Nem mondom, hogy közel-kelet szakértőnek kell lenni, hogy élvezzük, de amikor például "Palesztin Hatóságot" írnak, jó tudni, ez az elnevezés az 1993-as oslói konferencia eredménye, amikor  nemzetközi hatalmasságok Norvégia fővárosában akarták megoldani a közel-keleti kérdést. Pedig nem lehet. Aki végignézi, tudni fogja, miért. 

Történelem-földrajz szakot sem kell végezni, hogy tudjuk, merre van a Golán-fennsík, a Gázai övezet vagy Ciszjordánia (Nyugati part), de azért nem árt képben lenni. Amióta Izrael állam létrejött (1949), nincs béke az olajfák alatt, de ennek nem Izrael az oka, ez csak a kiváltója, az okok sokkal mélyebben húzódnak. Tulajdonképpen erről szól a sorozat, és mivel alkotói izraeliek (Lior Raz és Avi Issacharoff) saját szemszögükből ábrázolják az eseményeket, a jó zsaru nyilván izraeli, a rossz zsaru meg palesztin terrorista. De mert az alkotók zseniálisak, egészen komplex módon látjuk a konfliktusokat. Nem véletlenül szeretik a palesztinok is – guilty pleasure* – amikor a Fauda megy, nem mennek sehová, otthon ülnek a fotelban és saját magukat nézik. Tetszik nekik, főleg, hogy a sorozat nagy részében arabul beszélnek az izraeliek is. Kívülállóként hajlamosak vagyunk állandó harcot vizionálni közöttük, de a valóság árnyaltabb. A sorozat konfliktusai nem is hétköznapi emberek között feszül, hanem radikális palesztin szervezetek – melyből azért van egy pár – és Izrael között, akiket következetesen cionistának neveznek. Az itt élő emberek többsége azonban mindkét oldalon élni szeretne, és bármilyen periférikus működési zavarhoz megtanultak alkalmazkodni. Gyereket nevelni, boltba menni, szórakozni, dolgozni, enni, inni akarnak, és sorozatot nézni. Doron Kavillió (Lior Raz) és társai – Mista 'arvim – arabok közé beépülő izraeli titkos ügynökök, akik természetesen folyékonyan beszélik a nyelvet. A roppant veszélyes bevetések irányítását persze a biztonságos irodából intézik a fejesek, a végkimenetel meg mindig a csapaton múlik. Ez nem az a meló, ahol határt húznak magánélet és munka között, ezek a férfiak egymás legjobb barátai, tökéletes bizalommal vannak egymás iránt, nem a munkahelyi meetingen szoktak találkozni, pedig még nekik is van olyan. Az észak-koreai katonai államot, meg néhány újkori kőkorszaki kultúrát leszámítva, nincs még két ennyire férfiasság-alakzatokra épülő kultúra, mint a zsidó és az iszlám. Aki kicsit is ismeri a zsidó vallást nem fog vitatkozni, az iszlám kultúrát is ismerjük, legalább a felszínén.

A sorozat alkotói és szereplői

Na most, a Fauda, ennek a két kultúrának a visszáját mutatja, hogy valójában mennyire, de mennyire hasonlítanak egymásra, ha a patriarchális, maszkulin hagyományok jogosultságtudatáról, birtoklási vágyáról, uralkodásáról, felelősséghárításáról, és a privilégiumok megmaradásának vágyáról van szó. Ezek a toxikus hiperférfias alakzatok arra építenek, amire az erőszakos egyének is; nekik minden jár, mindent képesek kiforgatni, nem tisztelnek másokat, magukat magasabb rendűnek képzelik, összekeverik a szeretetet a bántalmazással, manipulálnak, igyekeznek jó képet kialakítani magukról, és jelentéktelennek tüntetni fel erőszakos viselkedésüket. A terroristának nevezett iszlám radikális szervezetek is ezekre a szerepmodellekre épülnek, és nyilvánvalóan csak a kisebbséget tudják elérni, a többség nem ért egyet ad hoc célpontokra kilőtt rakétákkal, és a civil lakosság megfélemlítésével. Nekik szól a Fauda, annak a többségnek, akik értik, valójában minden erőszakszervezet kontraproduktív. A történelem törvényszerűségei addig nem változnak, míg az emberi természet nem változik, mondják az okosok. Az erőszak mindig élvezte és élvezi, ha fájdalmat és félelmet okoz, akkor is ha társadalmi szintre emelik. Ami változik, az az intézmények rendszere, és a filmművészet, a filmgyártás  szerencsére ide tartozik. A Fauda négy évada százszor többet tett a közel-keletért, mint az oslói konferencia összes résztvevője együtt és külön-külön. Nem az amerikai elnök fogja a keleti kérdést megválaszolni, hanem azok a sorozatok és filmek, akik milliók számára képesek komplexen ábrázolni a valóságot fikciós alternatívákkal, spekulatív narratívákkal, vagy amikor azonosulási vagy elidegenítő affektusokkal karaktereket teremtenek. Ha lenne a Golden Globe-on legjobb sorozatkezdő kép kategória, javasolnám helyezésre, a zenére málló vakolat szerintem fenomenális, minden benne van, amit a Fauda jelent. A Faudának van azonban két hibája. Sem Lior Raz – aki ugye a főszereplő Doron Kavilliót játssza –, sem Avi Issacharoff nem tudta egyik évadot sem jól lezárni. Amíg sorjáztak az évadok, a béna cliffhangereket** még benyeltük, de most, hogy vége, már nincs mentségük. Igenis ők a felelősek, ha az ember csalódottságában lelökte a macskát a hokedliről, és mérgében kidobta a félig megevett avokádót a kukába, pedig nagyon drága még leárazva is. Értem én, hogy  sorozatra értelmezett coitus interruptus-szal meg politikai korrektséggel akartak méltóságot adni a témának, de akkor is. A másik hiba, hogy nem mindenkinek lesz ám pénze gyászterapeutára, amikor a sorozat véget ér.. 10/10

* bűnös élvezet

** függőben maradó cselekmény, a sorozatok legnagyobb fegyvere

Fauda sorozat 2015-2023, Netflix