Mintha olvasta volna D. Tóth a Gonosz kritikust. Mintha kicserélték volna. Bírta a szemkontaktust, nem kapta el a tekintetét, nem volt idegesítő és közhelyesen decens. Úristen, mennyivel nézhetőbb volt a műsor
Végre egy Elviszlek, ami tetszett. Elfogult vagyok Alföldivel, egyrészt földik vagyunk – ismerem apukáját, kevesebb jól öltözködő idősebb férfi van nála, annak ellenére, hogy nem egy csontkollekció. Nyáron például hatalmas hófehér ingben szokott járkálni, a nyakában mindig van valami kütyü – másrészt nagyon tetszik, amit csinál, harmadrészt azonos politikai kurzushoz tartozunk. Megboldogult anyósom, szegény Jolika néni mesélte, tanította a Robit vagy történelemre vagy magyarra, már nem tudom megkérdezni a részleteket, mert szegényt megették a halak Balatonalmádi környékén. Alföldit legelőször a Mindent Tudó Háztartásban láttam – a göndör haját akarta kiegyenesíteni – a nyolcvanas évek végén. Okosakat mondott, a D. Tóth is tudott szemkontaktust tartani, nem kapta el azonnal a tekintetét, és ettől lett valami megnyugtató többlet, valami nyugalom a műsorban. Olyan, mintha D. Tóth egy indiai ashramban lenyugodott volna, eljárt volna egy jógihoz, aki lebeszélte a modorosságairól, de az is lehet, hogy talált egy life coach-ot. Hadonászni még hadonászik, de hát valaminek maradni kell belőle is. Azért közhelyes hülyeségek itt is becsúsztak, a bulvárfilozófia színe-javát lefölözték, szerencsére csak az utolsó percekben. Ez genetika lehet (apukája is színész akart lenni), nem emlékszem melyikük mondta ezt a marhaságot. Az ember életében minden tanult viselkedés, ne gyertek már nekem a genetikával. Meg hát az életút közhelyek: "Idősebb korban elkezdünk kötődni a gyökereinkhez" kimaradhattak volna, de forgács akkor van, ha munka is van. Amikor Marton László rendező került szóba, megszorítottam a szék karfáját, nehogy el kelljen búcsúznunk Robival egymástól, mert most jön a Martont relativizáló rész, "A nekem segített, rossz ember nem lehet" jelenet, amit nemrég Liptai művésznő vágott le a Partizánban. Szerencsére nem. Szeretem ahogy nevet, ahogy őszinte, nagyon jól csinálja. Nem sokkal egyszerűbb így élni, mint reggelente felkelni és végigmanipulálni a napot? Egy dolog volt, amiben nem értek egyet a Robival – mi így hívjuk itt, a Dunamentén –, együtt élni valakivel biztosan sokkal jobb, mondja. Hát egyáltalán nem biztos.
10/9
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.