Ha egy buszsofőr kedvenc költője Emily Dickinson, az legalább olyan izgalmas néhány filmnézőnek, mint egy elromlott hibernálóágy a csillagközi űrhajón, vagy korán reggel munkába menet Vérfarkassal találkozni. A művészet a megismerés egyik formája, de most a rendezőről, Jim Jarmusch-ról is megtudhattunk valamit. Egyszerre ihlette meg Fellini, a Kis herceg, és valamelyik keleti filozófia időfogalma és cselekvésetikája. Nem baj, ennyi idősen már sokat tudhat egy filmrendező is.

A szárnyas idő elrepül

Van egy Paterson nevű kisváros New Yersey-ben, itt mossa a szennyes ruháit Method Man, a Wu-Tang Clan egyik tagja, és itt él Paterson (Adam Driver) is, akinek ugyanaz a neve, mint a városnak, amelyben Laurával (Golshifteh Farahani) és Marvin (Nellie) kutyával nagy-nagy békességben élnek. Laurát az enteriőrök világa érdekli, textilfestékkel dekorál, különleges finomságokat tesz az ebédlőasztalra, Harlekin gitárral akarja meghódítani Nashville-t, most éppen a húrok lefogását tanulja DVD-ről. Paterson pedig olyan buszsofőr, aki verseket ír. Esténként elmegy Marvinnal sétálni, megiszik egy korsó sört, a kutya pedig a kocsma oldalában szépen megvárja. Nem történt semmi különös, csak látunk egy autentikus életet. A Paterson című film, egy igazi minimalista történet.

Egy hetet mutat a pár életéből a film, és néhány dolognak ellentmond, amit a forgatókönyvírás tanít; a főhősnek vágya és célja van, és az akadályokat le kell győznie. Paterson-nak nincsen vágya semmi. Aztán konfliktus kell, hogy ne unja halálra magát a néző, de ilyet nagyítóval sem találni a filmben. A főszereplőnek változáson kell keresztülmennie, aminek belülről kell jönnie. Paterson a vége után tíz perccel is ugyanolyan, mint a legelején. A karakter irányítja cselekvést? Inkább irányítja egy angol buldog.

Paterson nemcsak földrajzi hely, egy lelkiállapot is. Olyan, mint Poe kísértet kastélya, Gabriel Gacía Márquez Macondója, vagy Fellini cirkusza. Egy hely, ahol meg lehet találni az eltűnt időt, buszon kanyarogva nap, mint nap, vagy a söntéspultot támasztva esténként. Paterson buszsofőr, akinek lehetne más foglakozása, de ebben a mindenki számára másképpen kanyargó időben ez bizony filmes metafora. Mit jelent az idő Patersonban? Az ismétlődések misztériumát, a szürreális időt, az írás abszolút jelen idejét, ami azonnal múlttá válik, mihelyt Paterson becsukja titkos varázsfüzetét. A körben járó nyugodt időt jelenti, amelyben a versek születnek. Nemcsak az időhöz való viszony fontos, hanem a felfüggesztett társadalmi szerepek is, itt mindenki egyszerre mozdulatlan, mégis áramlik.

Jelenet a filmből 

Paterson nem csak néz, lát is, őt nem vádolhatja a kritika, hogy szaporítja a Himalája méretűre duzzadt felesleges művészek számát. Nem is tudja senki Laurán és Marvin kutyán kívül, hogy verseket ír, aki meg véletlenül megtudja, az maga is ír, így a kör bezárul. Jarmusch messze elkerüli a szemérmetlenül direkt metafizikát. Paterson nem beszél közvetlen módon, nem mondja el mire gondol, miben hisz, mit von kétségbe, nem közli mit tart igazságtalannak a saját életében, nem mondja meg, mi a jó és mi a rossz. Ez a közvetett poézis letaglózó, ez a legkifinomultabb beszédmód, ez maga a vegytiszta szemérmesség. Verseit nem az idő múlatására írja, pont ellenkezőleg. Nem a hangkeresés nyűgéről van szó, a "jó verseket írok-e" kérdéséről, hanem egy tudatfolyamról, amit személyes életéből nyersanyagként bont ki a hétköznapi nyelv segítségével, mert nem tehet másképp. Szavakkal alkotja meg saját valóságát, amikor magányos megfigyeléseit emlékezetté rögzíti, és bekörmöli a titkos füzetbe. Igaza van Szimonidésznek, a költészet beszélő festészet, szürreális képeket szivacsként szívni fel, hogy a semmiből létrejöjjön valami, és mégsem nevezni meg a megnevezhetetlent. Ez a költészet.

Paterson figurája mágikusan realista, erőlködés nélküli élet, egy fickó, akinek nincs mobiltelefonja, mégis köze van a valósághoz, nem csinálja a dolgokat szenvedélyesen és feltűnően, mégsem marad le semmiről. Mágikus ez a küzdelem nélküli cselekvés, a kontempláció és a tettrekészség elegye, és az ego látható hiánya. Egy kicsit mindenhol otthontalan, egy kicsit mindenhol láthatatlan, mintha azt mondaná Jarmusch, mutatok egy karaktert, aki még nincs, de szokjatok hozzá, hogy majd lesz. Az idő körkörös mozgása mindig visszahoz valamit a múltból, de mindig másként. Nem kell megjárni a poklot, a boldog embernek is lehet művészete, és hagyjuk azt a művészetfilozófiai gondolatot, hogy az emelkedettséget a szenvedésnek és a fájdalomnak kell ellensúlyoznia. Paterson, de a felsége Laura is a flow világában él, megtalált erőforrásuk az intimitás. A létezés csodájára összpontosítanak, tudják, hogy nem az elgurult boldogságot kell keresgélni az ágy alatt, hanem a hiteles életet. ∗∗∗∗∗

Szövegek a filmből

Mostanában a zenén gondolkodom, és akkor megláttam ezt a gitárt a Youtube-on. Fekete-fehér gitár. Harlekin-nek nevezik. Annyira fantasztikus, hogy azt gondolom, muszáj meg tanulnom gitározni, hogy megvalósítsam az álmom. – Melyik álom is lenne az? Ne butáskodj, hogy country-énekes legyek. Esetleg nagy sztár. A nagyok egyike.

Felolvasod azt, amit úgy szeretek? – A "Csak azt akarom mondani"-t? Máris. "Csak azt akarom mondani, hogy megettem a hűtőszekrényből a szilvát, pedig alighanem a reggelihez tetted el. Bocsáss meg. Felséges volt, olyan édes olyan hűs." – Imádom ezt a verset. Néhány versed pont ilyen jó.

Marvin, nem állhatnánk meg egy percre?

Bogyó. Én kis bogyóm, időnként szeretek más lányokra gondolni, de az igazság az, ha elhagynál, kitépném a szívem és soha nem tenném vissza. Soha nem lesz olyan senki, mint te.

Paterson, Jim Jarmusch 2016.