A zsidó-keresztény értelemben vett Gonosz létezésében való hit a legnagyobb különbség kereszténység, és a többi vallás között. A hétköznapi életben a Gonosz elsősorban a már meglévő szenvedésekre igyekszik még egy lapáttal rátenni, mint a Post Mortem című filmben is. A horror zsánerének lényege a félelemérzet, a borzongás, a két világ határán vergődő átmeneti lények jelenléte, akikbe mindenki belevetítheti saját félelmeit, de ha valaki hisz a szellemekben, hinnie kell az iróniában is. Ez az, ami hiányzik Bergendy Péter filmjéből. Az első magyar horror film kihagyott ziccer lett.

Spoilert tartalmazó kritika

A Post Mortem az első világháború végén kezdődik, 1918-ban vagyunk valahol Magyarországon, ahol az Amerikából indult (Kansas), és világméretűvé váló spanyolnátha járványban itthon is sokan meghaltak. Az akkori pandémia háromszor annyi áldozatot szedett, mint az első világháború. Azért nevezték spanyolnak, mert az első világháborúban semleges Spanyolország sajtója különösebb cenzúra, vagy korlátozás nélkül tudta tájékoztatni a nyilvánosságot az ott előforduló halálesetekről.

A német származású Tomás (Klem Viktor) megsebesül, de túléli a légnyomás okozta sérülést, és betársul katonatársa (Reviczky Gábor) Post Mortem nevű vállalkozásába, aki abból húz hasznot, hogy saját élményként meséli el – de inkább feltupírozza – a falusi vásár nagyközönségének Tomás halálközeli élményét. Tomás olyan, mint a Kapitány küldetésében (2020) Tom Hanks Jefferson Kyle Kidd kapitányként, aki az amerikai polgárháború után újságokból olvas fel némi apró ellenében a falusi közönségnek, és neki is lesz egy bajtársa, segítője, asszisztense, egy tizenéves kislány személyében. Tomás – a különösebb kontextus nélküli figura – abból él, hogy halál utáni (post mortem) fotókat készít korabeli technikai apparáttal. Ennek a ma különösnek tűnő szokásnak teljesen érthető oka volt; gyerekek, felnőttek és állatok morbiditása magas volt, nem volt mód percenként elkattintani és továbbítani mobilon egy plendidet (ellesettnek álcázott pillanatkép) a tengerpartról vagy a konyhában frissen elkészült gombapörköltről. És hát a mobiltelefonnal készített narcisztikus önfelderítések rekvizitumai semmivel sem etikusabbak ma, mint mondjuk a viktoriánus korszak halottakról készített fotói.

A fiatalember a kislány Anna (Hais Fruzsina) kérésére megy a faluba, hogy ezeket a bizonyos post mortem fotókat elkészítse, mert a spanyolnáthában elhunyt falusi áldozatokat nem tudják a jeges föld miatt eltemetni. Így viszont a halottak szellemei sem tudnak békére lelni és átmenni a túlvilágra. Ezen, és a (mai szemmel) kegyeletsértő fotózáson annyira felhúzzák magukat, hogy elkezdik vegzálni az élőket. Tomás mihelyt beköltözik Marcsa (Schell Judit) házába, azonnal elkezdődnek a paranormális erőmegnyilvánulások, a fiatalember ezért a kislány Annával próbál a dolgok után járni.

Jelenet a filmből 

Bergendy Péternek és Hellebrandt Gábornak volt egy nagyon jó ötlete, de nem tudták kifeszíteni a dramaturgiát a gyöngyvászonra, nem tudták ütősre kalapálni a történetet, pedig a korszak, a spanyolnátha, a vásári kulisszák világa, a post mortem fényképezés és a temetetlen holtak ördögien jó ötlet volt. A szentendrei skanzen (a film egy részét itt forgatták) díszletvilágával azonban sikerült sterilizálni és kilúgozni minden izgalmat belőle. Erre a filmre rádőlt a kulissza. Ha végig visznek egy konzekvens gondolatot, a holtak szellemét és a zsidó-keresztény Gonosz létezését egyértelműbben játsszák egybe az Európát előbb fenyegető, majd tönkretevő valódi kísértettel, ahol a nagyhatalmi törekvéseket realizáló középkorú és annál idősebb férfiak halálba küldik a kontinens fiatal, életerős férfiait, akkor ez hátborzongatóan izgalmas lett volna. Vagy tematizálták volna egy faluközösség kollektív bűneit, azt a kísérleti gonoszságot, ahogy az idegen fényképészt bűnbakként definiálják, sírok helyett pedig a Mi és a Másik ellenségképzés szimbolikus árokásását folytatják. Ehelyett egy kislányt szexualizálnak helyzetének árnyalása vagy helyzetbe hozása helyett. Nem lehet szabadulni a gyanútól, Tomás (egy idő után) nem csak a megmentőjét fogja Anna személyében látni. A film mindent meg is tesz, hogy vizuálisan csábító pozícióból animálja a kislányt. Értelmetlen logikátlanságokkal van tele a film, Anna például egyszerre oszcillál a halottak és az élők között, persze születésének körülményei erre predesztinálják, de itt inkább tűnik öncélúnak a dolog, de horror filmeken számon lehet-e kérni logikát? Valószínűleg nem, mert ez a zsáner lényegéhez tartozik. A dramaturgia elvarratlan történetszálai ugyanúgy lebegnek a semmiben, mint a falusi ember, amikor cibálják a szellemek. A film egyetlen dramaturgiailag és vizuálisan nagyszerű megoldása az volt, amikor Tomás ugyanúgy, ahogy a szellemek, két világ határán bolyong, mielőtt eldől a sorsa.

Hova akart invitálni minket ez a film? Nincsenek konfliktusok, nincsenek drámák, pedig milyen jót tett volna ennek a filmnek egy Gyilkosság az Orient expresszen (2017) típusú kollektív bűnösség. A faluközösség harcos tudatlansága pontosan a gonosz felé vezető hosszú gyalogút egyik állomása lenne, de nem lépik át a határt, a kollektív rossz még nem visszafordíthatatlanul van jelen.

Minden adott volt; ötlet, nagyon jó színészek Anger Zsolt (Imre), Nagy Mari (Keresztesné), Schell Judit (Marcsa), Tóth Ildikó (Ilus), Reviczky Gábor (öreg katona) A Tomást alakító Klem Viktor amúgy nagyon jó színész, de emígy meg a játéka nagyon sterilre sikerült, főleg a legelső jeleneteben volt szinte komikusan hiteltelen. Anger Zsolt és Hámori Gabriella (Emi) olyan karakteridegen szerepbe kényszerült, amiben nem találta fel magát. Anger elképesztő karikatúrának hatott, mint akire két számmal nagyobb kabátot adtak egy kabaré jelenetben. Közhelyes szellemjárások, padláson hagyott petróleumlámpa, minden tanulság és mondanivaló nélküli karikatúra-filmet kaptunk, és még csak arra sem tett kísérletet, hogy érzékeltesse, az igazi gonosz, mindig emberi, túlságosan is emberi. 10/4

Bechdel-teszt negatív

Post Mortem, 2020 Bergendy Péter