Valami történjen, mondja az egyik szereplő a filmben. Nem fog, mondom én befogadóként. Ahhoz, hogy valami történjen, az egész rendszert kell megváltoztatni. Csak az oktatás alrendszerét nem lehet kiszakítani a nagy egészből, ehhez minden társadalmi alrendszert meg kell változtatni. Mondjuk, száz év elég lesz. 

Darált gyermekagyak

Milyen röhejes, hogy ez a tíz éves kisfiú, a Palkó (Paul Matis), ugyanazt szenvedi el az iskolában, mint egykor én, aki már réges-rég nem tízéves, de pontosan tudja, miről van szó. Több évtized alatt semmit sem változtak az állami fenntartású iskolák? Lehetne forgatni ilyen filmet Waldorf iskolákban vagy a többi magán- és alapítványi iskolában? Nem biztos. Woody Allen-nek van egy filmje, amiben moziba viszi az unokahúgát és közben arról beszél neki, nézze meg, hogy vannak felöltözve a tanárai. Mindent elmond róluk. Nézzük meg a filmben, hogy néznek ki a tanárok. Mindjárt a kezdő képsorokban látjuk az ének-zene szakos tanárnőt, aki úgy néz ki, mint aki magán felejtette a szado-mazo szettjét, fél órával ezelőtt még egy Swinger klubban lovagolt, nem volt ideje átöltözni, félt, hogy elkésik az évnyitóról. Ízléstelen, kellemetlen jelenség, vajon mire tanítja a gyerekeket ilyen lelki apparátussal? A többiek is a szedett-vedett közép-európai átlagmagyar leharcolt öltözködéskultúrát hozzák. Ezek nem értelmiségiek, csak mert kaptak száz éve egy vidéki főiskolán diplomát. Nem állnak távol a szadizmustól, éppen ez a foglalkozásuk lényege, a tanár kifejezés a szadista szinonimája. Persze hogy vannak kivételek, akik nem a szabályt erősítik, de aki nem jó emberként, az tanárként is selejtes. Aki bántalmazó, az tanárként is az. 

A tanári kar egy része

Szóval, van egy nagy elavult rendszer, mint a szódás kocsis lova, nehezen mozduló monolit tömb, amit nem az emberek személy szerint fognak megváltoztatni, hanem csakis az intézményi változások, amit persze emberek fognak létrehozni együtt, egy nagy társadalmi diskurzus folyamán. Egyszer majd divatba jön elhagyni a rémes évnyitókat, egyszer majd lesznek olyan iskolaigazgatók, akik az évnyitó helyett eligazítást adnak a kollégáknak, mit jelent a bántalmazás, a hatalommal visszaélés, lemegy a portásfülkébe és elmondja, ez nem házmester állás, ahol le lehet baszni a lakókat, ha későn érnek haza. Nem a szabályok nélküliség a fontos, hanem, hogy a szabályok mellett is védett helynek érezzék az iskolát.

Palkó Berlinből érkezik, úgy tagozódik be a magyar iskolarendszerbe, hogy tudja a különbséget. Neki rosszabb, a többiek semmilyen módon nem tudják reflektálni ami velük történik, ezért a másik gyereket bántják. A magyar állami iskolarendszer a maga sunyi gyermekbántalmazó módján fordítja a gyerekeket egymás ellen. A gyerekek nem lehetnek reflexívek, nem tudják szofisztikált szavakká formálni, mi történik velük. Az iskola a nagy társadalom leképezése, nyomorult, prekár emberek, akik túlélni akarnak és ezért semmilyen ár nem drága. De a filmekben mindig van egy jófej tanár. A Holt Költők Társasága óta tudjuk, a jófej tanárokat a többiek kicsinálják. A rendszer nem csak a gyerekekkel baszik ki, hanem az alkalmazottaival is, most hagyjuk a tanárok helyzetét a mai Magyarországon, szerintem Szimler Bálint azért tette időtlenné a filmet, mert nem akarta túlzottan aktualizálni a tanársztrájkok időszakát. Jól tette, ez időtlen probléma, az emberi természet is felelős, nemcsak a politikai klíma. Karinthy Frigyes nem mostanában volt kisdiák, és a Pál utcai fiúk sem. A probléma időtlen, noha van egy különbség, több nő került a rendszerbe. 

Palkó és Juci tanárnő

Az embertelenség bedarál mindenkit. Juci tanárnő (Mészöly Anna) helyzete mai korra reflektál, a bántalmazás több évtizede lappangó, senki által nem detektált, természetes jelenség volt, nem volt rá szavunk sem. Nem tudtuk például, hogy diákot kiküldeni óráról nem lehet, mert ütközik a diákjogokkal, sérül az oktatáshoz való joga. Miért nem jelennek meg a gyerekek szülei a nyílt színen? Mert nem egy HVG vagy Index.hu riportról van szó, hanem egy rendszer alapműködéséről. Juci néni, a fiatal tanerő nem jól nyúl a témához, nincs felkészülve a helyzetre. Amit tesz, az inkább róla szól, egy kedves, nem konfrontatív ember, aki biztosan a párkapcsolatában, a rokonaival és a szomszédaival is ilyen. Nyilván azonnal szemet szúr burn out szindrómás kollégáinak. Minden iskolában vannak Juci nénik és Ákos bácsik (Kovács "Dadan" Ákos). 

Nem különösebben jó film, van benne valami suta felületesség. Hiába Rév Marcell az operatőr, egyszerűen elkapja a befogadót a gépszíj: milyen divatosak az iskolát realista módon mutató filmek, talán Deák Kristóffal kezdődött, a többiek meg felültek a beteg rendszert bemutató állatorvosi ló hátára. Nem tudom. Ha már a film a médium, lehetett volna a szikár minimalizmus ellenére, vagy éppen azért vizuálisan erősebb – hiszen nem narratív film –, ott volt például az a bazi nagy fa az udvaron, azzal kellett volna kezdeni valamit. A film vágása néhol irritáló, és paradigmaváltás sem ártana abban a tekintetben, hogy az iskolai kórust, vagy zenét a filmrendezők metaforaként használják. Már Szabó Istvánnál sem jött be a Zárójelentés című filmben. Jó téma, de nem biztos, hogy filmért kiáltott, nem tudott újat mondani erről a velejéig romlott rendszerről. Még valami. Az irodalmi adaptációk színrevitele iskolai előadások formájában legalább olyan skizó dolog, mint egy civilben minden nőt lekurvázó színházrendező a volt SZFE-ről. 5/3

A filmet a szegedi Belvárosi Moziban néztem meg. 6720 Szeged, Vaszy Viktor tér 3. Balázs Béla terem

A film versenyzett a 77. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahonnan három díjat is elhozott. Mészöly Anna, Paul Matis, Szimler Bálint