"Inkább ne mondj semmit", mondja Péterfy-Novák az átlagnézőnek, az utca emberének, az akárkiknek a műsor egy pontján, amikor arról van szó, néhány, vagy sok ember nem mer szembesülni mások traumájával. Ez a kijelentés, mit kijelentés imperatívusz, felhívás, parancs nem agresszív egy kicsit? Mások valóságáról van szó, amit Péterfy-Nováknak úgy tűnik, nehéz elfogadni. De miért ne mondhatna, érezhetne bárki, bármit, hiszen ő is pont ezt teszi.

Amikor elhangzik a szent tehén kifejezés a műsor egy másik pontján, a kritikus úgy érzi, felhatalmazást nyert arra, hogy Péterfy-Novák saját magára tett önironikus megjegyzése hátán felkapaszkodjon a magasba, és bátor legyen mint a török Mehemed a Móricz Zsigmond versben.

Csak a legvégén vettem észre, hogy életének egy fontos szakasza teljesen kimaradt a beszélgetésből, Péterfy Gergellyel való házassága és az olaszországi életük. Teljes egészében az egykori tragikus-traumatikus élmények domináltak, amit mindenki ismer, csak ez már nagyon régen volt, és a gonosz kritikusnak úgy tűnhet, azóta Péterfy-Novák Évával nem történt semmi, amit elmondhatna. Na jó, ma már nem nézi a WC csészéket pisilés előtt. Semmiképpen nem akarom ennek a jelentőségét lebecsülni, magam is hosszú évek óta küzdök különböző kényszerekkel, aminek határozottan jót tett az egeres történet elmondása és feldolgozása.

De óriási lett a hiányérzet. Ez most ennyi volt? Aki nem olvasta a nem is tudom, milyen műfajú, de az biztos, hogy a traumairodalom remeke (Egyasszony, itt van a polcomon), az is tudja, miről van szó. Olyan trauma, amivel együtt kell élni, amíg Péterfy-Novák él, és tulajdonképpen ennek a traumának az irodalmi és színpadi feldolgozása csinált belőle szent tehenet, mert aki ezt átélte, megírta, és nézők ezreihez jutott el, azt egy jóérzésű ember nem támadhatja be soha, semmikor.

Azután a gondolat után, hogy a felvétel előtt nyilvánvalóan megbeszélték Kadarkaival, hogy a férjet és az olasz témát hanyagolják, talán Péterfy Gergely kérte Évukától még otthon, ki tudja, engem csalódás fogott el. Péterfy kortárs magyar író, biztosan lett volna olyan, amit el lehet mesélni, hiszen a lelki fejlődés lépcsőfokain már együtt araszolnak, Évuka maga mögött hagyta a bántalmazó kapcsolatot vagy kapcsolatokat, és biztosan van egy csomó közös élettapasztalatuk is az Umbria tartományba szervezett íróiskola kapcsán, de üres kézzel maradtunk. 

Több dologra azonban még így is felfigyeltem. Valahogy úgy tűnt, egy kicsit mentegeti az apját, amikor annak alkoholizmusáról és bántalmazásairól beszélt. Nem helyezi valódi kontextusba, holott pontosan tudja, miről van szó. Mennyire más megvilágításba tette ugyanezt a témát ugyanebben a műsorban Görög Zita, aki úgy tudta elmondani a régi dolgokat, hogy őszintének tűnt, a téma komolysága és súlya, amelyben a férfibántalmazás leledzik, nem volt elkenve, ugyanakkor nem volt túldramatizálva sem, pedig ez az egyik legfontosabb társadalmi probléma az euroatlanti kultúrkörben. Mindig az az érzésem Kadarkai bármennyire is kompetens, egyszerűen nem ért ehhez a témához, ráférne egy alapos edukáció arról, mi a patriarchátus és hogyan működik.

A horrorisztikus gyermekkori események elmesélése végén, mintegy záróakkordként Péterfy-Novák kedélyes félmosollyal megjegyzi, anyukája, Novák Gyuláné lakásán még mindig a Novák Gyula név szerepel. Még csak nem is né, hanem a régóta halott férfi, apa neve szerepel. Mintha a halotthoz való ragaszkodás, a bántalmazó férfi felmagasztalása, a nevéhez való hűség érték lenne, mintha már rég elfelejtették volna a kikészített konyhakést, amikor be volt baszva. Hát igen, mégiscsak az apjáról van szó. Csakhogy a többi bántalmazó is mások apukája, nagypapája, szomszédja, csak velük nem vagyunk ilyen szentimentálisak. A férfinéven élés, a kissé szégyellős és bátortalan mentegetés ugyanaz a dolog, amitől Péterfy-Novák Éva szenvedett gyerekkorától kezdve, és egy írónak illik összerakni a puzzle-t, illik látni a nagyobb kontextust.

A Habszivacs Szemle kritikusa sajnos a nevek megszállottja, ezért forszírozza ennyire, hogy Péterfy-Novák Éva maga is egy férfi nevén él. Kadarkai óvatos duhaj, nem kérdez túlzottan rizikós dolgokat és óhatatlanul felmerül a kritikus nézőben, hogy akkor mivégre az egész? Péterfy-Novák Éva – biztos vagyok benne –, nem azért vette fel a férje nevét, mert az híres író, és ennek a hírnévnek vagy névnek a farvizén akart sikeres lenni. (Péterfy Bori színész és énekes neve is egyben). Én biztosan megkérdeztem volna, miért döntött így, amire valószínűleg azt válaszolná, hogy az összetartozásukat akarta kifejezni. De milyen szimbolikus összetartozás az, ahol csak az egyik fél vált identitást? Nem látja az összefüggést a rabszolganevek, a patriarchátus és a bántalmazások között? Nem tudja, hogy ezek mind egy tőről fakadnak, akkor is, ha látszólag nincs közük egymáshoz? Péterfy Gergely nem lett Novák-Péterfy Gergely. Miért? Ha nekem is lesz műsorom és elfogadja a meghívást, megkérdezem tőle. 

Szóval, mivégre ez az egész? Kadarkai túl sok, már a fene tudja, milyen blikkfangos és ötletes műsorcímei vannak, mind ő vezeti, ilyen-olyan tematika mentén, de a dialektika nem működik, a mennyiség nem csap át minőségbe. Elgondolkodtam azon is, miért fogadják el a meghívását az emberek? Ezt is meg fogom kérdezni egyszer valahol, valakitől. 5/3