Mára világos lett, mi a legjobb a sorozatokban. Jók a kamaradarabok is, egy helyszínen játszódnak, és inkább az emberi viselkedésre, lelki, pszichés történésekre fókuszálnak. De azért amikor a világot járja a kamera, az a legizgalmasabb, mert fix sztereotípiák dőlhetnek meg, például, hogy a menekülttáborok – már ha a Közel-Keletről van szó – csak sivatagos területen lehetnek. Hát nem.

Nem láttam A szolgálólány meséjét, de ez is pszichológia, egyszerűen nem tudok megnézni valamit, ami sok embernek tetszik. Nincs kedvem hozzá. Nincs benne következetesség, mert azt sem tudom megnézni, ami sok embernek nem tetszik. Érdekes dolog ez, talán a WMN írt a jelenségről nemrég. Egyszerűen semmi nem érdekel, ha áradoznak róla. Persze, a kettős mérce működik, amikor én írok mondjuk a Ripley című sorozatról, ami szerintem zseniális, nem fogadom el saját preferenciámat, és kiakadok, amikor az emberek egyszerűen nem értik a szépség természetét, és csak hatvanegy ember olvasta el, mit írtam róla. Remélem, többen nézték meg.

Azért írom A szolgálólány meséjét, mert annak is Elisabeth Moss a főszereplője, meg ennek A lepel című sorozatnak is. Ez a nő valami elképesztő. Mindig tud valami újat mutatni. Először A négyzet (2017) című Robert Östlund filmben figyeltem fel rá, nem semmi a karaktere, és ahogy játssza a kulturális újságírót – a kurátort faggatja, majd ágyba is bújik vele –, valami fenomenális. Lehet, hogy volt már, de én még nem láttam olyan filmet, ami a "stealthing"-et tematizálta volna, amikor egy nő manipulatív és/vagy erőszakos formában szexuális erőszakot követ el egy férfivel szemben. Ebben a filmben a teli óvszert akarja megkaparintani, de nem adják neki szerencsére. Elisabeth Moss zseniális színész, minden érdekel, amiben ő játszik (A szolgálólány meséjét kivéve). Azt is tudom, hogy a kritikusoknak nem tetszik se a sorozat, sem Moss játéka, pedig Moss most is elképesztő. Olyan helyeken mosolyog például, ami elsőre inadekvátnak tűnik, de ahogy haladnak az epizódok szépen lassan rájövünk, az a mosoly teljesen rendben volt. Nem a női szocializációra visszavezethető mosolyok ezek, hanem egy ravasz rókáé.

 Imogen Salter és a terrorista Adilah El Idrissi

Napjaink feszült politikai légköre, azok a dolgok, amikről nem olvasni az interneten, nem szerepelnek a hírekben, titkos nemzetbiztonsági ügyek, nem a mosdatlan tömegre tartoznak. A francia és az amerikai nemzetbiztonság dolgozik együtt, vagy egymás ellen, néha nem lehet tudni. A fókuszban egy Imogen Salter (Elisabeth Moss) nevű MI6 ügynök áll. Most jön jól a Slow Horses sorozat, amiből tudjuk, ez a brit titkosszolgálat egyik részlege. Egy fura sisterhood (nők közötti szolidaritás) történettel lesz dolgunk. Mindezen túl, a fókusz Imogen Salter MI6 ügynök múltján van, hogyan lett belőle az, aki. Társadalomkritika közepes átlagon hozva: mindkét nő sorsát manipulatív és erőszakos férfiak determinálják. Imogen Salter most a francia titkos szolgálatnak dolgozik, az ISIS egyik női vezetőjét kell elkapnia és átadni a Párizsban tartózkodó CIA vezetőnek (Josh Charles). Ez a sorozat annyiban hoz újat a többi közel-keleti terroristás sorozathoz képest – amiben természetesen a Fauda verhetetlen –, hogy egy fiatal nőről van szó, Adilah El Idrissi-ről, akit Yumna Marwan, egy libanoni-palesztin színész játszik, és akiről nehezen tudjuk elképzelni azokat a szörnyűségeket, amivel vádolják. A sorozat arról szól, hogyan kerül közel egymáshoz ez a két teljesen eltérő közegből jött nő. Tulajdonképpen két felébredés történet fut párhuzamosan, nem csak az iszlám társadalom nyomja el a nőket, a fehér, nyugati kultúra is. Közös tulajdonságuk a férfidominancia, de az ISIS-szes nőnek azért tényleg fényévekkel nehezebb dolga van, akkor is, ha végső fokon senkinek sincs szabad akarata. És nem nagy vigasz, hogy a férfiaknak sincs. A fanyalgó kritika talán pont ezért fanyalog, két nő szolidaritása nem tetszik nekik, nem érdekes, ismeretlen terep. Aki nem veszi észre ezt a rejtett társadalomkritikát, annak ott van Párizs, London és a viszonylag sok verekedés, na meg az állandóan Párizst fikázó Knox Overstreet a Holt Költők Társaságából, igaz, most a CIA-nak dolgozik. Persze, a kritikusoknak abban igaza van, hogy van pár felelőtlen jelenet. Aki még nem látta, de meg szeretné nézni, innentől ne olvassa, mert SPOILER ALERT következik.

