Írtam annak idején a Toxikoma című filmről, ezért néztem bele elsősorban. Mindig ez van, belenézek, beletekerek, aztán felcseszem az agyam.

Én is tele vagyok függőségekkel, érintve vagyok, és hát itt van Molnár Áron és Csernus Imre, akik egyébként is érdekelnek. Veiszer Alinda annak ellenére jó, hogy Puzsér Róbert egyszer lehúzta a vécén kegyetlenül, meg is pumpálta, hogy a sok szaros papír is lemenjen, amit még rádobált. Én nem vádolom semmivel, olyanokat kérdezett, amit minden érdeklődő ember kérdezne, ha ő moderálná a műsort. Nekem az ötvenharmadik perctől volt igazán érdekes, amikor Molnár Áron ledobta a bombát (saját szavai), és felhozta egy régi sérelmét. Valszeg erre utal a beszélgetés címe. Kinek van igaza? Szerintem Molnár Áronnak. Csernus olyan karakternek tűnik, mint egy kutya, akit az útszélén hagytak, elvadult, nehéz domesztikálni, de aztán mégis sikerül. Megtanulta magát megvédeni, megtanult túlélni. Kevésbé szerethető ezért? Nem. Meg van neki a maga baja, de azt gondolom, a felemlegetett apjához sokkal jobban hasonlít, mint szeretné. Így gondolok magamra én is, anyám legjobb verziója vagyok, és sokkal jobban hasonlítok rá, mint szeretném. Amikor valaki omnipotensnek gondolja magát, részben a külvilág megerősítése miatt (tévé, előadássorozatok vidéki művelődési házakban), gyakran elveszti a mértéket, és túllő a célon. A Toxikoma (2021) forgatásán azt mondta Molnár Áronnak, hogy "A Győzőben sok minden van, benned semmi sincs." (Szabó Győző színművész, ex-drogos, a Toxikoma című könyv írója). Erre Csernus azt mondja, nem emlékszik. Haha. Arra emlékszik, amit ott és akkor hallott, mondott, mással beszélt, de erre nem. Dudits Dénes megerősíti, bizony ez elhangzott. "Valami nem ingem, nem veszem magamra", mondja a szőlőműves-pszichiáter. Én úgy tudom, ez a mondás tényekre vonatkozik inkább. "Elloptad a kabátom", mondja valaki. Ha nem loptam el, nem veszem magamra a vádat (meg a kabátot), de a gyanúsítást azért kikérem magamnak. Ha nekem azt mondja valaki, hogy bennem semmi sincs, arra gondolok, ez az ember valamiért bántani akar, alá akarja ásni a tekintélyem mások előtt. Arra gondolok, vajon miért ilyen ellenséges velem? Honnan fúj a szél? Milyen harag, negatív indulat van benne, amihez nekem ugyan semmi közöm sincs, de azért érdekel. Nyilván ez a mondat semmit sem mond Molnár Áronról, annál többet Csernus Imréről. Csernus szerint ez a megsértődés az egó hangja, ami annyira kínos, mert van egy érzésem, amikor fülön csípik a szőlőtermesztőt, van ez az egózás, mint jolly joker. Hagyják már békén azt a szegény egót, minden balhét ő vigyen el? Van még két aduásza, a "doxasma" és a  "dacreakció", de mindkét fogalommal visszaél, inadekvát módon használja őket, azaz egyáltalán nem passzol Molnár reakciójára. Annyira kellemetlen volt, én égtem Csernus helyett. Ha Molnár Áronnak ez rosszul esett, az egy érzelmi igazság, vitatni, eljelentékteleníteni és relativizálnálni nem lehet. Molnár Áron ekkor előjön Csernus kedvenc szavával, a "felelősségvállalással", és ha annyi télapó csomagja lenne a Mikulásnak, ahányszor a tévében már hallottam Csernustól, nem lennének éhező gyerekek. Most, hogy rajta kérik számon, úgy érzi magát, mint az ördög, amikor a tömjén füst megcsapja, és ahelyett, hogy azt mondaná: "Áron, elnézést kérek, az egy rossz mondat volt. Bocsánat." Nem lett volna sokkal egyszerűbb és emberibb? 10/8