A jól elkészített történet hivatalos elképzelései ellen megy most Nádas Péter. Ez a könyv a terméketlen fájdalom könyve, mely nélkülözi a szépség vízióit, narrációs technikája és nyelve legalább olyan felkavaró, mint hősei élete, akikben egy valami közös, nem választhatnak jó és rossz között, mert a választás privilégium, amivel ezek az emberek nem rendelkeznek. Nekik csak sorsuk van. Ezek után a címet kell legkevésbé megmagyarázni.

Hogy mennyire hozzátartozik íróhoz az olvasó, ennél a könyvnél semmi sem mutatja jobban. A szellemileg elaggott kelet-európai értelmiségiek gondolkodásának és társadalmi attitűdjének kellett már valami amorf, ami kísérti és kizökkenti őket a sok újrahasznosított, halálra sebzett, telített irodalomból. Néhányan nem fogják bírni a tempót, mert ez a szöveg nem hív be, nem marasztal, nem háziasszonykodik. Szubverzív narrációja folyton elkalandozik, körülményeskedik, profanizáló beszédmódja próbára teszi az olvasót. Nádas új könyve olyan közönségre vár, aki tudja értékelni a groteszk realizmust, az ambivalencia szoros ölelését, és a jelen szempontjából értékel egy könyvet, melynek eseményei a múlt század hatvanas éveiben játszódnak.

A könyv borítójára azért írták, hogy regény, mert nem az. Nincs jellem- és karakterfejlődés, csak szerzői igazságszolgáltatás egy olyan világban, ahol minden van, mint a pomázi búcsúban, a szabad akaraton kívül. A Rémtörténetek, mint a megáradt Duna, nem néz se embert se Istent, megy a maga útján mindenféle cezúra nélkül, hogy a végén néhány irodalmi hőst és rosszhiszemű olvasót partra mosson a víz.

A regény cselekménye fikciós irodalmi térben történik, többen Kisoroszit sejtik mögötte, talán mert a környező települések neve referenciális: Dunabogdány, Vác, Visegrád és a többi város.  A sziget irodalmi konnotációja a rajta fekvő falut idilli hellyé tenné, a locus amoneus vagy a pleasant place helyévé, az idő és a halandóság elöli menedékké, bukolikus tájjá, ahol ember és természet idealizált párbeszédet folytat, lám, ilyen volt a világ az első konfliktus előtt. Ekkor szól közbe Nádas antipasztorális hangja. Az idealizált pasztorális hangnak a magyar irodalomban már Móricz Zsigmond és Nagy Lajos művei (A falu álarca) véget vetettek, ami a 21. században történik, az ennek a pasztorális hangnak az újraértelmezése. Nádas most írt egy posztpasztorális groteszk nagyregényt, melyben ez a hang van jelen, csak közben az édenből locus terribilis lesz, ahol minden emberi aljasság megtörténhet.

Amint a kutyának sikerült volna ismét partot érnie, kimarkolta és a két mellső lábánál fogva jó messzire behajította a folyóba. Az állat forgott a levegőben, ő pedig fektében csak őszintén reménykedhetett, reszketett belé, legyen vége, bűvölte, vége lesz, ez legyen az utolsó dobása. A kutya fulladjon bele végre, hogy az ár elvigye. […] De a két mellső lábát sem kímélve, bizony mindig újra bevágta. Hallotta az állat csobbanását, amitől küzdelmét kísérő észveszejtően éles ugatása és vinnyogása egy időre megszakadt. (205.)

Nádas egy ideig fékezi verbális elitizmusát, negligálja a művelt irodalmi beszédet, hogy később egyensúlyt teremtsen a kettő között. A regény főszereplője a karneváli, felforgató nyelv, ahol a mondatok meghaladják az irodalmi nyelv határait, amikor a familiáris, vásári, ócsárló beszéd lefokozza és megsérti a beszédnormákat. Nádas nem tehet mást,  szereplőinek ez a valósága. Provokatív módon szervezi a narrációt, amikor mondjuk egy mondaton belül is nézőpontváltás történik: „Mennyi bajt és szégyent hozott ő reájuk, nem győztünk szenvedni miattad” (418). Roland Barthes szerint az írás egyik lényege, hogy ne tudjunk válaszolni arra a kérdésre, hogy ki beszél? Nádas Péternél is nehéz detektálni, legalább három elbeszélőtechnikát működtet, ebből kettő mindentudó narrátor, de csak egyikük művelt, a másik az oral history hagyományát követi, míg a harmadik Bánya Teréz belső monológja. Ugyanakkor pont ezeknek a narratív hangoknak az értelmezése hagyja nyitva a szöveget.

