A kritikus, de bárki, választhat, érdekli-e a szerző élete, munkássága, előző írásai, vagy csak a "szöveg van"  megoldással él. Ez utóbbit választom, a nagyobb kontextust meghagyom másnak. Most az olvasó hangja szólal meg, az olvasó érdekei szerint jár el, így menedzseli az elbeszélést. Nem kell véresen komolyan venni..

A mécses

A férfi, aki forró kávéval, átgondolással kezdi a minden reggelek valóságát, éppen a gangon szerel. A nő, aki teával ébred, és gondolatai átszövik a világegyetem minden szegletét, kávét visz a kedvesnek. Elméláznak egymás közelségében, mire a nő megemlíti, előző éjjel a mécses szolid fénye jó hatással volt önbizalmára a férfi legénylakásában, mert a gyertya finom, meleg hangulatot csent a szobába, oda, ahonnan az átgondolt reggelek indulnak. Szóval, a férfiben félelmektől színezett képek merülnek fel a múltból, a mécses és a fény hallatán. Gyorsan átpörgeti és levetíti a történetet, a nő arcán átfut a jól ismert bizonytalanság, a már majdnem csalódás a küszöbön érzése. Amikor nem hiszed el, hogy egy kedves tárgytól, a gyönyörű, Izraelben vásárolt, káprázatos kék kövekkel kirakott mécsestől és az előző este finomságaitól embered egy félelmetes történetre asszociál, de a férfi lassan, egy kedvesebb képet is talál az emlékeiben. A nő mindezeket látja, és nagyon szorít, hogy a fény és melegség végre teret kapjon a bódító kávé illata, a szerelés mechanikus szürkesége és természetesen férfias ereje mellett. Várakozása és óhaja meghallgattatott, kedvese végre mesélni kezd.

Nem tudom mikor történt, de a nagyi, aki kakaóval és kaláccsal tömte a Drágát, egészen a késő kamaszkori, punkos lázadásig, pudingot meg piskótát is készített, de épp elment az áram. Mami sok gyertyát gyújtott, és az este különös atmoszférát kapott a homálytól és az édes illattól. Beleérző, megértő mosoly a fiatal nő arcán, nagyon is megéli a pillanatot. Látta a férfi szemében a vágyat a finomság és a meghittség után. A nő tudja és érzi, hogy ott és akkor ezt az egyensúlyt idézte meg a Drága, anélkül, hogy mindez tudatosulna a szerelés mechanikus pillanatában. Igen, érezte és tudta, hogy ott és akkor milyen finom lehetett az a piskóta. Megjelent a gyertyafény, a derengő emlékezet és íz, a nagymamás homály, kora reggel a gangon. A nőnek éppen elég volt ahhoz, hogy ezeken a gondolatokon csüngve otthagyja kedvesét, és a nappaliba érve, lágy zenére kezdje el kifesteni a körmeit vadlilára, mert a nő megálmodta, hogy ma abban a lila garbóban megy dolgozni, melyben formás vonalai izgalmasan érvényesülnek, ami előző éjszaka bebizonyosodott a mécses lágy fényénél. Ezen a reggelen a Nő sikeresen megtalálta a szépség esztétikai kompozícióját. Szárnyalását, lássuk be, a férfi passzív, önmagát figyelő jelenléte észrevétlenül motiválta. Köszönjük ezt most és akkor és ott.

∗

Impresszionista és minimalista történet. A short story műfaja Amerikában borult virágba, nemrég Lydia Davis örvendeztette meg a világot vele. Szeretem, amikor a szerző nem akarja önmagával terhelni az olvasót. Nem szabad senkit untatni, ez az egyik legfontosabb dolog az írásban.

Miért olyan fontos hangsúlyozni a most, ott és akkor határozószavakat? Talán mert a jelenből tekintve valamilyen belátás született a múltra nézve. A drasztikus nézőpontváltás a végén abból adódik, hogy okosabb és tapasztaltabb lett az elbeszélő. A szöveg legfontosabb szava a "meghallgattatott". A Mindenhatónak, vagy egy panteisztikus entitásnak szoktunk hálálkodni ilyen személytelen formában. Valaki érzi, a világ rendelkezésre álló harmóniakészletéből kapott egy szeletet, ami azóta is mozgatja.

Hogyan jelenik meg ebben a rövid szövegben a társadalmi valóság? A szöveg egy átgondolással kezdődik. A férfi átgondol, a nő csak gondol. Jelentős a különbség. Az átgondolás konstruktív, irányított és szelektív aktus, míg a gondolat csapongó, spontán és irracionális, olyan, amilyennek a társadalom a nőket tartja. A nő hagyományos, gondoskodó szerepkörben jelenik meg, forró kávét szervíroz, míg a férfiasan természetes erő már korán reggel az agorán tevékenykedik. Egy tárgy elromlott az Univerzumban, és ő fogja megjavítani. Csakhogy a férfiasság egy kulturális konstrukció, leíró kategória, és semmi természetes nincs benne. Persze, olyan régen hiszünk benne, hogy természetesnek tűnik. A nő belső térben helyezkedik el, azért hagyja el rövid időre a biztonságot, hogy a gondoskodás munkáját elvégezze. Ő nem természetes erőt sugároz, mint a férfi, éppen ellenkezőleg, önbizalom nélküli, bizonytalan, csalódásra felkészült, aki várakozik. Szeret, tehát vár, mondja Roland Barthes*. Értékeli a meghittség és a finomság olyan attribútumait, mint a rózsaszirmokkal behintett, mécsesekkel belakott tér. Fehér, középosztályos értelmiségi nő élettere. A férfi viszonya ugyanehhez nincs definiálva. Két külön világ. A nő beszélgetést kezdeményez, a férfi viszont a magasabb rendű hallgatás birtokosa. A csendet szóra bírni kétes öröm, de itt és most sikerült. A félelem jelenik meg egyetlen tényezőként a szövegben, ami a férfierőt gyengíthetné, de ez a félelem nem a jelen terméke. Itt jelenik meg a tápláló, idős nő archetípusa, a nagymama, aki nélkül a világ elsorvadna. A férfi viselkedésének nem a nő az oka, de a nő ezt nem tudja. A gyökerek mélyebben húzódnak. A passzivitás, az agypattintó figyelem hiánya nem zavarja a nőt, ellenkezőleg, a férfi infúziós állványként ad neki energiát, hogy megkettőzött erővel tudjon harcba szállni. Akárcsak a többi nő, bízik és küzd, hátha miatta megváltozik valami. Minden nő teste férfi tekintet által van konstruálva, a szövegben saját testére is ebből a nézőpontból tekint: formás vonalai izgalmasan érvényesülnek. Mi ez, ha nem a férfi tekintet által megkonstruált nő önképe? Ha így is van, egyetlen embertől sem lehet elvárni, hogy évezredes struktúrákat egyedül bontson le. 

Gerencsér-Szegezdi Gabriella az ELTE társadalomtudományi karán végzett 2008-ban. Középiskolás korában kezdett írni. Régebben életképeket, novellákat, 2005 óta a haiku versformát használja szívesen, kedveli, ahogy a szigorúan kötött formát szabadon töltheti meg.

 

* Roland Barthes Beszédtöredékek a szerelemről, Atlantisz Könyvkiadó, 1997

       Az illusztráció az Art Therapy Budapest Facebook oldaláról származik