A gonosz kritikus

2022. szeptember 30. 10:05 - Csintalan Jozefin

A feleségem története, 2021

Kritika

Azt mondta valahol Enyedi Ildikó, hogy ezt a történetet már nagyon régen szerette volna filmre vinni. Füst Milánról van szó, övé az eredeti és világhírű mű, ami alapján Enyedi a forgatókönyvet írta. Vajon, mi ragadta meg a rendezőt ebben a történetben ennyire? Mert A feleségem története természetesen nem Störr kapitány feleségéről szól, de még csak nem is Störr kapitányról.

Valamikor az első világháború után járunk, Störr kapitány (Gijs Naber) teherhajója a Földközi-tenger kikötőit járja, a tengerészek szokásos életét éli. Egy nap élete fordulatot vesz, megnősül. A véletlen Lizzyt (Léa Seydoux) sodorja az útjába, akiről semmit a világon nem tudunk, kénytelenek vagyunk a kulturális előítéleteink és a sztereotípiák felől megközelíteni a személyét. Persze, aki nem hisz a véletlenben, az másképp magyarázza, de nekem a dialektika a zsinórmértékem, szóval véletlenek bizony vannak. Közepesen vonzó fiatal, mondén nő, aki valamiért készséggel csatornázza az életét a Störr kapitánnyal való házasságba. Persze, sejtjük az okát, vannak jelek a frusztráltságra, a dacra, az impulzivitásra, és az egzisztenciális biztonság keresésére.

Ezt a filmet csak akkor tudjuk komolyan venni, ha elhisszük, Störr kapitány tényleg elvenné bármelyik nőt, aki elsőként lép be az előkelő étterembe, de ezt nem tudjuk meg soha. Attól a pillanattól kezdve, hogy egy középkorú nő az utolsó pillanatban visszafordul, nehogy őt kelljen a fess kapitánynak elvenni, tudjuk, minden elveszett, ez a film is csalóka szivárvány lesz, mint a Testről és lélekről című filmje. Egy középkorú nővel nem érne semmit a gazdagon elképzelt történet, viszont lenne tétje, mert úgy könnyű, hogy egy kvázi szexbombát dobott a gép. De hát ilyen a művészi alkotás, rendbe szedi, besűríti, egységes narratívába kovácsolja a véletleneket, az élet esetlegességeit. Tulajdonképpen nem is tudom, mit kérek számon Enyedi Ildikón, talán mindig ugyanazt, hogy kamerája állandóan a male gaze-t közvetíti, hogy mindig mindent a férfi tekinteten keresztül lássunk, annak ellenére, hogy Enyedi női alkotó. Pont ezt tette a már említett másik filmjében is.

219.jpg

Jelenet a filmből

A siker azonban mindig a vég kezdete az érzelmekben, és ezt majd a kapitány is megtapasztalja. De mit szeretett Lizzy-ben egy olyan jó ember, mint Störr kapitány annyira, hogy akár meg is halt volna érte? A feleség kulturális fogalmát. Ez determinálja az érzéseit, nem azért szereti Lizzy-t, mert ő az, hanem azért, mert a felesége. Minden képzet ehhez a fogalomhoz tartozik. Elvont intimitás, összetartozás, birtokviszony, szexus, ez a sztorijuk. Olyan szeretet ez, mint egy kényelmes, szép autó iránti ragaszkodásunk, amit mi járattunk be. Lizzy-t nehéz is lenne valóban szeretni, figurája kétes, állandó libikóka a viselkedése, sunyi, szabadság nélküli, éppen ezért rosszhiszemű, állandóan mélység nélküli, banális gazságokat sejtünk a füle mögött, és ebben nem sok személyes van. Nem ő ilyen, hanem a státusza, egy patriarchális világ lenyomata, millió nőnek a helyzete volt ugyanilyen. Hogy a vezetéknév nélküli Lizzy igazából milyen ember, ezt sem tudjuk meg soha.

