Életünk forgatókönyvét nem mi írjuk, az jóval inkább a véletlen műve, és aki azt mondja nincsenek véletlenek, az gondoljon arra, ha nem lenne véletlen, nem lenne rá szavunk. Ha Mrs. Van Hopper nem lett volna olyan alávalóan és szociálisan zavaró tényező a Rebecca című filmben, fiatal…

Misztikus thriller, amely elsősorban a beleélésre alapoz, arra az érzésre, mit tennénk mi, hasonló helyzetben. Persze mindig mást és jobbat, mint a főszereplő, és amire megértjük, hogy a fotelből könnyebb dumálni, a filmnek is vége van. Nekem például az első gondolatom az a pár szőnyeg volt a…

Ez a film elmélyített valamit, ami régóta lappang bennem, alattomos, alamuszi érzés, és főként érthetetlen. Mindig úgy gondolok Skandináviára, mint az emberi civilizáció netovábbjára, amit még a királyság intézménye sem tud felülírni. Természet dögivel, itt még egy lakótelep is más. Emberi jogok,…

  Egész jól kezdődik, de amikor meghallom Brian hangját a Family Gay-ból, majdnem mindennek vége. Schnell Ádám szinkronhangja most fura, de értem honnan jött az ötlet. Brian a Family Guy-ból filozófus, úgyhogy minden rendben van. Abbas Kiarostami-nak volt két ötlete. Az egyik, hogy élvezhető…

Ez a film attól érdekes, hogy a létezés botránya olyan groteszk benne, hogy leszakad Long Island fölött az ég, de nem azért, mert a mű hamis, hanem mert a karakterek olyan áldozatok, akikkel nem lehet igazán együtt érezni. Egyikkel sem. Régen azért nem nyúltam Scott Fitzgerald könyve után, mert azt…

Ha az ember nagyon sok filmet és sorozatot néz, egy idő után felismer pár közhelyigazságot, például azt, hogy az emberek kiismerhetetlenek, és a házasság intézménye a legelcseszettebb és legveszélyesebb üzem a világon. Mindegy, hogy a szomszédod, volt évfolyamtársad, kollégád, a házastársad, vagy a…

Ha egy buszsofőr kedvenc költője Emily Dickinson, az legalább olyan izgalmas néhány filmnézőnek, mint egy elromlott hibernálóágy a csillagközi űrhajón, vagy korán reggel munkába menet Vérfarkassal találkozni. A művészet a megismerés egyik formája, de most a rendezőről, Jim Jarmusch-ról is…

  Andrew Birkin (1945) rendező távolságtartással és Flaubert-i közönnyel mutatja meg, milyen képlékenyek a normalitás határai, milyen keskeny mezsgyén járunk. Egy lépés keletre vagy nyugatra, és a kép teljesen megváltozik. A normalitás csődje Nem tudni pontosan hol és mikor, talán az 1950-es…

Simon Stone (1984) filmje Chopin prelűdként lassan, az esőcseppek nyugodt, melankolikus, csökkenő, majd végleg elhaló hangjának erejével hullámzik, melyben nincsenek nagy amplitúdók, a középszólam konfigurációja szól, miközben a halál árnyéka ólálkodik a félhomályban. Vizuálisan is nyugodt árnyalatú…

Van egy csomó film, melyet az 1920-as évek Párizsa ihletett, amikor amerikai írók, költők és zenészek elárasztották önmagukkal a várost, és ebből az invázióból később műalkotások születtek. Egy Gabriel García Márquez nevű kolumbiai újságíró-tudósítót is vonzott a hely szelleme, és amikor jóval…