Az expatrióták ideiglenesen vagy tartósan más ország kultúrájában tartózkodnak, mint ahol felnőttek. Eredetileg az 1800-as évek elején, Párizsban jelent meg a fogalom, írja a Google. A Máshon című sorozat három Hongkongban élő családra fókuszál, de van néhány mellékszál is, ami legalább olyan érdekes.

Hongkong különleges közigazgatási terület, a Kínai Népköztársaság két különleges közigazgatási területének egyike, 263 szigetből álló városállam, bár a köznyelvben gyakran egyszerű városként értelmezik. A Dél-kínai-tenger határolja, írja szintén a Google. Izgalmas város, főleg a Kínával fennálló feszkó miatt, ami megjelenik a sorozat narratívájában is, és szerintem jót tett neki. Hongkongban elképesztő a kavalkád, mintha az inadekváció magasabb rendű adekvációként jelenne meg, persze nekünk európaiaknak, akik a protestáns etikán szocializálódtunk, mindez fura, pedig van benne rendszer.  

Idő kell például, mire rájövünk, ki az a három nő, akire a sorozat fókuszál majd, de a közepétől nagyjából világos lesz: Margaret (Nicol Kidman), aki jelenleg nem dolgozik, Hilary Starr (Sarayu Blue), az indiai származású tehetős szépségipari stájliszt, és Mercy (Yoo Ji-young) egy huszonöt éves koreai lány lesz. Amitől ez a sorozat jó, az egyrészt a szereplők állandó önreflexiója, az ütős párbeszédek, és egy nagyon egyedi karakter: Mercy. Lulu  Wang rendező nagyon szubtilis módon nyúlt a társadalmi egyenlőtlenségek és a patriarchátus kérdéseihez, amit leginkább a expatriótáknak dolgozó házvezetőnők abszurd és feloldhatatlan helyzetén keresztül látunk. Munkaadóik őszintén kedvelik őket, mégis ez a felállás a társállatok státusza, és sosem lehet több, mert a társadalmi hierarchia nem engedi. A határok nem átléphetőek. Nicol Kidman által játszott Margaret őszintén kedveli Essie-t (Ruby Ruiz), a Fülöp-szigeteki házvezetőnőt, mégis, amikor az este mesét mond az egyik gyereknek, megjegyzi férjének, hogy Essie ráfeküdt a fiú ágyára, azaz átlépte a határt. Azt a határt, amit a rotweilerek, a tacskók, és minden más társállatként tartott kis házi kedvenc átléphet. Kidman ekkor nagyjából pont olyan, mint egykor Frau Höss volt Auschwitzban. Tárgyiasít, instrumentalizál egy másik embert, akárcsak Hilary a saját házvezetőnőjét, Purit (Amelyn Pardenilla).

Nicol Kidman, mint Margaret

Akit nem lehet kihasználni, az Mercy. Árnyalt, érdekes, egyéni szereplő, nem nagyon láttunk még ennyire karakteres fiatal nőalakot sorozatban. Azon túl, hogy Yoo Ji-young remekül játssza, mi több elképesztően tehetségesen, újszerű figurát látunk. Nem hajlandó a férfiak által meghatározni önmagát, verbálisan, szexuálisan és lényegileg is autonóm. Elképesztően eredeti az a jelenet, amikor a szeretőjével testszégyenítősdit játszik, nem azért mert politikailag nem korrekt – az úgyis a közbeszéd normája –, hanem mert nagyon eredeti a hangnem, ahogyan megszólal. Ezzel szemben a felső osztálybeli Hilary ideje nagy részében a kívánatosság homlokzatát építi, azt a női küzdelmet látjuk a kukkolás paródiájaként, amit egy nő folytat a figyelem megszerzésért. Viszont nem láttam még olyan sorozatot, ahol tematizálták volna a nők állandó névcsereberélését. A nők állandóan a férfiak miatt változtatják meg a nevüket, fordítva nem működik, és ezt soha senki nem reflektálja. A nőket nem zavarja, hogy mindig (kevés kivétellel) ők cserélnek identitást az új névvel, a férfiak maradnak úgy, ahogy megszülettek. Hilary Starr karakterének van erről egy rövid monológja a sorozat vége felé. Ő a legreflexívebb karakter, akinek van mondanivalója a nők helyzetéről is úgy általában és konkrétan is, mondjuk a családon belüli erőszakról. Nem azt mondom, hogy szerethető karakter, mert nem az, sőt. De meg lehet érteni. Dependens figurája nagyon ismerős, nem mer, nem tud kilépni toxikus kapcsolatából, pedig ha a nők kilépnének ezekből a kapcsolatokból, az ember ökológiai lábnyoma láthatatlanná zsugorodna, és meg lehetne menteni a bolygót. Meg persze ki is halna. De ez csak irónia, a földet a mezőgazdaság és az ipar teszi tönkre, a modern kapitalizmusé a felelősség. Ezt az értékrendet képviseli Margaret és férje Clarke (Brian Tee). A sorozatban Margaret kisfia Gus eltűnik, ez szervezi a történetet, részben ez a katalizátora a szereplők viselkedésének, de nézhetjük az eltűnést a sorozaton végigvonuló hiány metaforájaként, vagy szimbolikusan. Margaret megfosztása a gyerekétől az expatrióták bűneinek a megtestesülése, tönkreteszik a világot, ezért bűnhődniük kell. Nicol Kidman Margaretje is ismerős. Nem lehet sem szeretni, sem utálni. Tombol benne a metafizikai unalom, inautentikus élete hervasztó és szánalmas. Csak egy tragédia – kisfia eltűnése – tudja energetizálni és megmutatni, ő is ember, nem egy zombiapokalipszból maradt hátra.

Nicol Kidman állandó kritika tárgya feltöltött ajka és az óvodásra maszkírozott arca miatt, de kívánhatjuk-e olyan társadalomban a női testrészek egyéni defetisizálását, amely a negyven éven túllévő nőket láthatatlanná teszi, éppen azért, mert már nem elégítik ki a szépségipar és a férfitekintet standardjait? Az Egy szent szarvas meggyilkolása című filmben tényleg kínos volt látni a kacsacsőrű emlős szerű ajkait, de együtt kell élnünk ezzel az ellentmondással, mint oly sok másikkal is a világon. ∗∗∗∗∗

 Máshon (Expats) S01/E06 Amazon Prime Video, Lulu Wang