A jóság mindig mentségeket keres, megértést mutat, alkalmazkodni akar, ez a jó emberek örök sajátja, amivel racionalizálják azoknak az embereknek a hétköznapi gonoszságait, akikkel együtt élnek, vagy akit szeretnek. A jóság, ha van rá elég idő, mindig visszakapja a befektetett energiát, persze, a rosszaság is, ha hiszünk a nagy kiegyenlítődésekben.

A feleségem története lehetne egy fáziskéséses szerelem története, mint az Anyegin, először Störr szeret, aztán Lizzy, csak nem ugyanakkor. Lehetne egy féltékenység anatómiája, de nem az. Miről szól ez a film? Arról a férfivilágról, ahol több a szabadság és az előjog, meg arról, hogy életünk forgatókönyvét nem mi írjuk, akár férfiak, akár nők vagyunk, de ha nők vagyunk, a legkevésbé sem. Racionális döntések, célelvűség, Isten, mint legfőbb mozgató, végzet, az igazi keresése, mindez hiába, mert teljesen mindegy mit csinálunk, állítja a történet, az életünk mindig kiszámíthatatlan lesz, mint a háborgó tenger, vagy mint a feleségünk felfedezése egy puccos és romlott erkölcsű maszkabálban. Persze, pont ezért akarjuk kifogni a szelet a vitorlából, ezért akarjuk keretek és célok közé szorítani az életet, oksági viszonyokat akarunk felállítani, majd menekülni, mert a szabadság félelmetes, ha nem tudjuk uralni. Ha Störr kapitány hosszas keresés, és felkavaró előzmények után nősül meg, ugyanez lenne a vége, teljesen mindegy, ki kit vesz el, nem rajtuk múlik, hanem a kulturális-társadalmi meghatározottságokon, amit sokszor sorsnak nevezünk. Mi a legnagyobb bátorsága a kapitánynak? Nem az, hogy megfékezte a tüzet a luxushajón, hanem, hogy rábízta magát az életre, és nem akart túl sokat.

A film vizuális retorikája, kulcsmetaforái hozzák a történeti héj elemeit, férfiasság szimbólumok (bálna), akit le kell győzni, a tenger, mint nőiesség szimbólum, hajó, a tengerész, mint a vándor, a zarándok archetípusa, az ember földi útjára utaló kulturális képzeteket rejtő entitás. Rév Marcell az operatőr, ez azért látszik, ha szépnek mondhatjuk a filmet valamilyen értelemben, az miatta van. A néző mégis elbizonytalanodik, mire fel ez az egész? Hol van ebből az alkotásból az alkotó világképe? Tényleg, mi ragadta meg ennyire Enyedit ebben a régi történetben? A véletlen hatalma, amely aztán rendszerbe szedi az életet? Mit tudtunk meg a világról, amit eddig nem tudtunk? A feleségem története nagyon hosszú film, közel három órás, a hosszúság azonban nem arányos a filmélménnyel. A szereplőkkel semmi baj akkor sem, ha Füst Milán kisregénye után Störr kapitányt egy buffo szerepnek képzeljük. Gondoljunk bele, azért Lizzy-nek valamennyire kell, hogy tessen, Störr Jakab, mit férfi. Gijs Naber holland színész jól hozza a figurát, még ha nehéz elképzelnünk egy századeleji tengerészt ennyire demokratikus jellemnek. Léa Seydoux, mint Lizzy is jó, van a fizimiskájában valami irritáló, ami direkt jól jön a karakteréhez. Hajduk Károly szinkronizálta Störrt, üdítő volt, Kurta Niké is Lizzyként, kicsit nyegle, kicsit depresszív, tele metafizikai unalommal a hangjában. Végre nem modoros, unalomig ismert magyar szinkron hangok. 10/6

A feleségem története 2021, Enyedi Ildikó

A film Bechdel-tesztje negatív

 

Címkék: Filmkritika
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://habszivacsszemle.blog.hu/api/trackback/id/tr8717943492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A gonosz kritikus
süti beállítások módosítása