Korunk hőse a detektív.

Könyvkritikát a végével kezdeni legalább olyan fura, mint egy detektívtörténetet azzal, ki a gyilkos. Hász Róbert Fábián Marcell és a táncoló halál című detektívregénye színvonalas, olvasmányos szöveg, noha nem rágjuk le a körmünket izgalmunkban, nehéz letenni, könnyű felvenni, és annyi minden van benne még a nyomozáson kívül, hogy majdnem mindegy, ki a gyilkos. A könyv (egyelőre) egy két részes sorozat második kötete, amit Fábián Marcell karaktere köt össze, és szorosan kapcsolódik az előző könyv elbeszélői világához, narratív és figuratív stratégiájához (Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja. Kortárs Kiadó, Budapest, 2017)

Hász Róbert Márai Sándor- és József Attila-díjas, Térey-ösztöndíjas író, 2011 óta az országos hírű szegedi Tiszatáj irodalmi folyóirat főszerkesztője. Még 1991-ben, a délszláv háború miatt hagyta el a Vajdaságot, jelenleg Szentmihályon él (Szeged). Első kötetét (A szalmakutyák szigete, 1995) még az újvidéki Symposion Egyesület adta ki, második kötete a Diogenész kertje már Magyarországon jelent meg 1997-ben, és a Tiszatáj könyvek nyitódarabja volt. Későbbi regényeinek többségét az a Kortárs Kiadó gondozza, mely elsődleges feladatának a rejtett művelődési értékek ápolását és újra kiadását tekinti. Hász több történelmi regényt is írt, A künde című munkája, mely Kr. u. a 10. században játszódik, két kiadást is megélt (2006, 2013).

A Fábián Marcell és a táncoló halál minőségi szórakoztató irodalom, vagy ahogy az angolszász terminológiában használják, middlebrow regény. Ez a műfaj köztes helyet foglal el a szépirodalom (szövegirodalom) és a lektűr (zsánerirodalom) között. Mi a lektűr? ..."azt a művet nevezzük lektűrnek, amely pusztán a készen kapott műfaji konvenciók alkalmazásában érdekelt, [...] nincs további poétikai tétje” (Bárány Tibor) Tehát a narrációval, a nyelvvel és a művészi igazsággal nem kísérletezik. A middlebrownak hídfunkciója van e két kategória között, melyek megkülönböztetése semmiféle értékkülönbségeket nem implikál. Ontológiai, szociológiai, vagy művészeti szempontból magaskultúra és tömegkultúra között nem lehet érvényesen megalapozni a két entitás közötti értékítéleteket, nincs végső érv, csak empirikus, ember által megkonstruált szabályrendszer. Kizárólag az egyes műveket lehet értékelni ilyen-olyan szempont szerint. Kontinentális irodalmi gondolkodással nehéz megérteni, az angoloknak könnyebb, ott van nekik Dickens, aki maga is minőségi szórakoztató irodalmat írt, majd jutott az irodalmi kánon magas fokára. A francia Alexandre Dumas szintén történetközpontú lektűrökkel ért igen magas irodalmi rangra. Magyarországon a közelmúlt és a mai kortárs middlebrow irodalom példái: Szerb Antal, Szabó Magda, Rejtő Jenő, Rácz Zsuzsa, Vass Virág és még sokan mások. A middlebrow mindkét kategória értékeit magáévá teszi (szépirodalom vs. lektűrirodalom), amikor nyelvileg igényes, olvasmányos műveket ad közönsége kezébe. Ugyanakkor a middlebrow regényekből hiányzik a szépirodalomra jellemző autonómia, és a nyelvi kísérletezés. Az igényesen szórakoztató szerzőnek legnehezebb a dolga, cserébe nagyobb szabadsága is van. A hazai irodalomtudomány időnként előveszi a szépirodalom vs. lektűr témáját, lásd Bárány Tibor Holmiban megjelent Szépirodalom vs lektűr. Egy rossz fogalmi megkülönböztetésről című esszéjét, vagy Bényei Tamás A krimi elolvashatatlansága című írását. Ez utóbbi szerző nem arról ír, hogy a krimi zsánere olvashatatlan lenne, hanem azt állítja: „A populáris irodalom körébe tartozó szövegek, tehát a nálunk elterjedt professzionális irodalomtudományos értelmezésmódok számára olvashatatlanok.” Nem olvasói reflexióról ír – ők vígan olvassák a lektűrt –, hanem a mai magyar irodalomkritika negatív attitűdjéről. 

