Kislánykoromban tele volt a könyvszekrényünk puha kötésű Albatrosz könyvekkel, híres magyar és külföldi bűnesetekről szólt a legtöbb. Egy Hamrák János nevű felvidéki magyar például eladta a budapesti Rottenbiller utcát a múlt század elején. Az emberi szélhámosság örök és határtalan, de két nélkülözhetetlen dolog elengedhetetlen hozzá: jó modor és önbizalom. 

Szélhámosok mindig voltak és lesznek. Nem tudom, szerepel-e a jungi  karakterológiában a fiatal szélhámos nő archetípusa, vagy ezt csak a posztmodern kor termelte ki magából. De, hogy a  valóságban létezik, az biztos, Anna Sorokinának hívják, ő a Tinder Svindler női kiadása. Egy pszeudológiás pszichopata (mondjuk azt, hogy csak a sorozatban), aki elhiszi saját hazugságait, és átértelmezi a "Higgy magadban" imperatívuszát. Amikor meghallotta, hogy a sztorijából sorozat készül, azt akarta, hogy Margot Robbie játssza. Megint elgaloppirozta magát, Robbie egy komform szépségideál (már akinek tetszik), Anna Sorokina pedig egy kifejezetten jelentéktelen arcú nő (van, akinek tetszik). Végül Julia Gardner játszotta, nagyon jól. Sorokina felvette az Anna Delvey nevet, ami tényleg sokkal jobban hangzik, Hamrák János is a Wild Gusztáv nevet használta – nem véletlenül –, amikor a Rottenbiller utcát burkoló bükkfakockákat tüzelőanyagnak adta el a fázós budapesti polgároknak. Elképzelni nem tudom, hogy valaki hitelkártyákat tud használni egy agyonbürokratizált nagyvárosi korporét közegben, kitalált névvel. Magyarországon minimum házasságot kell kötni, hogy más nevet használjunk, de az okmányirodát akkor sem lehet megkerülni. A sztori igaz történeten alapul, egy orosz kislány – Anna Sorokina – Németországba emigrál a szüleivel a Szovjetunió felbomlása után, majd egyre nyugatabbra tart, míg meg nem érkezik a világ középpontjába New Yorkba, ahol német örökösnőnek adja ki magát. Egy Közép-Európában szocializálódott embernek maga a kifejezés is agyrém, nekünk magyaroknak a csengeri örökösnő jutott, aki 1300 milliárd forintra tartott igényt. Örökösnőnek lenni azt jelenti, most még nincs pénzem, ezért mások finanszírozzák az életemet. Persze, a High Society-nak egészen más logikája van, mint az átlagembereknek. A sorozat kilenc epizódban mutatja be Anna Sorokina ténykedését Manhattan szívében, leginkább a Park Avenue környékén.

Jelenet a sorozatbóé

Két főszereplőre fókuszálnak, Vivian Kent (Anna Chlumsky) oknyomozó újságíróra, aki ballasztként ellensúlyozza Anna Sorokinát (Julia Gardner), róla írt sztorija maga a folyamat, ahogy megismerjük ezt a gátlástalan és identitás zavaros ámokfutót, akit a New York-i kerületi ügyész  majd tíz vádpontban talál bűnösnek. A sorozat nagyon figyelt arra, ne legyen egyértelműsítve a pszichopátia diagnózisa, elvégre élő személyről van szó, neki is jár a jó hírnév védelme még akkor is, ha most éppen házi őrizetben ül valahol Manhattan közepén, mielőtt hazatoloncolják Németországba. Inkább a szélhámosság kreatív oldalára koncentráltak, arra a tényleg kreatív elsajátításra, amit a nagypályásnak beállított brandjére fordított. Hataloméhes, mert bevándorlóként nem volt hatalma, lenézett nemzet tagja, az előítéletek ellen csak úgy tudott harcolni, ha valamiben jobban teljesít. Kamaszlányként a divat világát gyarmatosította és szabta önmagára, hogy majd azok a valós szereplők, akik később kapcsolatba kerülnek vele, ezt száz százalékban igazolják vissza. "Nem érzéke van a divathoz, hanem veleszületett, valódi ízlése." Nem diszkont megoldásokban gondolkodott, ha outfitről volt szó, fogalmazzunk így. Persze, veleszületett, meg valódi ízlés nincs, ez kulturális konstrukció és társadalmi helyzettől függ. Az elit kreációit az alsó- és középosztály felől lehet józanul megítélni, a privilegizáltak ezt nem nagyon látják. Egy táska árát, amiből egy öttagú család egy évig lakhat jól, nem lehet morálisan igazolni soha, semmikor. Arra is figyelt a sorozat, hogy kortárs szempontokat is megpendítsen, csak az van, ha ezek egy patológiás személy érvrendszerébe kerülnek, olyan lesz, mint a Pompom-ban a kifordított bundakesztyű. Mások a náci kártyát szokták kijátszani egy érvelés során, Anna Sorokina a feminista lapokat, amikor a "férfiak játszótere" metaforát használja – teljes joggal – az üzleti élet szabályaira, vagy a "fiatal nő, tehát nem kell komolyan venni" előítéletét emlegeti, miközben az igazi baja az, hogy nincs egy vasa sem. Anna Sorokina karakterének előnye, hogy nem érdeklik a párkapcsolati nyűglődések, nem a pártalálásra fókuszál, annál sokkal fontosabb dolog érdekli, a művészet. Vajon, tud harapós társadalomkritikát adni egy sorozat, ha majdnem minden szereplője – a védőügyvédet és az újságírót kivéve – fád és ironikus értelmiségiekből áll, akiknek szemmel láthatóan felháborodni sincs igazán kedve? Belefásultak a jólétbe, a valóságtól való lényegi elszakadásba, egy törtető pszichopata viselkedését egy nekik szóló valóságshow részeként értelmezik, de hát a sorozatnak pont ezek az emberi árnyalatok és elfogultságok bemutatása volt a célja. Ilyen a High Society, emberek. Ha beszélhetnék Anna Sorokinával, egy dolog érdekelne, mit gondol az orosz-ukrán háborúról. Van egy gyanúm, azt sem tudná, miről van szó, ha nem ír róla a Vanity Fair 10/10

Inventing Anna (Az örökösnő álarca mögött) 2022, S01/E09 Netflix

Következik: The Idol

.