 Mit akartok tik a babotokkal.

Én már éjjel megfőztem a vajbabot.

Nekem hajnalban a Rózával menni kell.

Hát azt hiszitek, hogy nekem nem terem babom.

Még a kukoricában is van babom. Itt a kertben is van babom. Odakinn a hegyen van babom. Nem szégyellik a pofájukon van bőr, két ilyen szégyentelen vénség legyen az én egész testvériségem. De annyi biztos, szép volt a babjuk a rohadtaknak. (57.)

Nem példátlan ez a magyar irodalomban, Háy János (Mamikám), Kácsor Zsolt (Cigány Mózes), Milbacher Róbert (Szűz Mária jegyese) is alkalmazta szerzői invencióként. Nádas groteszk realizmusa a fenségest lefokozó nyelv: rövid repülések, körkörös kanyarodások, ismétlések ritmusa, ezért hallani kezdjük a prózát. A Rémtörténetek meghökkentő nyelviségével Nádas művészi kockázatot vállal. Ha csak a trágárságról beszélnénk, és nem a stílusról, akkor nem a lényegről beszélnénk, mert a lényeg az elnyomás mindenütt jelenlévősége, amit a szerző így ábrázol. Szabad-e az irodalomnak olyan szabadszájúnak lenni, mint az életnek? James Kelman skót író szerint igen, maga a szerző is botrányos módon bújik ki a szokásos irodalmi hang alól, és négyezerszer írja le a baszni szó alakváltozatait egyik Booker-díjas (1994) regényében (How Late It Was, How Late), csak az első oldalon huszonegyszer.

A könyvben nincs a szó hagyományos értelmében vett főszereplő. Bánya Teréz nevű szereplő szociális mátrixa a legnagyobb, akinek majd minden szereplővel van valamilyen kapcsolata. Róza, a szellemi fogyatékos lány, Törpike, a kocsmai pultosnő, Bolog Imre, a nagyra nőtt fia, Mírák Piroska, az értelmiségi nő, Jónás atya, a Teréz által sokat emlegetett Ortvay Hella, Misike, a mozgáskorlátozott kamaszfiú, Tölösy lelkész, Hamza, a református tanító, és a többiek. A profanizáló nyelvet Bánya Teréz képviseli, a világ elsajátítása nála nem karteziánus módon történik, nem érvel és elbeszél, hanem káromló, ráolvasó nyelvet használ, ami nagyjából olyan bonyolult, mint egy szemafor és a morzejel kereszteződése. Állandó asszociációs kényszertől vezérelt, ritualizált, affektív, mantraszerű, mentálisan kanyargó, félkész gondolatok szekvenciái.

A regény egy hosszú nyár története, ahol minden ember és nem-ember egy rendhagyó esettanulmány arról, hogyan járul hozzá a világ, és saját sorsának alakulásához, és mennyiben alakítja ugyanezt a társadalmi-történelmi környezet. Minden szereplő valamilyen módon másként létező, határhelyzetben lévő figura: páriák, stigmatizáltak, kitelepítettek, nők, fogyatékkal élők, pervazív szereptulajdonosok,  pervertáltak, halottak, nem-humán létezők, melyekhez Nádas számba veszi őket és hangot ad nekik. Ebben a groteszk realizmusban a paraszti élet felnagyított parabolái kapják a legnagyobb hangsúlyt, szegényházi parasztok, akikben nincs semmi fennkölt, elsődleges hajtóerejük az evés, ivás, ürítés, és a nemi élet. Alászálltak a pokolba, és nem félnek tőle. A falu értelmiségije nem különb, Jónás atya is degenerált, dialógusparódiái ugyanolyan ritualizált nyelven szólnak meg, mint Bánya Teréz monológjai.