A minőségi szórakoztató irodalom olyan, mint egy szerény, de szabályosan viselkedő hajadon, betartja azokat a magatartásszabályokat, amellyel egy életre magához köti partnerét (olvasóját). Nem mindent fölülmúló szenvedély, de nem is okoz csalódást. Azt adja, ami lényege. Nem ültet fel egy érzelmi hullámvasútra, hogy majd a nyakunkat törjük. A szépirodalom ezzel szemben egy vonzó, veszélyes, szabálytalan csábító, aki újabb és újabb igényekkel áll elő, megvan a maga szabályrendszere: az a szabály, hogy nincs szabály. A mai irodalomtudomány felfogása szerint a különböző kategóriákat spektrumként kell elképzelni – akárcsak a diverz emberi viselkedést –, ahol a művek egy széles skálán elhelyezhető lehetőségként vannak jelen. A lektűrszerzők (benne a detektívregény írók) pedig bizakodhatnak, a mai irodalomkritika nem teljesen vak erre a műfajra. A posztmodernben változott meg a helyzet, a bűnügyi irodalomnak nemcsak a kritikai, de a befogadói pozíciója is megerősödött, a hermeneutikus kód (rejtély) uralkodó pozícióvá vált – gondoljunk a filmsorozatok detektívtörténeteire –, és amely sorozatokkal szemben Olga Tokarczuk Nobel-díjas írónak például nagyon ambivalens érzései vannak. A televíziós sorozatok valóban infúziós állványként éltetik a zsánerirodalom műveit, melyek az olvasói és nézői élmény emancipációs ethoszát is szolgálják, amennyiben szorongásait, vágyait, traumáit segítenek feldolgozni. Egy világrend összeomlása, hanyatlása, dezillúziója olyan keret, amely már a múlt század elején is megvolt. A traumák – akár egyéni, akár társadalmi –, lényegében nem változnak, ezért volt szerencsés Hász könyvében ezeknek a kulturális tartalmaknak a feldolgozását az 1900-as évek elejére tenni.

A Fábián Marcell és a táncoló halál műfaji kódja tehát kultúrtörténeti vagy társadalmi detektívregény, ahol nemcsak a detektív személye, hanem a társadalmi miliő is fontos. A regény történelmi környezete a boldog békeidők korszaka (a 19‒20. század fordulójától az első világháborúig), az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező Bácska, és az éppen magyar kormányzóság alatt lévő Fiume és Abbázia. Belső narratív világa, mikrotörténelme a bácskai régiótól az Újvilágig terjed, e régió különböző anyanyelvű karaktereihez. Regionális kisrealista regényként is olvasható, olyan valós történelmi személyek szerepelnek benne, mint Gozsdu Elek, vagy egy fikciós jelenet erejéig Jókai Mór. A regény egy korabeli hőstípust mutat be, a mindenkori hős irodalmi toposzának alakmását, a modern és etikus, század eleji hivatalos nyomozó figuráját, Fábián Marcellt, aki társadalmi és magánéleti szinten is a környezetéhez képest morális többlettel rendelkezik.

Vannak történetek, amiket az írónak meg kell írnia, máskülönben a lelkiismerete nem hagyja nyugodni haláláig. Érzi az ember, ha ilyen történetre akad. Tudja, fiam, kicsit olyan ez, mint az ön elhivatottsága, amellyel az igazság felderítéséra törekszik. Valami hajtja, valami megnevezhetetlen belső erő, amelynek nem képes ellenállni. Így vannak ezzel az írók is. Régen dalnokok adták tovább a hősök legendáit, manapság az írók dolga megírni azokat. - Nem hiszem, hogy én hős lennék. – Teljesen mindegy, hogy maga mit hisz! (21.)

Zomborban vagyunk, kicsit olyan, mint Kosztolányi Pacsirtá-jában Sárszeg (a vajdasági Szabadka irodalmi mása), a modernizálódás útján elindult, de alapvetően provinciális kisváros. Itt él a jogvégzett detektív, feleségével Ódry Amáliával, és éppen felgyógyulóban van, amikor roppant különös halálesetek történnek.

Táncolt, vagy valami ahhoz hasonlót művelt, egyik lábáról a másikra ugrált, közben forgott maga körül, hujjogatott, olykor tapsolt. Fejét hol az égnek emelte, hol lehajtotta, akárha legényest járt volna, csak éppen mégsem. Aki táncol, az boldog. Annak lényéből öröm és elégedettség sugárzik. De Csavojác arcán szenvedés tükröződött. Erős, bikanyakú ember volt, széles vállakkal, combnyi karokkal. Marcell látta már őt a vállán egy félsertéssel közlekedni az üzlete előtt, mikor árut szállított, meg se kottyant neki, még a levegőt sem vette szaporábban. De Csavojác Iván most a végkimerültség határán járhatott. (97.)

Miből tevődik össze a Hász regény olvasmányossága? Alapvetően abból, hogy életrejtélyek felől közelít. Hangulati elemekből, korabeli helyszínekből, atmoszférateremtésből, a szereplők világképéből, néhány „oroszos” önvallomástól, amit a regényben leginkább Dombóváry Eleonóra a Zomborba költözött, a pályát elhagyni kényszerülő színésznő képvisel, aki nevében viseli Bovarynét.

