Egy négyrészes dokumentumfilm, amiben a sztorin túlmenően, számomra a legfontosabb kérdés, meddig lehet úgy vizsgálni valakinek a felelősségét, hogy ne legyen áldozathibáztató. Van-e felelőssége Sarma Melngailisnek abban, ami történt? Nem tudom. Úgy érzem, egy kicsit igen.
Spoilert tartalmazó kritika
Ez a nő Bostonban nevelkedett, ott járt egyetemre, közgazdagságtanból diplomázott, és egy kicsit mindig úgy érezte, kilóg a sorból (felnyírt zöld haja volt például). Ezt úgy szokták definiálni, hogy Érzékenyebb az átlagnál, de a megfigyelésem szerint ez az érzékenység minden esetben csak az illetőre irányul, mások érzékenységének elismerése nem tartozik a tünetegyüttesbe. Sarma M. valahogy nem ilyennek tűnik. Miért? Mert másoknak segít? A kutyájához való (Leo) viszonya miatt? A hajléktalan csávó miatt, akit barátjának fogadott? Azért mert nyers vegán? Talán. Vagy a kapcsolataiban mindenevő, hamar fraternizálódó személyisége egy defektjelenség, ami abba a helyzetbe sodorta, hogy vegán éttermének befektetőit és a dolgozóit átvágta, elsikkasztotta a pénzüket, és a férjével hosszú időre nyakukba vették Amerikát, hogy a felelősség alól kibújjanak?
Amikor valaki azt kérdezi egy bántalmazott nőtől, miért marad a kapcsolatban, amikor nagy a baj, az dilettáns hozzáállás, főleg, mert sokszor nincs hova lépni, nincs merre indulni. Sarma M. azonban nem ebben a helyzetben volt, egy jól menő New York-i nyers vegán (Pure Food and Wine) étterem tulajdonosa volt, pénzügyileg képzett ember. Azt hihetné valaki, nem lehet átverni, megvezetni, két lábbal áll a földön, és a kutyáknál is jobb karakterfelismerő képessége van. És nem. Megint az van, hogy egy nőt olyan helyzetbe manipulálnak, amiből nincs kiút. Mindenki szereti elhinni, hogy csodálatos egyénisége, brandje ejti foglyul a másikat, mert mindenki vágyik a szerelemre, összetartozásra, ez ömlik a könyvekből, tévéből, moziból és az internetről, olyan kulturális prés alá helyezve az individuumot, hogy úgy érezze, enélkül nem lehet élni. És akkor jön egy faszi – Anthony – aki összeköti az eget és a földet – de nem úgy, mint Weöres Sándor – hanem sokkal jobban. Ki ez? Egy félig ember, félig nem emberi lény? CIA ügynök, aki fontos küldetésekben vesz részt? Rettentően titokzatos, miközben ezerrel pumpálja ki a pénzt a nőből, de a telefonbeszélgetések utolsó mondata mindig a "Tudod, hogy mennyire szeretlek".
Sarma nem tudja, hogy az legelső pénzkérésnél kell kiebrudalni valakit, tekintet nélkül a többi körülményre. Akkor sem kell adni, ha ő a Harvard rektora. Hogy ez nehezebb, mint egy három ismeretlenes egyenlet? Igen. Egy normál szocializáción átesett nő meg tudja csinálni? Nem. Miért? Mert a másikra vetített vágyai mindennél erősebbek, és arra szocializálták, hogy ő a kevésbé domináns. A szegycsont mögött azonban mindent tud. Azt a valóságot, ami annyira kisszerű, és annyira kínos, hogy a nézőnek ég a pofája. Anthony egy börtönviselt 150 kilós amorf, emberszabású lény, akinek sürgős pénzutalási parancsai nem a földönkívüli élettel kapcsolatosak, hanem egy játékfüggő zabálógépé, aki alsó osztálybeli marginális és agyon traumatizált életéből akart kilépni, és akinek persze van valahol egy hátrahagyott családja. Elképzeltem fordítva, egy 150 kilós húsevő nőt, és a nyers vegán, modell kinézetű férfit. Vajon az ő sztorijuk melyik multiverzumban történhetne meg, mert a Föld nevű bolygón biztosan nem. Ja, Anthony már kijött a börtönből, ha Twitteren egy jópofa csávóba botlotok, csak óvatosan. 10/9
Netflix
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.