Ha Nádas az ezerkilencszázhetvenes években írta volna ezt a könyvet – amikor az idevágó jegyzeteit készítette –, talán légüres térbe kerül, ma viszont a jelen szükségletei felől olvashatjuk. A hetvenes években olyan nagy perspektívájú kérdéseket – szavak és fogalmak hiányában – fel sem ismert volna kritika és az olvasóközönség, mint a mérgező férfiasság, a családon belüli bántalmazás, férfiprivilégiumok, nemi szerepek, szexuális abúzusok, vagy a transzhumán hang, ma már a kulturális közbeszéd részei. Miért aktuális a regény? Például a cselédlányok miatt. A civilizált nyárspolgárok világnézete, életérzése ma ugyanolyan üres, mint Bánya Terézé volt (beszélő név), együgyűek, nincs bennük sem kétely, sem őszinte önreflexió. Hétköznapi emberek, akiknél a vagyon, a rang, a párválasztása és gyerekvállalás öncéllá válik, így igazodnak a társadalmi normákhoz.

A Rémtörténetekben a metafizika selyembrokátját sáros útra terítik. A regény eszmei-filozófiai keretezése a keresztény kultúrkör képzeteiből, a pszichológiából (pszichoanalízis), másfelől a antipasztorális hang józan paraszti észre vonatkozó kulturális konstrukciójából táplálkozik, itt azonban nincs józan paraszti ész, csak rémtörténetek vannak: incesztus, erőszak, állat- és növénykínzás. De a gonoszra és a szabad akaratra vonatkozó keresztény dogmák sem járnak jobban. A Rémtörténetekben nincs szabad akarat, csak kőkemény determinizmus. Ha nem létezik szabad akarat, nincs felelősség, jó és rossz közötti választás, és nem is választ a könyvben senki, Mírák Piroskán és Hamza tanítón kívül. Hogy létezne szabad akarat egy agyontraumatizált értelmi fogyatékos nő számára (Róza)? Hogy létezne szabad akarat egy lányanyának, akit a faluközösség és saját családja stigmatizált (Bánya Teréz)? Hogy létezne szabad akarat egy pap számára, akit kényszeres rögeszmék befolyásoltak a hivatás-választásnál (Jónás atya)? Olyanra akarnak ördögűzést bízni, aki maga is megszállott? Hogy létezne szabad akarat annak számára, akinek az életét a genetika kegyetlen játéka határozta meg (Törpike), és hogy létezne szabad akarat annak, akitől az identitása alapját, a nevét is elveszik (Bolog Imre)?

A való élet helyett talán ezért választotta magának az egyházi pályát, épp a kovácsolt vasszegek miatt. Novitiusként valósággal megszállták őt ezek a vasszegek, olyan fájdalommal töltötték el a tagjait. Ahogy nézte a bakonybéli kovácsot, az izzó vasból miként alakítja ki a kalapáccsal a vasszeget, sírásban tört ki. Őt annyira áthatotta Krisztus szenvedése és minden egyes utolsó szava a keresztfán, hogy félő volt, ideggyöngesége miatt fel sem szentelhetik, mert két tenyerén és két lábfején vérezni fog Krisztus Urunk négy sebhelye. Vörös foltok ütöttek ki rajta. Erről a gyóntatóján kívül senki nem tudott. (254.)

Nádas egy, a könyvével kapcsolatos irodalmi beszélgetésben azt mondta, a gonosz létezik. A gonosz tényleg létezik, az ember találta ki, és vetíti ki magából. Az emberi sors kísérőjelensége, de nem "szubsztanciális". Amit néhány könyvbéli szereplő megszállottságnak és ördögnek hisz, az kizárólag a magányból és a lelki fejlődés hiányából fakad, ami a könyv majd minden szereplőjére igaz. A gonosz mi magunk vagyunk, éppen, mert nincs szabad akaratunk. 10/8

(Nádas Péter: Rémtörténetek. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022)

A kritika eredeti megjelenése: ambroozia.hu