Mert Isten se nem jó, se nem rossz. Ha létezik egy hely valahol a végtelen világmindenségben, ahol Isten szeretete uralkodik, az biztos, hogy nem itt van. Itt a földön magunkra vagyunk hagyva, de mégsem vagyunk teljesen egyedül: lelkünkben hordozzuk az isteni szikrát. Különböző adottságokkal és hiányosságokkal érkezünk erre a világra, de ez mindannyiunkban közös. Akinek sikerül ezt az isteni szikrát meglelnie magában, az képes lesz irányítani a maga sorsát. Ura lesz életének. (154.)

Hász regénye történetközpontú, de a karakterre is fókuszál, ami elsősorban a szépirodalomra jellemző. Fábián Marcell Flaubert-i impassibilitével szemléli a dolgokat, megnyilatkozása mindig fegyelmezett és tárgyilagos. Minden detektív figurának van egy előképe, nem lepődnék meg, ha Fábián Marcell figurájára nemcsak Murdoch nyomozó, de Kondor Vilmos regényeiből ismert Gordon Zsigmond is hatott volna. (A Murdoch nyomozó rejtélyei kanadai televíziós sorozat, melyet 2008-ban mutattak be. A sorozat alapjául Maureen Jennings Detective Murdoch-regényeinek szereplői szolgáltak.) Hász szövegének – akárcsak Kondorénak – van önmagát meghaladó tétje, amennyiben horizontot nyit a század eleji békeidők korántsem békés világára, ahol a karakterek többsége valamilyen egzisztenciális válságtól szenved, ami alól Fábián Marcell sem kivétel. A könyv belső történetében Hász nemcsak a kissé ironikus hősértelmezést, de a bántalmazás időtlen – még nem definiált – témáját is fókuszba állítja. Nem nagyon mélyen és részletgazdagon, de intelligensen. A Hász-narratíva úgy tesz igazságot, hogy reprezentálja, láthatóvá teszi a század eleji tanulatlan, áldozattá váló fiatal lányok társadalmi csoportját. A kisváros reprezentatív és kevésbé reprezentatív figurái nyomakodnak, filozofálnak, félrelépnek, morgolódnak, csábítanak, bántalmaznak, ölnek, tehát élnek. A szerzőn keresztül megszólaló elbeszélői hang letisztult, de nem alulstilizált, az egyes szám harmadik személyű narráció az időtlen esztétikum nyelvén szólal meg, szereplői nyelvi egyénítése a régió nyelveinek szelíd ütközése által történik.

Hász szereplői (többnyire) életszerű figurák; ugyan melyik detektívregényben szerepel egy század eleji vegetáriánus, aki a teozófia híve, ráadásul nő? Az életszerűségre ráerősít a szereplők otthonélmény nélküli élete, a beilleszkedés és az idegenség állandó jelenléte, vagy az aszimmetrikus nemi szerepek, egy olyan korban, amikor a szexuális zaklatásnak még neve sem volt.

Aztán egy alkalommal, amikor ott ültünk a feleségemmel a cukrászdában, megpillantottam azt a fiatal lányt, ahogy a kávéfőző pult mögött álldogált, éppen senkit nem kellett kiszolgálnia, elmerengett valahova a távolba, valahova a kirakat ablakán túlra. Annyira valóságos volt, nem képzelet szülte fikció: élt, lélegzett, szép volt, és üde, nagy, álmodozó szemekkel. És ott, helyben, támadt egy ötletem. Kiderítettem a nevét, a lakhelyét, beosztásomból adódóan ez nem jelentett akadályt, és attól kezdve neki címeztem a leveleket. Névtelenül, persze. Megírtam, mennyire magával ragadott a varázsa, és megkértem, engedje meg, hogy a leveleim révén titokban hódoljak a szépségének. (55.)

Hász történelmi regényei után ez a detektívtörténet talán szerzői invenció az újregionalizmus diskurzusba helyezésére, mint legitimációs eljárásra, ahol a régió iránti lojalitás teret kaphat, hiszen egy könyv nem csak tükör, ajtó is. A kritika elején szó volt róla, a mű nem hibátlan. Az antré – a regény felütése – kissé körülményes és lassú, azonnal overdózist kapunk később nem szereplő, de teljes névvel ellátott, kevéssé jelentős szereplőkből. Az elkövető lelki portréja nincs eléggé kidolgozva, ez még akkor is igaz, ha indítéka lelkileg hiteles diszpozíción nyugszik. Túlzottan sok név szerepel a regényben – majdnem nyolcvan –, ami aránytalannak tűnik a könyv oldalszámához képest (329). A nevek fele passzív szereplő, csak említve vannak, ami elnehezíti az olvasó figyelmét, de talán a térségre jellemző interkulturális lenyomat erősítése volt a cél. Amire ma égető szüksége van a lektűrnek, benne a bűnügyi irodalom kódexének, az egy fair művészeti diskurzus és újraértés, hiszen az univerzumot történetek alkotják, nem atomok, és nem Hász Róberten fog múlni. 10/7

Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál. Kortárs Kiadó, Budapest, 2019