A fény a legfontosabb, mert minden belőle származik. A metafizika nagy komponense, egész kultúránk  többletjelentése, nem csoda, ha a költőknek dolga van vele. A kötet címe metonimikus módon jár el, a fény ebben az értelemben a múlt költészetének szerzőit jelenti, kiknek visszhangja intertextuális módon energetizálja a szerzőt, Pethes Máriát

Sok művésznek van érzékenysége a mély sötétség iránt, ezért hogy megkerüljék, a kreativitást használják: produkálnak, alkotnak, hogy maguknak és másoknak örömet okozzanak, fényt vigyenek mások sötétségébe is. A fény antológiája a másikra irányuló panoramatikus tekintet, mely mindent felölel a másikból, amit csak lehet. A másik tudatába való belehelyezkedés fundamentális attitűdje ez, mely részt kér a másik szerzői- és beszélői aktusából, érzéki-intellektuális tapasztalataiból, miközben olyan költői életérzést ismerünk fel, mely minden élőben azonos, legfeljebb hat láb mélyen van elásva. Az életet elszenvedők hangját. Versalkotó módszere ugyan az elvont tárgyiasság, az intenzív érzelmektől való megszabadulás biztonságos szelepe, mégis a legérdekesebb a költői hang pozícionálása: honnan, milyen nézőpontból beszél hozzánk, milyen költői szerepet vesz magára, amikor megszólal. Kihez beszél, hova fordul meghallgatásért a lírai én? Látszólag a verscímekben megjelölt magyar és nemzetközi költőkhöz, írókhoz, polgárjogi aktivistákhoz, vagy életének kitüntetett szereplőihez, akik most, vagy valaha ihlették, elgondolkodtatták, hatással voltak rá, és akikről most spirituális portrékat rajzol, hogy saját költészetének eredetét kutassa. A lírai és a szerzői én különleges feszültsége, hogy Pethes férfiasság alakzatot vesz magára, amikor prófétai, váteszi hangot használ. A vátesz férfiasság alakzat a költészetben, Isten hangját, elvárásait közvetíti, amikor morális mederbe tereli az embereket. Pethes maszkulin lírai énje egyszerre bíró és elítélt, mindentudó, de nem mindenható, ebben különbözik a biblikus attribútumoktól. Pethes versszövegeinek egy része vertikálisan halad, hierarchikus, biblikus mezőben, Isten-ember relációban, más részük – és ez a nagyobb – horizontálisan, ember-ember közötti kapcsolatot tematizál.

Különös determinációk mögött rejtőző valaminek a felmutatását szeretné, aminek nincs neve, vagy épphogy sok neve van, mégis alig kifejezhető, hiszen a címekben invokált szerzők és magánemberek maguk is folyamatos megfejtésre, értelmezésre várnak. Pethes boldogság- és halálösztöne állandóan viaskodik egymással, a belső érzelmi élmények és impulzusok tobzódó, sűrített képiségben bomlanak ki, költői képek nem szűnő árjában, mely forrásvidéke az antik filozófia és az alkimisták négy eleme: a tűz, a víz, a föld és a levegő költői képei. A valóságot fantázia-képekkel, víziók felnagyított képeivel vegyíti, onorikus*, impresszionista, szecessziós, expresszionista költői fogásokkal fejezi ki zaklatottságát, érzelmeinek és gondolatainak szenvedélyes hullámzását. Minden verse egy értelmezés előtti nyomasztó benyomást ír le, mindig egy lépéssel az összegzés előtt járunk, amelyeket széles asszociációs mezővel rendelkező szó- és képteremtéssel fejez ki a szövegek végén. Ez Pethes Mária védjegye: Pilinszky plakátmagányban ázó éjjele, a vérontás előtti nyomasztó másodpercek és percek, egy különös, objektív szomorúság.   

Pethes Mária a látomásosság és az elvont tárgyiasság költője. Atmoszféra teremtő állapotverseinek hazai forrásvidéke az Újhold költőinek munkásságáig nyúlik vissza, akik a szüntelenül változó hangulatok, impressziók megbízhatatlansága helyett valami tartósabb katalizátort kerestek a költői hang és a valósági közötti kapcsolat megjelenítésére. Pethes is objektíven akar a lírában érzelmeket ábrázolni, de szubjektíven akarja feltárni a valóság lényegét, ahogy R. M. Rilke írta valahol a tárgyias líráról.

Részvét – Sylvia Plath-ért

A vers látszólag Sylvia Plath-t idézi meg, valójában számonkérés, az isteni terv kritikája. Pethes költészetének kétség kívül biblikus dimenziói vannak, én-te viszonyt alakít ki egy nála nagyobb entitással, akin most a részvét teljes hiányát kéri számon. Ez a váratlan kapcsolatteremtés nem tudja elfogadni a személyes isten hiányát, aki a báránykákra egyenként, jó pásztorként figyel. Nem, ez a pásztor teljességgel közömbös, hagyta meghalni 1963-ban a harmincegy éves Sylvia Plath költőt.

"s ahogy kinézel az ablakon, látod, az ég is

egy nagy ágybetét, csak éppen nem fölösleges.

Rajta heverészik alzheimer-kóros gazdája,

nem ismeri fel az elveszett bárányokat,

vagy a dobozon lévő fényképek régiek."

(112.)

Sylvia Plath öngyilkosságot követett el, amikor bedugta fejét a gázsütőbe. Két kisgyermeket hagyott hátra, Frieda (1960) és Nicholas Hughes-t (1962), utóbbi követte a mintát, 2009-ben maga is öngyilkos lett. Sylvia Plath gyerekei nem sokban különböznek a tejes dobozokon megjelenő elveszett gyerekektől, akik élete egy idő után feloldódik a mindennapokban, a hétköznapok nyugodt teljes családos, derűs hangulatú reggelijében. Az eltűnt gyerekek már nem érik el senkinek az ingerküszöbét, böffentenek felettük egy kiadós lekváros briós és egy pohár hideg tej után. Mindenki közömbös, részvét nélküli lesz idővel, a természet főleg, és annak legnagyobb ura is.

* Álombeli, álommal kapcsolatos

Pethes Mária: A fény antológiája, alkoTÓház 2023 

A könyv borítója Kunhegyesi Ferenc festőművész munkája

,