeret. Szóval, az eutanázia tiltása a mosdatlan tömeg miatt van, akinek meg magas az érzelmi intelligenciája, így járt.

A kettős állampolgárság témájánál, már teljesen világos, merre orientálódik, itt már nem arról van szó, hogy nincs ráhatása valamire, mert nem tudja megváltoztatni, mondjuk a jogszabályokat, hanem, hogy nem fog a NER ellen beszélni. Autoriter karakterfestő jegyei azonban nem hagynak kétséget, merre az arra. Szabad valakinek nem kinyilvánítania a politikai hovatartozását? Persze. Nekem vannak olyan közeli ismerőseim, barátaim, akiknek a politikai szimpátiáját hosszú évek alatt sem sikerült kideríteni. Ok, de akkor mondja meg őszintén, nem kell a verbális maszatolás jobboldallal meg baloldallal, hiszen önmagáról az egyik állítása, hogy egyenes és őszinte ember. Meg egyáltalán, aki se nem bal, se nem jobb, az mindig jobb, mondta egy Alain nevű francia történész.

Lassan kirajzolódik: Gulyás Márton mindent társadalmi kontextusba próbál helyezni – nagyon helyesen –, Csernus Imre meg individuális módon közelít mindenhez, aminek tényleg, sem a baloldalhoz, sem a jobboldalhoz nincs köze, annál inkább a liberalizmus eszméjéhez, amely mindent egyének közötti szerződésnek tekint, a világ szabad individuumok története.

Nagy hangsúlyt kap a régmúlt, állandó topik a drogosokon segítő munkája, meg a régi tévéműsorok, a széles közönséghez szólás, aminek éppen hogy a társadalmi felelősséghez volt köze. Hogy közelítheti meg a drogozás témáját annak társadalmi vonatkozása nélkül? 

Csernus Imre kényszeresen igazolja magát, mellébeszél, hogy kikerülje a NER kritikáját, személyes politikai preferenciáit agyonhallgatja, és kényszeresen opponál azzal a Gulyás Mártonnal, akiről pontosan tudja, hogy benne emberére akadt. Belebújt a kisördög. Olyanokkal tud megfelelő módon viselkedni, akikhez anyagi érdeke fűződik, vagy a társadalmi, foglalkozási hierarchiában alatta állnak. Baja van a tekintéllyel.

Kötve hiszem, hogy ezt az arcát ismerik az éttermébe betérő vendégek, vagy az "emberei", ahogyan a munkatársait nevezi. Noszvajon biztosan modorálja magát, itt nem sikerült. Amikor átvette a kérdező szerepét és utasította Gulyást erre-arra, akkor átlépett egy határt, és szabadjára engedte azt a durcás, öregedő és gonosz kisfiút, aki valójában. Médiatörténeti pillanat volt, tényleg. 

Gulyás állta a sarat, egy ici-picit behódolt az agresszornak, ami nem az ő hibája, erre nem lehet felkészülni. Csernus a nyilvánosság előtti verbális és modorbeli bántalmazás minden bugyrát kimerítette, elképesztő arroganciája semmit nem változott az elmúlt évtizedek alatt. 

Mi tépte el a láncot, ami Csernust egy ideig féken tartotta? Az, hogy Gulyás Márton megkérdőjelezte Csernus orvos mivoltát. Ezen nagyon berágott. Pedig. Ha valakinek orvosi diplomája van, de benzinkúton dolgozik, az benzinkutas, nem orvos. Ha valaki éttermet vezet, az vendéglátós, nem orvos. Nem orvosként tesz ajánlatot a hallgatóságnak, hogyan legyenek felnőttek, hanem országjáró vándorcoach-ként. Csernus Imre szereptévesztésben van, sem nem műsorvezető, sem nem orvos. Az orvos betegeket gyógyít, gyógyszereket ír fel, és személyre szabja a gyógyítómunkát. A vándorcoach ősi, archaikus munka, mint egykor a mesemondó énekeseké, Francisco az Ember a Száz év magányból faluról falura járva hozta-vitte a híreket, nincs ezzel semmi baj. Szép foglalkozás ez is.

Az orvosi eskü performatív aktus, olyan, mint a házassági eskü, letették, de ha elválnak, onnantól nem érvényes. Onnantól nem nős ember és férjezett asszony, hanem elvált emberek. Persze lehet, benne van az orvosi esküben, ha vendéglátós lesz valakiből, akkor is érvényes marad, nem olvastam még.

Csernus kettős mércével mér: Gulyás kiemel a kontextusból, értelmezhetetlenné téve a lényeget, de az nem baj, ha ő teljes mértékben negligál egy kontextust, a társadalmit mondjuk, ami nélkül semmi, de semmi nem értelmezhető. Ha ő kérdez valakit, híre-hamva nincs az általa félpercenként emlegetett tiszteletnek, de Gulyás Mártonon végig ezt a tiszteletet kéri számon.

És ha már Száz év magány. Van benne egy szereplő, Remedios Moscote. García Márquez a következő szavakkal jellemzi: felelősségtudat, természetes kedvesség, és önuralom, amely halála napjáig nem hagyta el. Mindenki nagyjából ilyen viselkedést vár el egy Csernus által oly sokat emlegetett érett, felnőtt embertől. Remedios tíz éves volt, Csernus most ötvenkilenc.

"Egyenes és őszinte ember vagyok", mondja magáról. Én is, ezért mondom: Csernus Imre élethazugsága az "Én csak segíteni akarok", miközben a parancsoló fölény glóriája (Száz év magány) és felfuvalkodott egója másokat  rombol. Belebolondult azt orvos szerep klisébe, még ha jól álcázza is, privilegizált, emberfeletti embernek képzeli magát, miközben csak végtelenül manipulatív, modoros, és isten tudja, miért, még mindig dühös.  

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://habszivacsszemle.blog.hu/api/trackback/id/tr9418826360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A gonosz kritikus
süti beállítások módosítása