Olyan, mint egy jól kezdődő párkapcsolat, az eleje sokat ígérő, azt hiszed majd bebarósodik, de csak az unalom és az entrópia lesz egyre nagyobb.

Alex Garland a sorozat írója és rendezője érezhetően direkt ellent akart mondani minden sztereotípiának, és volt, ami nagyszerűen sikerült, de csak ettől még nem lett jó. A zenei, a hang- és vizuális megjelenést illetően nem rossz az elképzelése, de megvághatta volna bőven a felére, és akkor csupa jóérzés maradt a nézőben. Minden egy ici-picit hosszabb és hangosabb a kelleténél. San Franciscóban vagyunk, Lili Chan (Sonoya Mizuno) és szerelme Szergej egy Amaya nevű techcégnél dolgozik egy erdő kellős közepén. Szergej-t (Karl Glusman) a  nagyfőnök Forest, kiemeli egy titokzatos munkára, ami a kvantumtechnikával függ össze. Forest úgy néz ki, mint egy kanadai favágó, és az a Nick Offerman játssza, akit leginkább Ron Swansonként ismerünk a Városfejlesztési osztályból, és attól, hogy tettek rá egy vörösesszőke hosszú parókát, még nem felejtettük el a régi vicces karakterét, ami most nyomasztó a befogadás és a hitelesség szempontjából, hisz itt egy szelídnek tűnő őrülttel van dolgunk. A jelenben mindig ki van bontva a haja, a régmúltban meg kis copfja van hátul, erre azért figyelhettek volna jobban is, ha már a Mindenségről akartak egy sorozatot. Szóval Szergej az első munkanap után már nem megy haza, és Lily Chan nyomozni kezd. Nagyszerű, ahogy a nemek közötti egyenrangúságot mutatja, Lily teljesen androgün figura kinézetben és cselekedeteiben is, ez nagyon el van találva, de a sorozat más tekintetben nem tudott igazán kibontakozni, pedig érdekes a koncepció, amit Forest, a favágó külsejű nagyfőnök képvisel, a determinizmus vs. szabad akarat kérdése. Forest szerint nincs szabad akarat (a kvantumelmélet szerint szubatomi szinten van), minden cselekedetünk és gondolkodásunk kötött pályán mozog, mint a villamos, a szabad akarat csak egy illúzió. A sorozat legnagyobb érdeme, hogy elgondolkozhatunk arról, ha nincs szabad akarat, vagy annak az illúziója, nincs miért élni, akkor dögunalmas az egész. Az ember egyszerűen nem élhet illúziók nélkül, annyira kell, mint egy falat – teljes kiőrlésű és gluténmentes – kenyér. Az a csalódás ebben a sorozatban, hogy a vége felé logikátlan és ellentmondásos lesz minden, nincs jól megmutatva, ha már determinizmus, akkor annak tényleg nem lehet ellenállni. Ráadásul a szimulációt és a multiverzumot vizuálisan úgy mutatja be, mintha a Jehova Őrtorony legújabb számába lapozgatnánk, mintha a lelkipásztori hang szólalna meg, nem egy őrült elmebetegé, aki nagyon is személyes depriváció miatt igázná le a világtörténelmet, és venné el emberek életét. Szerencsére a hímoroszlán farkával játszó gazellára már nem futotta. 10/5