Nemcsak az irodalomban létezik a kivonás művészete, hanem a filmekben is. Irodalmilag, művészileg, és a hétköznapokban olyan információs túlterhelés alatt állunk, hogy néha kívánatos az érzelmi poggyász alóli mentesítés. Tudjuk értékelni, amikor nem hozzáadnak valamihez, mégis kapunk valamit.
Murakami Haruki, Agota Kristof, Constance Debré például ezt a stílust műveli az irodalomban, és most van ez a Celine Song film, ami a szabad és természetes ...
Olvasva a sorozatról szóló kritikákat, úgy látom, van, aki nem ragadta meg a lényeget, amikor unalmasnak, és semmitmondónak tartotta. Valószínűleg háttal ült a képernyőnek. Ezzel szemben a sorozat egy mozgóképre átültetett megoldóképlet. Mire megoldás? Az életre, akkor is ha a felső osztály problémáiról szól. Mert miközben nézzük, rájövünk, semmiben, de semmiben nem különböznek tőlünk.
Ennek a sorozatnak – mint sok másiknak – a modern ...
A végével kezdem. Bitang jó sorozat, csak ne feledjük, a hetvenes évek végén járunk, bizonyos értelemben a csiszolt kőkorszakban. Egy csomó dolgot nem tudtunk a világról, és a világ se rólunk. Mindent csináltak, amit ma is, csak sokkal kevesebben látták, mert a technika világa még nem nyitotta meg a Csillagkaput.
A boszorkányüldözések óta nem sokat változott a világ, ugyanaz az érzéketlen, ostoba dinamika működik mindenben, mint egykor. A tudományról ...
Régen egy ismerősöm kipróbálta magát a stand up comedy műfajában, valamiért azonban nem jött össze neki. Akkor nem tudtam miért, ma már igen, főleg úgy, hogy megnéztem ezt a sorozatot. Körülbelül öt vagy hat igazán vicces embert ismerek személyesen, a többit csak tévéből. Apám például vicces volt, de ez nem jelenti, hogy alkalmas lett volna a stand up comedy-re, az ugyanis egy szakma, olyan, mint a villanyszerelőé. Tanulás is, érzék is kell hozzá. Annak a ...
Ebben sorozatban nekem nem Lily-Rose Depp volt a legérdekesebb, hanem Jane Adams, akit nagyon régen egy sorozatban láttam, Relativity (1996)* volt a címe, és emlékszem, mennyire izgultunk, hogy összejöjjön egy Doug nevű sráccal, akit Adam Goldberg játszott. Elszállt az idő, a kis göndör hajú csajsziból lemezkiadó nagyhatalmú mindenese lett, oldalt elválasztott ősz hajjal. Nemcsak a hullámok hiányoznak a hajából, hanem a morális érzéke is.
Sam Levinson ...
Kadarkai Endre műsorát végignézve arra gondoltam, jó volt, érdekes volt, különösebben nincs mit írni róla, hacsak azt nem, hogy tényleg, tíz éve történt, hogy egy reggel, a kilenc órai pogácsás-ásványvizes születésnapi partija előtt, az ünnepelt Büky András Barnabás, a Feldmár Intézet stratégiai igazgatója levetette magát az ötödik emeletről a mélybe. MDMA (extasy) volt a szervezetében, pedig sosem drogozott. Utána kellett nézni, nem vitás.
A ...
A felnőttség legbiztosabb jele, ha a cselekedeteink következményeit nagyjából már akkor látjuk, amikor eldöntjük, megteszünk valamit. Ezeknek a döntéseknek egyik alfaja a házastársi hűtlenség, ami minden esetben kiderül. Nincs kivétel, legfeljebb sokáig tart
Az azonos című filmes változat (1987) és a mostani sorozat közt van egy hasonlóság, pedig a feminista kritika elverte rajta a port annak idején. De a sorozat készítőinek volt jobb dolga is ezek ...
A film első képsorainál volt egy intuitív érzésem, a rendezőt Molnár Ferenc Caramel felesége, Szilágyi Szilvi ihlette, aki félig vietnami származású. Nehéz dolga van a filmeseknek, mindenről csináltak már filmet, mióta a "celluloid" a művészetek egyik ága lett. Ha én filmrendező lennék, én is olyat szeretnék, ami még nem volt. A hetvenes évek, a vietnami egyetemisták és az Agrártudományi Egyetem pont ilyen.
Van egy jelenet, amiről azt hittem vicc, a ...
Ti West (1980) olyan horrort zsánert akart forgatni, amelynek van mondanivalója. Talált hozzá egy kiváló színészt Mia Goth személyében, akivel összeszokott párost alkotnak, nem ez az első filmjük, sőt, a Pearl forgatókönyvét közösen írták
Pearl ( Mia Goth ) nem kaphatott volna kevésbé kifejezőbb nevet, Pearl ugyanis tőrőlmetszett szociopata. "Az élet megrémít. Durva, sivár és kimerítő", mondja a film vége felé.
...
A dán Niels Arden Oplev (1961) olyan filmet írt és rendezett, amiről nehéz megmondani, tulajdonképpen miről szól. Több kérdéskört sűrít össze, és bár a végére elfogyott a szufla, még így is jó lett.
Ez a film éppúgy szól két lánytestvér kapcsolatáról, mint a fogyatékosokat érintő társadalmi előítéletekről (ableizmus) és az omnipotens nyárspolgárok értékrendjéről, ami ha nem is futóhomokra, de megrengethető hiedelemrendszerre építi ...
