A gonosz kritikus

2022. július 17. 19:37 - Csintalan Jozefin

Emonee Larussa

Outfitkritika

Emonee Larussának (grafikus) sikerült szemiotikai jelentéseket úgy kimaxolni ezzel a szettel, hogy megvilágosodtunk, mégis létezik reinkarnáció, ő az egyik a három kisgyerek közül, aki 1917-ben Fátimában legeltetés közben megpillantotta Szűz Máriát, és ahogy elnézem, azóta nem kapott enni.

Nekem ez a keresztény fundamentalista szett kicsit gyanús, remélem a jobb kezében lévő kézigránát műanyagból van, és a bejáratnál átvizsgálták. A 80-as években Magyarországon ilyen anyagból készültek a lakótelepi panelházak sötétítő függönyei, már akkor ott volt, amikor beköltöztél, de amikor elköltöztél a budai zöldövezet Bauhaus jellegű két szintes beton tömbjébe, illett ott hagyni a következő lakónak. Érdekes, hogy maradt még belőle pár méter. A ruha narancssárgája és a cipő feketéje anarchista asszociációkat mozgat, én ezzel a nővel minimum óvatos lennék, nem hogy a Grammy gálára hívjam. Aztán mindig mondom, rávarrt tetkó közönség nélkül fabatkát sem ér, ő is inkább megmutatja cserébe a rém ronda platform cipőjét. Mivel az embert nem érheti csak egy meghatározó hatás egész életében, ezért történnek a félrelépések is – csak ki ne derüljön – a fundamentális keresztény lookon túl itt van ám a francia romantika pár rekvizítuma is Ifjú Alexandre Dumas kaméliás hölgyének képében, és nem értem, látva Emonee-t, hogy tudják mindig fehér nőre írni ezt a szerepet. Rám utoljára akkor szóltak, hogy csukjam be a számat, amikor a lejárt személyi igazolványomat csináltattam, és nem vettem észre, hogy nyitva van, de szerintem Emonee is így járt. Ne álljunk már a nap 24 órájában készen a fallosz azonnali befogadására. Azért, ha a Grammy gálán ott volt Magyarország védőszentje, a magasságos Szűz Mária – és miért ne lett volna –, szerintem volt egy-két furcsa gondolata ezt a cultural appropriation-t (kulturális kisajátítás) látva
10/0
277752840_10228229793948497_7992371567409936492_n.jpg
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://habszivacsszemle.blog.hu/api/trackback/id/tr9517885153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A gonosz kritikus
süti beállítások módosítása