Connie és a végső kérdések

by Joséphine Miévre

Connie hazajött Párizsból, lesz mit megbeszélni,

bár az élet végső kérdéseit nem lehet.

Connie régebben nem hitte, pedig így van. 

Azért nem lehet, mert arra lett kitalálva minden,

hogy elfelejtsük. Mit kell elfelejteni, kérdezte Connie.

Azt, ami egész életedben úgy liheg a nyakadban,

mint a sziámi iker testvéred feje Connie. 

Connie barátja két dologtól félt, az egyik, hogy élve temetik el,

a másik, hogy két feje van, mert  sziámi ikernek született.

Connie egyszer mosogatásnál odadugta a fejét, 

és mondott valamit, mintha a másik feje beszélne,

ő pedig összetörte a legszebb ikeás poharakat, és

balhé lett az ijedségből.

Nem nyugtat meg, hogy csak egy fejed van?

Nem. Mondták Connie-nak.

A lehetőség, hogy lehetett volna, zavar.

Akkoriban két kérdés foglalkoztatta.

A világmindenséget működtető ok-okozat

jelen van-e a biológiai folyamatokban?

Mi az oka, ha egy kisbaba három hónapos korában

menthetetlenül beteg lesz?

A másik költőibb volt. Connie barátja megvetette

az emberiséget, holott elismerte a nagy költő szavait,

hogy ne vesse meg, mert ő is az. 

Volt egy harmadik, egy másik költő,

akit Connie barátja nem kedvelt, azt mondta,

sosem tudott túljutni önmagán, bármit látott

vagy hallott a világban.

És akkor Connie-nak el lett mesélve

a halott cica, akiről Connie barátja szeretett

volna úgy beszélni, hogy az ő érzései ne legyenek

felmutatva, mint a sárga lap egy focimeccsen.  

Úgy szerette volna elmesélni, hogy minden a cicáról szóljon.

Hangtalan kis teste a kerítésléc alatt feküdt, félig az udvarban,

félig a járdán. Szürkésfehér kis feketével, de legtöbb fehér.

Ha nyár lett volna Connie is azt hitte volna,

csak napozik, elnyúlt a hűvös járdán, hogy enyhítse a meleget.

Nem volt mit enyhíteni, már nem vacogott.

Süldőnek mondanák, azok, akiket megvet.

Connie barátja mindent, vagy sok mindent

megadott volna, hogy csak napozzon,

és mikor kénytelen volt odanézni még egyszer,

később,

még mindig ugyanott,

és ugyanúgy feküdt. 

Túlélted a telet, az első tavaszi nap meghaltál.

∗

Illustration by Edward Gorey