Követek egy lakberendezési oldalt, de minden enteriőrben találok valamit, ami nem tetszik. Mert mi a szép? Ez a kérdés, mióta emberi kultúra létezik, és nem én fogom megválaszolni.
Minden mediterrán, a csirkétől a fúziós diétán át mindent, amit kellemesnek tekintünk Közép-Európában. Fejfájás nélkül ébredtünk? Ez egy mediterrán reggel volt, javaslom cseréljük ki a kellemes szót a mediterránra.
Mediterrán a kávé, mediterrán az időjárás, az új kolléga is, aki tegnap érkezett. Mediterrán a rekreációs szex, mediterrán a sorozat, aminek este nézzük a kétszázhuszonhatodik részét. Így mediterrán ez a terasz is, amely első pillantásra tökéletesnek tűnik, ám tele van apró kellemetlenségekkel, amit csak akkor veszünk észre, ha belefeledkezünk a látványba. Miért kellett például azt a tükröt ott szemben felszögezni a falra? Felnőtt ember szemmagasságában van, és csak olyat mutat, ami amúgy is karnyújtásnyira van: fehér oszlop és a növényzet. Még az sem lehet mondani, hogy tágítani kell a teret, van belőle bőven, minek visszatükrözni? Persze, ha valaki mielőtt ledobja magát a tükör alatti kanapéra, és megnézi, nincs-e elkenődve a szemfestéke, máris találtunk neki funkciót.
Minden lakásban – kivétel nélkül – felüti a fejét a Vágott Virág Probléma, a gyökerek nélküli virág illúzorikus szépsége, ami igazából növénygyilkosság. Te a le van a kert virággal, minek lecsupálni őket, csak hogy még az asztalon is legyen? Hor:ror terribilis-t csinálunk az enteriőrből pleasant place helyett. Nem mindenki járatos a növényfilozófiában, a növényvakság korunk létező ontológiai problémája. Nem mindenki nyitott a lapos ontológiára, tele vannak a lakberendezési magazinok emberi hübrisszel, és bocsánat, de minden virágárus növényhentes. A dolgoknak ontológiai tétje van, csak a virág nem tud sikítani, mint Edvard Munch képén az a figura, aki megijedt a Krakatau kitörésétől. Szegény virág, napról napra növöget, egy nap szirmokat bont, flörtöl egy csomó méhecskével közben, és annak ellenére, hogy platói a dolog, ez maga a természeti szépség. Aztán jön a harcias nő vagy férfi, aki amúgy maga a megtestesült gondoskodás, csak éppen gátlástalan növénygyilkos. Gyilkos dekoráció, semmi köze a szépséghez.
Az elkényeztetett ember túlkapása, mint a kígyóuborka, amit azért találtak ki, hogy könnyebb legyen hámozni. A neoliberális kapitalizmus egyik kimérája. Hatalmas fehér vázát tesznek középre, hogy ha valaki a szemben ülőnek szeretne valami fontosat mondani Tom Wolfe művészetéről, akkor lehetetlen helyzetbe kerüljön. Ha azonban haragban lévő sógornőkről van szó, valóban jól jöhet. A kék-fehér színvilág mindig problémás, tengerész szimbolika, sok részeges, promiszkuis férfit jelent, akik kikötőről kikötőre járnak, alantas célból. Persze, nem lehet mindenki egy Störr kapitány. A legérdekesebb azonban a fekete vasból készült rácsos ajtó, amit finoman, de nem helyeznek a központba. Lám, lám, a nyers valóság előbb-utóbb kibukik, a szépelgést nem lehet végletekig fenntartani, mert a magántulajdon szentsége felülírja még a piros rózsák szépségét is. 5/3
∗
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.