Ha egy Marslakó idejönne képeket nézegetni, biztosan tetszenének neki Sávolt Karolina festményei. Nem tudná mi van rajta, de hatással lenne rá. Aztán megmutatnák neki Barnett Newman Ábrahám című munkáját, és az meg nem tetszene neki. Miért? Mert Sávolt vásznai előtt instant élményt kap, míg Barnett Newman-on gondolkodnia kell, és azt a Marslakó nem szereti
Teljesen mindegy, kik a szülei Sávolt Karolinának (2010), megdolgoztak mindenért, és természetes, hogy segítik a gyereküket. Hagyjuk a fenébe, hogy ha borsodi cigánylány lenne, mire menne a művészetével. (Semmire). Az élet igazságtalan. Egy valami azonban érdekes, a tanárai nem ismerték fel a tehetségét, persze, egyikük sem galéria tulajdonos. Sávolt Karolina a COVID időszak alatt kezdett festeni, és ma már a Bodó Galéria állítja ki és értékesíti a műveit, a Papagájvirág eladási ára 5 500 000 HUF, ott, ahol Nagy Kriszta X-T Tereskova (1972) Gésa Karácsony 2013 című munkájának kikiáltási ára 480 000, Szőke Lili (1993) – aki láthatóan tud rajzolni is – Fekete és arany című munkájának meg 440 000, csak összehasonlításként.
Amikor először láttam Sávolt képeit, Henri Rousseau (1844-1910) francia naiv festő jutott eszembe, a buja, erős kontúrokkal megrajzolt egzotikus növényvilága, tiszta színei, meg, hogy szegény végigdolgozta az életét, és csak nyugdíj után kezdett festeni. Járta a Louvre-t, meg a párizsi botanikus kerteket (már ráért), anatómiai tudás, perspektíva és a kompozíció ismerete nélkül festett, és lenyűgöző, ahogyan ezeken a korlátokon magabiztosan túllépett. Bár elismerték a munkáit, Picassóék egy kicsit mindig kinevették a háta mögött. Na, most ez a nevetés ér véget Sávolt Karolinával.
Yoko Ono egy percig sem járt egyik japán képzőművészeti egyetemre sem, Frieda Kahlo, meg Maud Lewis pláne nem, aztán mi lett belőlük. Egy igazi tehetséget a tanítás csak elront, mondja Debra Winger a Hollywood Ending-ben Woody Allen-nek. A választóvonal tehát nem a hivatalos edukáció, hanem valami más. Az, hogy mi számít művészetnek, mindig a műkereskedők döntik el, mondták egy filmben, és most értettem meg igazán, mit jelent. A kommodifikáció óta biztosan így van, a művészet áru, az alkotó pedig a brand része. Művészet és kereskedelem összetett pas de deux-jére építenek, eladható árut csinálnak Karolinából, amiben anyukája, apukája, rokonai, a szponzorai, a sport, de leginkább saját kamasz világa van, vonzalmai, érdeklődési köre, egy felső-osztálybeli közép-európai kamaszlány élete.
Nem azt mondják neki, "Karolina, ügyes vagy, tanulj rajzolni, és majd meglátod, hogy alakulnak a dolgok". Idős, manipulatív férfiak elhitetik vele, hogy amit csinál az zseniális, pedig nem az. Frieda Kahlo, Maud Lewis, Csontváry munkáiban traumákból, drámai mélységekből táplálkozó jelentés van, és a képzelet ácsol narratívát alájuk. A festészet kognitív aktus, nem dekoráció. Sávolt Karolina luxustablói ilyen értelemben a giccs apoteózisai, fedezet nélküliek, semmit sem bíznak a képzeletre, minden csak önmagát jelenti. Vagy éppen az értelmezés elől menekül, amikor kívül marad a művészeten, és a dekorativitást, az érzéki közvetlenséget választja a paródia és az absztrakt helyett. Ám ehhez is tudatosság kell.
A legszembetűnőbb, hogy elkötelezte magát a világ szebbik arca felé. A színes, egzotikus virág nem a vanitatum vanitas festői toposza, hanem a still life, az örök létezésé. Kifejezhetik az egzotikus virágok az öröklét iránti vágyat azzal, hogy a Paradicsom képzetét közvetítik? Persze, de ettől többet nem kapunk.
Sávolt Karolina egyik munkája előtt
Jehova tanúi az Őrtoronyban* az oroszlán farkával játszó gazellával már túlléptek ezen, de amíg a jehovák az utolsó konfliktus utáni világot ábrázolják, addig Sávolt az első konfliktus előttit. Még nincs dráma, még nincs semmi, minden tökéletes, ez trópusi bukolika, nem mágikus realizmus, ahogy az Index írta. Mi a közös az Őrtoronyban és Sávolt Karolinában? A sosem volt harmónia ábrázolása, melynek forráshierarchiája a szépséget standardizált formában előállító árutermelő kapitalizmus.