1. A Père-Lachaise temetős jelenetről van szó. A gonosz orosz terrorista Jim Morrison sírjára tesz le egy infót, de ott proaktívkodik egy rajongónak álcázott kis csaj (kezdő titkos ügynök). Szerintem nem kellett volna brutálisan fejbe lőni, olyan l'art pour l'art  jelenet volt.

2. Sisterhood ide, sisterhood oda, egyszerűen nem hiszem el, hogy Elisabeth Moss Adilah El Idrissi szír nő iránt tényleg szolidaritást érez, pedig pont ezt próbálja a sorozat elhitetni, hogy van a létezésnek olyan síkja, ahol ez  megtörténhet. Képtelen vagyok elhinni, hogy ez a szír nő azzal érvel, hogy Elisabeth Moss fehér nőként beszél, ezért fogalma sincs, mi van azokkal, akik nem fehér angolszász protestánsnak születtek. Mintha Adilah figurája két öngyilkos merénylet közt a feminista/wok kultúra alapvetéseit tanulmányozná. Hát persze.

3. James Purefoy mindig negatív karaktereket játszik, vártam, hogy megjelenjen, az utolsó epizódban, és ez  meg is történt. Annyira gonosz pofája van, olyan róka képe, hogy minden gazságot elhiszünk róla. Aki látta a The Following-ben, ahol Kevin Bacon-nal játszik, az tudja, miről beszélek. Itt Elisabeth Moss tanítómesterét, gyámját játssza, aki mindenre kitanította a lányt, és persze, hogy  továbbment, és minden határt átlépett. Most azt a világ állapota felett busongó figurát játssza – már-már archetipikus figura – aki szerint a világ megérett a pusztulásra. Minden patriarchális megmondóember ilyen, félnek a társadalmi változásoktól, ezeket negatívan értékelik. Fenyegetést jelent nekik a nők öntudatra ébredése, a társadalmi igazságosság eszméje, egyáltalán minden, ami demokratikusan és az egyenlőség elvén működik. Honnan olyan ismerős ez a beállítódás? 

4. A legvégén kiderül, Elisabeth Moss apja, a magas beosztású diplomata és kettős ügynök koránt sem halt meg, él és virul, csak a lánya hitte, hogy hosszú évek óta halott. Na most, hogyan tudja meg? Levelekből, amit ez a kettős ügynök és a gonosz mentor írogat(ott) egymásnak. Elől hagyott (!) fehér borítékok, kalligrafikus dőlt betűk, név és cím, mint egy George Eliot regényben. Az internet korában, amikor e-mail-en meg telefonon intézzük az ügyeket, akkor két rettenetesen fifikás ügynök leveleket vált egymással, de hát Elisabeth Moss enélkül sohasem jött volna rá a dolgokra.

Szóval a tanulság az, hogy nem állunk ám annyira messze az iszlám terroristáktól, csak jobban púderoljuk magunkat. De azért az a pici különbség szerencsére még ott van. Majdnem elfelejtettem, van benne egy kurva jó mondat, tökéletesen írja le a világ tényleges állapotát, és persze hogy Shakespeare írta a Vihar című darabjában. "A pokol üres. Minden ördög itt van." ∗∗∗∗∗

The Veil, 2024 S01/E06