Akkor kezdtem nézni, amikor a Golden Globe zajlott, és nem tudtam, Jeremy Allen White nyeri majd a legjobb színész kategóriát. Ránézel és érzed, valami izgalmas fog történni. Szétgyötört arc, kigyúrt felkar, zsíros, de sűrű haj, séfkötény és küldetéstudat. Mindez egy őrjöngő, idegbajos chicagói bisztró konyhájában. 

Nagy bajban lennék, ha sorozatokat kéne csinálnom. Mi nincs még megénekelve? A főzőcskézős műsorok elsődleges hajtóerőre fókuszáló műsorait megvetettem; efemerek, hivalkodóak, és túlértékeltek. Aztán megnézed a The Beart, és elkezded értékelni a kajálást. Hogy tényleg súlya van, hogy jelent valamit ebben a nagy kulturális katyvaszban, ami az ember. Szóval, nem kell megvetni az evést, végül is egyik fontos érzékszervünkre hajt. A szemünkkel képeket nézegetünk, a fülünkkel zenét hallgatunk, a szánkkal meg eszünk, emeljük hát tényleg rangra, az evés maga a carpe diem. A The Bear persze, igazából nem a kajáról szól, hanem az emberi kapcsolatokról, arról, hogy milyen feltáratlan mélységei vannak, és hogy a legközelebbi rokonainkat sem ismerjük eléggé. Ha mindezt egy trendi városba – Chicago – plebejus törzsvendégekre és olasz marhahúsra alapozó bisztróba helyezzük, életből vett figurákkal, akiknek a szájából kilóg a kapanyél amerikai változata, akkor abból – konyhai hasonlattal – kisülhet valami jó, pláne, ha rájövünk, a végén, hogy ez egy beavatástörténet, William Faulkner A medve, 1959 című kisregénye köszön vissza, ahol a főhős olyan lassan jut el a végkifejlethez, mint Carmy Bezatto. Chicago és az amerikai "Dél" van most összeolvasva. Minél nagyobb a mimezis, annál érdekesebb. Lepukkant konyha, nem kevésbé lepukkant személyzettel, akik minél hangosabban ordibálnak egymással, annál jobban érzik magukat. Kivéve,  a frissen berobbant séfet, Carmy Berzatto-t (Jeremy Allen White). Kilóg a sorból, nem igazán proli, de hát ő örökölte meg a bratyó üzletét, aki lepuffantotta magát, mint annak idején Hemingway. És meghalt. Carmy ki akar valamit hozni az étteremnek alig nevezhető trutyiból, és hosszú időnek, kábé nyolc epizódnak kell eltelnie, mire a többiek is felfognak valamit e szándékból. Szóval, Carmy séf, ahogy lassan építi össze a helyet, megismeri saját határait – különben mi lenne az egésznek a lényege –, megtanulja uralni saját érzéseit, miközben a másokét is akceptálni próbálja. Ez sokkal nehezebb, mint egy minőségi marha steak elkészítése. Rutinos sorozatnéző hamar felismeri Desi-t a Csajok című hat évados sorozatból (Marney hapsija volt), és aki azt mondja a megjegyezhetetlen nevű (ez vajon name shaming?) Ebon Moss-Bachrach-ra, hogy Richie-ként nem zseniális, az egyen tescós zsömlét margarinnal. Na, de az, aki miatt ezt a sorozatot nem lehet kihagyni, az Jeremy Allen White. Nem voltam a castingján, de le merem fogadni három doboz olasz paradicsomszószban, hogy azt a szöveget adta elő, amit egy Al-Anon ülésen mond majd saját magáról és a bratyójáról a sorozat vége felé. Az Al-Anon az Anonim Alkoholistákhoz hasonló, olyan embereknek segít, akiket egy másik személy alkoholizmusa vagy droghasználata érinti. (Van-e ilyen Magyarországon?) Jeremy Allen White sármja rettenetesen alattomos,  akkor hat, amikor nem számítasz rá. A medve motívum bizonyára a nagyobb testvér avatarja, egyszerre csodálod, de tartasz is tőle, igazi hajtóerejét sosem ismered ki. Ez volt Carmy-nak a sorozatban sokat emlegetett, de csak egyszer felbukkanó tesója, Michael (John Bernthal). Vagy ott  van a szinte láthatatlanul zseniális Ayo Edebiri, aki Sydney-t alakítja, a törekvő, tanulni vágyó séfet. Nem is veszed észre egy ideig, mennyire jó, gondolom, a castingon neki sem kellett sokáig várni a pozitív visszajelzésre. Nagyon klassz, hogy hiányzik a szerelmi szál, Carmy-nak egyelőre nincs ideje ilyesmire, de félő, a második évadban bevariálnak majd egy messziről jött idegent, aki egyedül neveli rakoncátlan kisfiát, és eleinte utálják majd egymást. Addig is a sorozatnak három nélkülözhetetlen összetevője van: a szereplők, a vágó és a forgatókönyvíró, aki élő anyagból dolgozott, ugyanis ismerte az igazi "The Bear"-t, és ennyire nem tudta elfelejteni. 10/1

FX Productions, 2022