Sávolt Karolina olyan nőket fest, amilyen majd ő szeretne lenni, ha nagy lesz, meg azért, mert férfiakat festeni sokkal nehezebb. Éterien tökéletes, a férfitekintetet (male gaze) teljes mértékben kiszolgáló nők, akinek a make-up-ja a trópusi erdőben nem olvad le a magas páratartalomtól. Koalákkal, tukánokkal, kolibrikkel teli képek a női szépség megszemélyesítői, mégis alárendeltek, a gyönyörű nők pedig csak a presztizzsel bíró egzotikus állatokkal flörtölnek, hernyók helyett pillangókkal, jó, van szarvasbogár is, meg az öreg néne őzikéje.
Sávolt Karolina úgy fest, mint aki óvja, félti a növény- és állatvilágot, de csak instrumentalizálja és tárgyiasítja őket, eszközök, valami máshoz. Az állat- és növényvédelem azt jelenti, nem engedjük kizsákmányolni őket, nem eszünk állatokat, és kiállunk a jogaikért. Könnyű a paradicsommadarakat megvédeni, elég messze vannak, a vágóhidak viszont közel, ezért fedezet és tét nélküli minden. A nők sminkje éppen hogy az állatkísérleteken nyugvó kozmetikai ipar terméke, szépségük a rabszolgák szépsége, nyitott szájjal, frontálisan ábrázolt ideálok, akik nem szorulnak fogorvosra, és mindig a szemedbe néznek. Legfőbb törekvésük nem a természet megóvása, hanem saját belső világuké. "Ha mi elcsendesülünk, akkor a természet hangjai felerősödnek", mondja Karolina, ami ellentétben áll saját kihangosított brandjével, ahol nekünk kell csendben maradni, nem neki.
Gyermekvilág-I.
Ennél a képnél nem szegény Henri Rousseau jutott eszembe, hanem a Harmadik Birodalom képeslapjain lóherével vagy patkóval szaladgáló pufók kisfiúk és kislányok, miközben valaki már tervezi a lágereket, kezdik lerakni a síneket, a kovácsműhelyekben hűvös halomban áll az ARBEIT MACHT FREI felirat. Ez a neobiedermeier kislány azonban nem tud semmiről, piros ajkakkal, köténykében eteti azt a kislibát, akit majd húsz év múlva önfeledt nevetéssel és párolt vörös káposztával fogyaszt el.
Sávolt Karolina tablóinak megtévesztő a természete: azonnal azonosítható, érzelmileg töltött képei elragadónak tűnnek, mintha a hatásából le lehetne mérni az értékét, pedig nem gazdagítja az ábrázolt témát, hanem elvesz belőle, mert csak az érzelmekre akar hatni. Pedig a művészet a megismerés egyik formája.
Frissítés. Bihon Győző kortárs festő tette közzé a napokban Sávolt Karolina plagizált műveit, melyeket egy Sophie Wilkins nevű kanadai festő műveiről másolt. Sávolt nemcsak saját termékeit hasznosítja újra, hanem
másokét is. Már meglévő közönségét nem akarja cserben hagyni, nem újat keres, hanem újrahasznosít ezzel a kiszámított struktúrával, az amorffal sokkolná őket. Érdemes megnézni a különbségeket. Itt ér össze a friss Munkácsy-díjas Vészabó Noémi munkássága a nála jóval fiatalabb Sávolt Karolináéval. Közös bennük, hogy a másolt művek messze elmaradnak az eredeti látványvilágától, egy hozzá nem értő is azonnal felfedezi a különbségeket.
Az első képen lévő nő arca kifejező, a papagáj szerves része a kompozíciónak, a két élőlény között kapcsolat van, míg a másik képen, amit Sávolt készített zavaros applikáció, durva anatómiai csúsztatásokkal. Nézzük meg a nő orrát, vagy a vállszerkezetét, amely inkább hasonlít egy frissen vásárolt mahagóni szék támlájához, mint a zsánerképen lévő nő fedetlen vállaihoz. Az első képen ábrázolt kendőn látszik, hogy Sophie Wilkins a női viselet szerves részeként festette meg, míg Sávolté megint csak zavaros dekoráció, nem tudta úgy megfesteni, hogy a kendőség mibenléte, mint tradicionális karibi vagy afrikai viselet benne legyen. Minden művészet másolással kezdődik, nem is ezzel van a baj, hanem valami egészen mással.
A másodikat festette Sávolt Karolina, kell-e mondani?
* Jehova Tanúinak a világ legtöbb nyelvére és legnagyobb példányszámban kiadott képes folyóirata.
∗
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal