Ez a film elmélyített valamit, ami régóta lappang bennem, alattomos, alamuszi érzés, és főként érthetetlen. Mindig úgy gondolok Skandináviára, mint az emberi civilizáció netovábbjára, amit még a királyság intézménye sem tud felülírni. Természet dögivel, itt még egy lakótelep is más. Emberi jogok, humanitás, itt  biztosan jó lehet nőnek is lenni, gyereknek meg pláne. És mégis..

Észrevettem magamon, hogy lakberendezési folyóiratokban vagy online felületeken bemutatott  svéd vagy norvég lakásoktól akkor is idegenkedem, ha gyönyörű az enteriőr, ugyanakkor semmi ilyet nem érzek egy dán szobabelső láttán. Mi a fene lehet ez? Ok, nem lehet minden és mindenki a Central Park West-en, meg az Upper East Side-on. Ráadásul teljesen belehabarodtam Karl Ove Knausgård munkásságába, mindegy miről van szó irodalmilag, mindig nála lukadok ki. Mindenről ő jut az eszembe. Ő is norvég. Ma már Londonban él, így szerencsére nem kell felülírnom az iránta való elfogultságomat. Amikor régen egy menekülttáborban dolgoztam, volt egy palesztin család, akik Norvégiában kaptak menedékjogot, gondolom hatalmas kulturális sokk lehetett szegényeknek, rá se merek gondolni, mi lehet velük. Egyikükre gondoltam, amikor a főszereplő kisfiút megláttam. Szóval, kies norvég táj, hatalmas erdő közepén egy lakótelep, élhető kulturális térnek látszik antropológiailag, közösségi helyekkel, melyek láthatóan a család minden tagját egyenlő félnek tekinti, nem kocsmákkal és talponállókkal szegélyezett bódévárosnak tűnik. Arra akarok kilyukadni, hogy már eleve megijesztett ez a barátságos hely, nem is kellett a gyerekeket látnom hozzá. Mindenkit szőkének érzékeltem, pedig a két szőke kislány mellett egy vitiligós*  fekete is van, és a főszereplő srác láthatóan arab származású. Na, ők a gyerekek, akik ártatlannak tűnnek. Valami nagyon egyedit akartak csinálni, valami nagyon sejtelmeset, de kellett volna egy szupervízor-koordinátor menet közben, aki több helyen közbeszól. "Oké, nagyon tetszik, hogy direkt nem akartok politikailag korrektnek tűnik, és egy arab kisfiúra osszátok a gonoszt." "Tök eredeti". Vagy "Szuper, hogy van benne egy bőrhibával született afrikai származású, meg egy autista kislány is az esélyegyenlőség, a multikulturalitás és a diverzifikáció miatt.

Tök jófej szülők, megérzik a kérdések mögötti félelmeket, arra reagálnak, nem a primer felvetésre. Az más kérdés, hogy csak a norvég szülők ilyenek, a fekete anya szemmel láthatóan nem jóléti államban szocializálódott, ő nem is olyan türelmes a kislányával. Meglesz az eredménye. A srác anyjáról ne is beszéljünk, ő jár a lehető legrosszabbul. Amire a film ötlete épül, az végtelenül egyszerű, a csodálatos norvég környezet kiegészítő rémség mindehhez, és hogy a gyönyörűen fényképezett tájból hogyan lehet ennyire elidegenítő exteriőrt csinálni, azt csak  az operatőr tudná megmondani. A gyerekszereplőknek nem kellett sok szöveget megtanulni, ezért is lett egyikük autista, gondolom, és ez teljesen rendben van, de a macska abuzálása elég magától értetődő volt, mihelyt megláttuk, tudtuk, nem ő lesz a világhálón ünnepelt legidősebb macska huszonnyolc gyertyával a csokitortán. Nem tudom, azon kívül, hogy a gyerekekkel igenis a lehető legjobban kell bánni, mi volt a mondanivalója? Nekem nem tűnt sem izgalmasnak, sem ijesztőnek a rémvilág és a valóság képeinek keveredése, a srác különös képessége sem lepett meg, pedig tudom, a hétköznapi valóság közelebb áll a rémségekhez, mint gondoljuk. 10/6

*Pigmenthiányos bőr

Eskil Vogt De uskyldege, (The Innocents), 2021

 A film megnézhető: videa.hu